Élet-Stílus

Bírósági tárgyalás közben szülte meg gyerekét egy nő New Yorkban

A nőnek állítólag csak akkor vették le a bilincsét, amikor már elfolyt a magzatvíze.

Egészen megdöbbentő eset történt egy New York-i bíróság, a vádlottak padján ülő nő a tárgyalás közben adott életet kisfiának – írja a New York Post.

A kábítószer-birtokással vádolt 33 éves Samantha Randazzo péntek este rendőrök, ügyészek és bírósági személyzet körében kezdett vajúdni a brooklyni büntetőbíróságon tartott meghallgatásán Kiderült, Randazzo, aki kilenc hónapos terhes volt, hirtelen összeesett, majd elfolyt a magzatvize – mondta ügyvédje, Wynton Sharpe a New York Timesnak.

A New York-i rendőrség közlése szerint csütörtök este tartóztatták le a nőt, miután kábítószer-fogyasztáson találták. A rendőrség közlése szerint a házkutatás során  állítólag drogot találtak a nőnél és letartóztatták.

„Randazzo nem tájékoztatta a rendőröket a terhességéről, és elutasította az orvosi ellátást” – mondta az NYPD szóvivője a The Postnak.

A nő később elvonási tünetekre panaszkodott, és végül közölte a rendőrökkel, hogy terhes. Pénteken hajnali 3:30-kor kórházba szállították, majd később hazaengedték. A rendőrök a és az orvosok állítólag nem tudták, hogy nő már közel volt a szüléshez.

Örömteli és szomorú helyzet volt, tekintve a körülményeket

– mondta Sharpe.

A Jogi Segítségnyújtó Társaság és a szinténn jogi szolgáltatásokat nyújtó Brooklyn Defender Services ügyvédei is ott voltak a tárgyláson, azt állították, hogy Randazzót a szülés során megbilincselték és megkötözték anélkül, hogy „megfelelő orvosi ellátásban részesült volna, és tisztetelben tartották volna a magánéletét és méltóságét

Gondoskodásra, együttérzésre, biztonságra és méltóságra érdemelt volna. Ehelyett traumát és megaláztatást szenvedett el a nyilvánosság előtt

– közölték.

Sharpe azonban tagadta, hogy Randazzót megbilincselték és megkötözték volna szülés közben.

Al Baker, a Bírósági Igazgatási Hivatal szóvivője a Timesnak azt is elmondta, hogy a csuklóit a háta mögött megbilincselték, miközben az ügyének tárgyalására várt, a rendőrök akkor vették le a bilincse róla, mikor elfolyt a magzatvize.

„Tisztjeink gyors és professzionális módon jártak el, hogy biztosítsák a pénteki bírósági jelenlévők biztonságát és életének szentségét, megtestesítve eskü alatt tett szolgálatuk mindennapi erényeit” – mondta Baker a The Postnak adott nyilatkozatában.

Örülünk, hogy mind az anya, mind a baba jól vannak

– tette hozzá.

Sharpe a Timesnak azt nyilatkozta, hogy arra számít, hogy Randazzo vádjait ejtik. A Post megkeresésére még nem reagált.

Itt állíthatod be, hogy a Google kereső elöl hozza a 24.hu-s találatokat

Ajánlott videó

Olvasói sztorik