Élet-Stílus

Évi 2 millió dollárt költ a középkorú techguru arra, hogy olyan teste legyen, mint egy 18 évesnek

Kyle Grillot / Bloomberg / Getty Images
Kyle Grillot / Bloomberg / Getty Images
Azt mondja, a napi rutinjának hála a szíve olyan, mint egy 37 évesé, a bőre olyan, mint egy 28 évesé, a szíve pedig olyan, mint egy 18 évesé. Összesen 30 orvos segít neki a megfiatalodásban.

Egy kilenc számjegyű összeget kereső, középkorú szoftverfejlesztő, Bryan Johnson saját bevallása szerint évente körülbelül 2 millió dollárt – azaz 712 millió forintot – költ arra, hogy biohackkel visszanyerje a teste fiatalságát.

A 45 éves férfi a New York Post szerint még a harmincas éveiben alapozta meg a vagyonát, amikor Braintree Payment Solutions nevű, online fizetési lehetőségekben utazó cégét 800 millió dollárért eladta az eBay-nek.

Vélhetően azóta sincsenek anyagi gondjai, de a testével nem feltétlen volt mindig elégedett, hiszen most 30 orvossal és regenerációs szakértővel dolgozik azon, hogy olyan állapotba hozza magát kívül-belül – beleértve az agyát, a máját, a veséit, a fogait, a bőrét, a haját, a péniszét és a végbelét –, mintha még mindig tinédzser lenne.

A Project Blueprint néven futó program részeként Johnsonnak be kell tartania a szigorú, napi 1977 kalóriára beállított vegán étrendjét, minden nap egy órát kell edzenie, valamint heti háromszor egy intenzív tréningen is részt kell vennie. És ha ez nem lenne elég, minden reggel ugyanabban az időpontban kell felkelnie, illetve minden este ugyanabban az időpontban kell lefeküdnie is.

Lehet, szélsőségesen hangzik, amit csinálok, de megpróbálom bebizonyítani, hogy az önpusztítás és a szervezet romlása nem elkerülhetetlen

–  mondta a biohacker techguru a Bloombergnek. Johnson minden reggel 5-kor kel, két tucat táplálékkiegészítőt vesz be, egy órát edz, kreatinnal és kollagén peptidekkel megspékelt zöld gyümölcslevet iszik. Majd a reggeli fogselymezés és fogmosás után még teafaolajjal és egy antioxidáns géllel kiöblíti a száját.

A lefekvés előtti két órában pedig olyan szemüveget visel, ami blokkolja a kék fényt. Emellett folyamatosan ellenőrzi életfunkcióit, és havonta részt vesz mindenféle orvosi vizsgálaton – például ultrahangon, MRI-n, kolonoszkópián és a különböző vérvizsgálatokon –, ezzel is hozzájárulva saját megfiatalodásához.

Plusz alvás közben egy olyan gépre van kötve, ami számolja, hogy hány erekciója volt egy éjszaka alatt. Illetve mindennap megmérik a súlyát, a testtömegindexét, a testzsírját, a vércukorszintjét és a szívritmusát is naponta több alkalommal monitorozzák.

A szoftverfejlesztő azt mondja, az örök fiatalságra való törekvés vágya amiatt alakult ki benne, hogy a Braintree vezetőjeként nem örvendett túl jó fizikai és mentális egészségnek. Saját bevallása szerint túlsúlyos és depressziós volt, mielőtt eladta volna a céget az eBay-nek. Sőt, a felgyülemlett stressztől és a túlóráktól még öngyilkos gondolatai is lettek.

Ellenben Bryan Johnson most úgy érzi, hogy a napi rutinjának hála a szíve olyan, mint egy 37 évesé, a bőre olyan, mint egy 28 évesé, a szíve pedig olyan, mint egy 18 évesé. De mit mondanak az őt segítő szakemberek?

„Sportolókat és hollywoodi hírességeket kezelek, és senki sem feszegeti annyira a határokat, mint Bryan” – dicsérte ügyfelét Jeff Toll, a csapat belgyógyásza. A Johnson által felbérelt orvoscsapat vezetője, Oliver Zolman pedig azt mondta, a kísérlettel azt akarják bizonyítani, hogy egy ember akár 25 százalékkal is „csökkenteni” tudja a szervei életkorát.

Nincs olyan ember a világon, aki 45 éves, de a szervei olyanok, mintha csak 35 éves lenne

– mondta Zolman, aki szerint szenzációs áttörés lenne, ha ez összejönne.

Bryan Johnson jelenleg az általa alapított, Kernel nevű startup vezetője. A cég olyan 50 ezer dolláros (közel 18 millió forintos) sisakokat értékesít, amelyek az agyi jeleket, valamint a meditáció és a gyógyszeres beavatkozások krónikus fájdalomra gyakorolt hatását mérik.

De nem ő az egyetlen techguru, aki meg akarja fordítani az öregedést, az Amazon alapítójaként a világ egyik leggazdagabb emberének számító Jeff Bezos például egy orosz techguruval, Jurij Milnerrel állt össze, hogy megtalálják az örök fiatalság titkát.

Az örök élet titkát kutatja Jeff Bezos új cége
Az Amazon vezetője egy orosz techguruval, Jurij Milnerrel állt össze, hogy megállítsák az öregedést.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik