Tech

Az Amazonnál pisilni sem mernek az alkalmazottak

A The Daily Dot beszámolója szerint meglehetősen embertelen körülmények uralkodnak az Amazon Staffordshire-ben található raktárában, ahol a dolgozók egy részének három emeletet és több mint 400 métert kell megtenni, hogy eljussanak a legközelebbi mellékhelyiségbe. A gond persze nem a távolsággal van, hanem a cég meglehetősen szigorú szabályaival, ami komoly nyomást helyez mindenkire, aki akár csak „egy pillanatot” is elpocsékol, ezért az alkalmazottak a messze lévő illemhely helyett

inkább műanyagflakonokat használnak, hogy időt spóroljanak meg.

Az esetet egy brit szerző, James Bloodworth tárta fel, aki oknyomozó munkát végezve épült be a vállalathoz, és a lapnak ő számolt be arról, hogy az óriási raktár negyedik emeletén dolgozó munkatársai inkább vizeltek műanyagpalackokba, attól való félelmükben, hogy elvesztik a munkájukat, ha túl sok időt töltenek azzal, hogy a rendes mellékhelyiséget látogatják.

Előkészített csomagok az Amazon raktárában – Forrás: AFP PHOTO / CHRIS J RATCLIFFE

Az emberhez nem méltó körülményekről szóló beszámolót ráadásul megerősíti az a felmérés is, amit a dolgozók védelmére szakosodott Organise nevű szervezet tett közzé nemrégiben. A kimutatás szerint az Amazon raktáraiban dolgozók háromnegyede inkább nem használja a mellékhelyiséget, csak azért, hogy ez ne rontsa le a teljesítményüket.

Az Amazon természetesen tagadja a Bloodworth és az Organise által megfogalmazottakat, és közleményt adtak ki arról, hogy minden dolgozójuknak biztonságos és jó munkakörülményeket biztosítanak, illetve a The Daily Dot kérdésre a vállalat egyik képviselője azt nyilatkozta, hogy az Organise által készített felmérést sem tartják hitelesnek.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik