Élet-Stílus

Marcinál szerencse, hogy rossz az ízlése a könyvek terén

Marci három helyen is megfordult, mire gazdáihoz került, akikkel elsőre működött a kémia. A Dogs of Budapestben az ötkerből Marci és gazdája, Eszti.

Marcit mindössze pár hetesen találták Lyukóvölgyben, Borsod-Abaúj-Zemplén megyében. Onnan egy sintértelepre került, majd a Miskolci Második Esély Állatvédő Alapítvány gondozta, amíg a Mindenki fogadjon örökbe egy kiskutyát szervezet segített neki egy szerető családot keresni. A gazdik 2018 februárjában, pont Valentin-napon találkoztak először Marcival az ideiglenes otthonában.

Az első találkozás alkalmával annyira beleszerettünk, hogy még aznap el is hoztuk, pedig egyáltalán nem voltunk felkészülve rá, se eszközökkel, se lelkileg. Nem voltak kellékeink, tápunk és pórázunk sem. Amúgy ritka, hogy ilyen könnyedén engedjék elvinni a kutyákat, általában több találkozásra, látogatásra van szükség az örökbefogadáshoz, de nekünk azt mondták, hogy annyira látszott a kémia, hogy Marci minket választott, hogy biztosak voltak benne, hogy megtalálták a végleges gazdáit

– mesélte Marci gazdája, Eszti.

Az első hetekben, hónapokban az volt a legnehezebb, hogy a gazdák össze tudják hangolni a munkát és a munkaidőt egy kutyával. Mázli, hogy Marci a kezdetektől fogva kifejezetten jól viselte az egyedüllétet otthon, és egy-két pisis, könyvrágós – a rosszakat választotta szerencsére – baleseten kívül minden ment, mint a karikacsapás.

Dogs of Budapest

Sorozatunkban 23 igaz történeten keresztül mutatjuk meg, mit is jelent felelős gazdának és fővárosi kutyának lenni. A többi kutyás portré a Dogs of Budapest oldalon érhető el.

Marci azóta is egy életvidám kutya, akinek a kedvenc tevékenységei közé tartozik a papucslopkodás. Otthon általában az ablakból felügyeli az utcát, aztán jöhet a séta, vagy játék a haverokkal a futtatón. A gazdái lényegesen többet sétálnak, mióta kutyatulajdonosok lettek, és megtanultak gondoskodni egy olyan kis lényről, aki szinte teljesen rájuk van utalva.

Természetesen most is vannak még nehézségek, néha nem egyszerű megoldani, kire bízzák Marcit, ha elmennek nyaralni, de semmi sem megoldhatatlan. A család és a barátok segítenek, és ott vannak a kutyapanziók is.

Ilyen háttér előtt nem lehet akárhogy pózolni, ezt vagy tudod, vagy nem. Fotó: Marjai János/24.hu

Végül jöjjön pár jó tanács a leendő gazdiknak Marciéktól:

  • A következetesség nagyon fontos: minél hamarabb menjünk a kölykökkel oviba, aztán kutyasuliba, hogy szocializálódjon.
  • A keményebbek ne engedjék az ágyba a kutyát, mert onnantól fogva az bizony az övé.
  • Mindenki mérlegelje, hogy anyagilag hogy fér bele az életébe egy háziállat: Marcira átlagosan havi 30-40 ezer forintot költenek, ki lehet jönni olcsóbban, de ebben már benne van a jó minőségű táp, a jutalomfalat, az állatorvos, a játékok és a ruhák is.
  • Aki pedig teheti, fogadjon örökbe: nincs hálásabb és hűségesebb a mentett kutyusoknál.

Legyél felelős gazdi!

Csak egy csípés? Lyme-kór, babéziózis, leishmania, szív- és bőrférgesség. Néhány példa a betegségekből és élősködőkből, amik a csípésekkel kedvencünkbe juthatnak. Ezért fontos, hogy egész évben gondoskodjunk a csípések nélküli, megelőző védelmükről!

A megjelenést támogatta az Advantix és a Foresto.

Kiemelt kép: Marjai János/24.hu

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik