Sajjad HUSSAIN / AFP
Élet-Stílus

Ezért lett közutálat tárgya Jeff Bezos, akit még a Netflix is dr. Genyához hasonlít

A világ (második) leggazdagabb emberét akkor is sokan utálnák, ha a múlt heti űrutazása és a fizimiskája miatt nem hasonlítana a kémfilmekből ismert, világuralomra törő megalomán főgonoszok egyik legjobb paródiájára, az Austin Powers-filmek dr. Genyájára. A hatalmas adókedvezmények élvezete és az Amazonnál tapasztalható szörnyű munkakörülmények miatt már a rakétakilövés előtt is a fél világ gyűlölte Jeff Bezost.

Az Amazon alapítója, Jeff Bezos rövid látogatást tett az űrben a 2000-ben alapított Blue Origin nevű űrkutatási cégének a rakétáján, a New Shepard fedélzetén július 20-án. A jármű alakját aerodinamikai szempontok alapján formázták meg, mégis sokakat egy péniszre emlékeztetett – és ha ez nem lenne elég ahhoz, hogy a kelleténél kevésbé vegyék őt komolyan az emberek, többen rámutattak arra is, Bezos hasonlít a Mike Myers által megformált Austin Powers nemezisére, dr. Genyára. Ráadásul nemcsak a fizimiskájuk hasonlít, de a filmsorozat 1999-es második részében a gonosz szintén egy pénisz alakú rakétával hagyta el a Földet.

Egy(száz) milliárd dollár.

Érzékletes képek társaságában idézi egy Twitter-felhasználó a világuralomra pályázó doktor szavait a lenti bejegyzésben – az összeget a film rajongói valószínűleg raccsolva olvasták fel magukban.

A szembetűnő hasonlóságot a Netflix is kiszúrta, és a cég is felült az űrutazásra rákattanó gazdagokon viccelődő vonatra. A Netflix hivatalos kanadai Twitter-fiókja Bezos repülésének napján a film egyik emlékezetes jelenetét osztotta meg azzal a megjegyzéssel, hogy dr. Genya mindenkit beelőzött.

Egy másik Twitter-felhasználónak inkább Dagobert McCsip jutott eszébe. Ben Rosen a New York Times egyik Instagram-posztjához tartozó képaláírást osztotta meg, amiben az újság a leggazdagabb emberi lényként hivatkozik Bezosra – Rosen szerint a mesekarakter miatt kellett a Times-nak tisztáznia, hogy emberekre szűkítette a listát. A bejegyzést cikkünk írásáig 110 ezren kedvelték, közel 11 ezren pedig újra is osztották.

Superman karaktere sajnos nem került elő a röpke űrutazással kapcsolatban, ahogy örök ellensége, a Bezosra kopaszsága miatt hajazó Lex Luthor sem, de a twitteres poénkodásba azért sikerült a képregényes vonalat is belecsempészni. Egy ügyes kezű twitterező az alábbi képpel rukkolt elő, amiben a New Shepard utazásán résztvevőket a Marvel szuperhőseivel ábrázolta. Bezos természetesen a csapat vezére, a testét megnyújtani képes tudós, a Marvel világának legokosabb embere, Mr. Fantastic lett.

Maradj ott, edd meg!

Mi is beszámoltunk róla, hogy az űrutazás hírére a milliárdos gyűlölői petíciót indítottak, amiben arra kérték Jeff Bezost, ne térjen vissza az űrből. A petíció komolyságát, pontosabban komolytalanságát jól mutatja, hogy a kitűzött célt, vagyis a kétszázezer aláírót még a leszállás utáni héten sem sikerült begyűjteni – cikkünk írásakor 194 ezren állt a számláló. Megjelent egy másik petíció is, amiben arra kérik a milliárdostól, hogy vegye meg a Mona Lisa-festményt, majd egye meg. Ennél az aláírásgyűjtésnél sokkal szerényebb, 25 ezres célt tűztek ki, aminek a harmada még így is hiányzik, szóval ez is inkább a vicc kategóriájába tartozik.

Ennél sokkal fontosabb és komolyan vehető történet egy TikTok-videóé, amit a platformról szinte azonnal le is szedtek. Szembesítésről van szó: a felvétel készítője azt kérdezi a milliárdostól (vagy egy hozzá nagyon hasonló külsejű férfitól) egy étterem teraszáról, hogy nem érzi-e rosszul magát attól, hogy a munkavállalói az Amazonnál halára dolgozzák magukat a raktárban.

A felvételt többször is megpróbálták feltölteni TikTokra, ahonnan feltételezhetően az alkalmazás zaklatással kapcsolatos irányelvei miatt minden alkalommal le is szedték gyorsan a Daily Dot beszámolója szerint, de mint a fenti posztból is látható, a felvétel elterjedt az interneten, és valaki a Twitterre is feltöltötte, ahol még mindig megtekinthető. Bár tényleg zaklatásnak tűnhet idegeneket ilyen kérdésekkel megszólítani, még akkor is, ha közismertek, Jeff Bezos esetében – aki július elejéig az Amazon vezérigazgatója is volt – jogosan merül fel az észrevétel, hiszen több alkalommal is előfordult már, hogy a cég raktáraiban dolgozók meghaltak munka közben.

Sőt, nemcsak a raktárakban dolgozó munkásokat, de a csomagszállítókat is arra kényszeríti a cég a szigorú szabályokkal, hogy munkaidőben üvegbe vizeljenek. Az Amazon munkaügyi szabályai olyan esetekhez vezetnek, mint egy bristoli anyáé, aki a lányának rendelt egy rózsaszín kulacsot, amiben vizeletet talált a csomag kibontása után.

Bár az alkalmazottakat láthatóan kizsákmányolja a vállalat, a cégvezető nem szeret visszaadni a zsákmányból a közösbe. Jeff Bezos ugyan idén, az Amazon vezérigazgatói székéből való felállás bejelentése után arról beszélt, hogy támogatja a társasági adó növelését az Egyesült Államokban, a Politico szerint a cég éppen az adók alacsonyan tartásáért lobbizik. Az ígéreteknél többet mond a tény, hogy Bezos 2007-ben és 2011-ben egyetlen cent szövetségi személyi jövedelemadót sem fizetett be – ráadásul mindezt az adószabályok szerint legálisan tette. Az alábbi cikkünkben mutattuk be, miként ússzák meg az adózást a világ leggazdagabb emberei.

Így ússzák meg az adófizetést a világ leggazdagabb emberei
A hatályos amerikai jogszabályok szerint számos olyan legális módszer létezik, amellyel a leggazdagabbak a minimálisra tudják csökkenteni a személyi jövedelemadójuk nagyságát, sőt, az is előfordul, hogy hiába nőtt a vagyonuk, semmit nem kell fizetniük.

A versenytársakat az árak lenyomásával kicsináló, helyzetét (elsőként) a könyvpiacon kis túlzással monopolizáló, 1994-ben alapított Amazon történetét már legalább az ezredforduló óta kísérik kisebb-nagyobb botrányok. Ugyanis nemcsak az egykattintásos online fizetést (és ezt az elnevezést) szabadalmaztatták az Egyesült Államokban, de az online partnerségi programokat is. Előbbi szabadalmazása után pedig gyorsan be is perelték az egyik, évszázados múlttal rendelkező vetélytársukat, a Barnes & Noble könyváruházláncot 1999-ben. A Gyűrűk urában is közreműködő, új-zélandi Peter Calveley egyszer annyira felháborodott egy könyvrendelése után, hogy kutakodni kezdett az Egyesült Államokban bejegyzett szabadalmak között, és talált is egy, az Amazonénál régebben bejegyzett, de egészen hasonló szabadalmat egy DigiCash nevű cégtől. Viszont ez a cég ekkor már nem létezett. Emiatt megkereste az Egyesült Államok Szabadalmi és Védjegy Hivatalát, a szervezet pedig neki adott igazat, így az Amazon „találmányát” törölték.

Szóval az sem meglepő, hogy tüntetők egyszer még egy guillotine-t is elhelyeztek Bezos Washingtonban található lakásánál egy táblával, amin az állt, hogy

a szegény közösségeket támogassuk, ne a gazdag férfiakat.

Bár azt az angol nyelv sajátosságai miatt nehéz eldönteni, hogy általánosságban megfogalmazott üzenetről van-e szó, vagy a transzparens készítője személyesen Bezosnak címezte-e a tanácsot.

Egyik kutya, másikkal kutyául bánnak

Térjünk még egy kicsit vissza a Twitterhez.

Ébresszetek fel, ha Bezos legalább annyi időt tölt az űrben, mint egy kutya!

kommentálta egy Alex Shephard néven twitterező férfi a New Shepard rövid útját. Persze érdemes hozzátenni, hogy a Szputnyik-2 fedélzetén az emberiség által az űrbe küldött első élőlényt, Lajka kutyát nem várták vissza a szovjet tudósok. A Moszkva utcáiról összeszedett kóbor Lajka egyébként pár órával a kilövés után sülhetett halálra a műholdon, de a korabeli szovjet sikerpropaganda szerint napokig életben volt még az űrben.

Az Egyesült Államok naponta jelentkező szatirikus politikai műsorát, a Daily Show-t vezető Trevor Noah pedig így tette helyre a dolgokat:

Jeff Bezos 5 percig volt az űrben, vagyis – ahogy az Amazon raktárában ismerik – a tizenhat órás munkanapra kiosztott szünet idejéig.

Bezost és a pénisz alakú rakétát egyébként a Daily Show korábbi házigazdája, Jon Stewart is kifigurázta a Twitteren egy videóval új, The Problem with Jon Stewart című műsorát promózva.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.