Élet-Stílus

Polyák Lilla: Egyszer fejen kólintottam a fiamat, azóta is bánom

A fia, Zsombor viszont azóta is viccelődik az esettel.

Polyák Lilla a napokban Köböl Anita vendége volt a #nofilter című műsorban, ahol beszélt a férjéről, a karrierjéről és a gyereknevelésről is.

Mint mondta, szülőként liberális elveket vall, és neki bevállt, hogy a kezdetektől partnernek kezelte a gyerekeit. Hozzátette, később a férje megjelenése szigorított a rendszeresen, hiszen amit ő túlzásba vitt engedékenység terén, azt Gömöri András Máté egy sokkal szigorúbb szisztémával ellenpontozta. Ezzel végül rátaláltak egy középútra, ami azóta is jól működik.

A színésznő arról is beszélt a műsorban, hogy úgy vélte, sosem üti majd meg a gyerekeit, ezt a szabályát viszont egyszer megszegte.

Egyértelműen azt gondoltam, hogy nem ütünk meg gyereket. Ezt egyszer sikerült megszegni. Egyszer fejen kólintottam Zsombort, mert annyira, annyira kiverte a biztosítékot. Azóta is bánom, és azóta is rengetegszer visszakaptam, hogy »uh, te bántalmaztál engem gyerekkoromban«. Ez egy családi vicc, amit elviszek magammal most már a sírba biztos. És »persze, a Bulcsút soha nem ütötted meg«, mondom téged is csak így meglegyintettelek a fejeden, csak lelkileg ment mélyre, és nagyon bánom

– magyarázta Polyák, aki szerint a fia az említett pillanatban annyira szemtelenül viselkedett, hogy nem tudta magát moderálni. Ezt az egyet leszámítva viszont sosem emelt kezet a gyerekeire.

Becsúszott, de természetesen az alapelveim közé tartozik, hogy nem verjük a gyereket, mert az már régen rossz, hogyha nem találunk más módot

– tette hozzá.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik