Szórakozás

Petíció indult, hogy az Amazon-vezér vegye meg és egye meg a Mona Lisát

Jeff Bezosnak elvben nem okozhatna gondot, hogy beruházzon a világ talán leghíresebb festményére.

Nem kisebb ügyért indult országokon átívelő petíció, mint hogy az Amazon alapítója, Jeff Bezos, aki nem mellesleg a világ leggazdagabb embere, vegye meg és egye meg a Mona Lisát.

A Ladbible számolt be róla, hogy bár a felhívást már tavaly életrehívták, csak idén pörgött fel igazán, és már közel 3500-an alá is írták. A petíció szövege úgy szól,

senki nem ette még meg a Mona Lisát, ezért úgy gondoljuk, hogy Jeff Bezosnak elő kell állnia és megtennie

A világ egyik, ha nem a leghíresebb festménye ma is a Louvre-ban van kiállítva, tulajdonosa pedig a francia kormány. Pontosan nem lehet megmondani, mennyit is érne a kép, tavaly ugyanakkor egy francia üzletember, Stephane Distinguin már azt fejtegette, reális forgatókönyv lenne, hogy a kormány úgy 50 milliárd dollárért (14,4 ezer milliárd forint) adjon túl a képen, hogy abból fedezzen mindennemű kárt, amelyet a pandémia okozott az országnak. Ezt az elképelést mindenesetre árnyalja, hogy Leonardo Da Vinci más alkotásai bár szintén hatalmas összegekért cseréltek gazdát a múltban, a közelében sem voltak az itt megbecsült összegnek, feltételezhetően a Mona Lisáért sem kérhetnének el annyit, amennyit a francia vállalkozó vizionált.

Ennek értelmében Jeff Bezosnak simán lehet annyi pénze, hogy adott esetben megszerezze magának a világhírű festményt, de még ha így is tesz, nehéz elképzelni, hogy étvágygerjesztőnek is találja, bármekkora traumát is okoz ez a petíciót aláíró ezreknek.

Ajánlott videó

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.