Élet-Stílus

Ismerős, amikor szex közben ráfekszünk a távirányítóra vagy felugrik a macska az ágyra?

A szex önmagában véve nem egy gusztusos dolog, mindenféle szagokkal, ízekkel találkozunk, és van, hogy kínos pillanatok is becsúsznak. Elkerülhetetlen, hogy megtapasztaljunk kellemetlenségeket is, nem ront viszont a szexen, ha képesek vagyunk jó mókaként, örömként megélni azt is, ha időnként elzsibbad a karunk vagy a lábunk, ha éppen ráfekszünk a tévé távirányítójára vagy ha a macska úgy dönt, hogy felugrik az ágyra. Ahhoz, hogy ezeket a szituációkat jól kezeljük, nyitottságra van szükség, ez pedig tanulható dolog, bárki elsajátíthatja.

Beszélni kell a szexről!

Ahhoz, hogy valaki teljesen nyitottá váljon az ágyban, fontos, hogy a szexet ne vegye komolyan. A bizalom és a komoly beszélgetések a témában elkerülhetetlenek, ha bármelyik fél vonakodik beszélni erről, akkor ez egy olyan pont, amin dolgozni kell. A beszélgetés célravezető, ha tévhitek vannak valakiben és akkor is, ha az étvágyat növelnénk egy kicsit. Jó arról fantáziálni akár napközben is, hogy mit csinálnánk egymással, beszélgetni erről telefonon vagy cseten írogatni egymásnak – ez csak hozzáad az élményhez. Akiknek ez nem megy könnyen, erotikus könyvekből, versekből idézzenek, beszélgessenek fantáziákról, van-e olyan extrém helyszín vagy szexpóz, ami érdekli őket.

Nem kell mindent elmondani egymásnak, de az se jó, ha ezekről sosem beszélgetünk, a bizalom hiányáról is árulkodhat.

A meztelenkedés is fontos egymás előtt

Azoknak a pároknak, akiknél gond van a szexszel, általában azt javasoljuk, iktassák ki az életükből egy egymás előtt vetkőzést/öltözést, a meztelen sétálgatást, a beszélgetést fürdés vagy vécézés közben. Mégpedig azért, mert a cél az, hogy a partnerek egymás testére más szemmel nézhessenek a terápia közben: irányított feladatokat kapnak arra, hogyan meztelenkedhetnek, és a közösen zajló, érzékiségre irányuló gyakorlatoknál mikor, mennyi ruhadarab lehet rajtuk. Ebből is látszik, hogy a meztelenkedésnek köze van a jó szexhez, és azoknál a pároknál, ahol jól működik a dolog, mindketten szívesen állnak egymás előtt csupaszon a hálószobában, egyikük sem érzi kellemetlenül magát.

Ha valaki úgy érzi, hogy képtelen nappali fényben levetkőzni a partnere szeme láttára, ha még szex közben is folyton behúzza a hasát, akkor ideje átgondolnia és feltenni magának a kérdést: jó ez a számára?

Az önelfogadáson mindig lehet segíteni, szakember javasolt ehhez a folyamathoz.

Az újdonságok kipróbálása a nyitottság része

A szexuálisan nyitott emberek szeretnek egymással új dolgokat is kipróbálni, akkor is, ha esetleg nem úgy jön be, ahogy remélték. A szexben az újdonságok hozzátartoznak a minőségi szexuális élethez, ezekkel tudjuk fenntartani a vágyat. Nem kell nagy dolgokra gondolni, olykor elég egy másmilyen szexpóz, másik helyszín, például a hálószobai ágy helyett az előszoba vagy éppen a konyhaasztal. Az újdonságok próbálgatása is összefügg a bizalommal, teljes mértékben bíznunk kell egymásban ahhoz, hogy ezekhez nyitottan álljunk együtt.

Kölcsönös beleegyezés nélkül nem beszélgetünk szexről

A bizalommal és a nyitottsággal szorosan összefügg az is, hogy a partnerek mennyire tisztelik azt, ha a másik nemet mond, vagy ha útközben meggondolja magát és inkább valami mást csinálna. A szex minden esetben kölcsönös beleegyezéssel zajló dolog legyen, nem szabad csak azért csinálni, hogy megfeleljünk a másiknak, vagy azért, mert attól tartunk, hogy ha nem teszünk eleget az óhajainak, akkor elhagy és más után néz. Aki ilyesmiket hoz szóba, az máris egy mérgező kapcsolatról árulkodik, amit nem biztos, hogy folytatni kellene. Azt is jó figyelembe venni, hogy a párkapcsolatok nagyjánál jellemző probléma, hogy nem azonos időben, ugyanakkor kívánja a két ember a szexet, és egyre többször mond az egyik fél nemet, a szexuális élet pedig korlátozódhat a maszturbálásra. Ennél a problémánál mindkét félnek engednie kell és valamilyen közös megállapodással túllendülhetnek a gondokon. Ehhez is fontos a megbeszélés: lehet, hogy az egyik fél inkább reggel vágyna a szexre, a partnere pedig este, megoldhatják úgy is, hogyha időnként közösen maszturbálnak, vagy az egyik fél csinálja, a partnere pedig simogatja, csókolgatja közben. Ez is lehet közös élmény, amiből akár szex is lehet, ha úgy adódik, lehet, hogy nem ott és akkor, hanem napok múlva. De ennek is az az alapja, hogy mindketten kölcsönösen, 100 százalékban beleegyeztek ebbe.

A nevetés a legjobb jele annak, hogy elérkeztünk a nyitottságig

Amikor tudunk nevetni a kínos hangokon, amiket szex közben hallunk, biztosak lehetünk abban, hogy a szexuális életünk jó minőségű, kölcsönös bizalmon alapszik. Van, hogy szex közben becsúsznak hibák, akadnak bénázások, balesetek is akár, és ez mind lehet a jó szex része is. Sokan vannak, akik abban a hitben élnek, hogy már az is ciki, ha egyszer-egyszer kicsúszik a pénisz a hüvelyből, de az sem ritka, hogy van, aki teljes csöndben, nyögés nélkül igyekszik szexelni, mert azt tartja kínosnak. A furcsa zajok, az oldott hangulat, a humor, a nevetés a legjobb a furcsa helyzetekben, szórakozhatunk így is a szexben és emellett még ugyanúgy meg lehet élni a tetőpontot, lehet a szex észbontóan jó is.

Párkapcsolati és szexuális tanácsadással foglalkozó szerzőnk korábbi cikkeit ide kattintva olvashatod el.

Kiemelt kép: Getty Images

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

A cikkhez ide kattintva szólhatsz hozzá.
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.