A címben írhattuk volna azt is, hogy a legtöbb felnőtt. A tapasztalatok szerint ugyanis a pedagógusok, az iskolai vezetők sincsenek a helyzet magaslatán. Iskolai zaklatás esetén a legtöbben csak a tünettel, a materializálódott agresszióval foglalkoznak ahelyett, hogy a problémát kezelnék. Az iskolán kívüli veszélyeket pedig hajlamosak vagyunk alábecsülni, így aztán a tudatos felkészültség híján, jobbára csak a szerencsén múlik, hogy nem pont a mi gyermekünk válik áldozattá.
Az önvédelem első és legfontosabb pillére az, hogy az ember mindent megtesz azért, hogy ne kerüljön bajba – mondta Pintér Márton E3 szintű* Krav Maga oktató, amikor a korábbi cikkünkben arról beszélt, hogyan élhető túl a legbiztosabban egy esetleges terrortámadás. Most a gyermekek zaklatása, bántalmazása kapcsán is ezt hangsúlyozza.
Ha a gyerekönvédelemről beszélünk, több dolgot kell figyelembe vennünk. Nem mindegy, hogy fizikai vagy pszichés zaklatásról van szó, hogy az iskolában vagy az iskolán kívül történik-e, illetve, hogy egy másik gyerek vagy egy felnőtt az agresszor.
A leggyakoribb az iskolai zaklatás. Az OECD 2015-ben végzett felmérésének adatai alapján Magyarországon a gyerekek 20,3 százaléka, vagyis minden ötödiket ér havonta több alkalommal valamiféle megaláztatás a társaitól.
Rengeteg múlik a szülőkön, mert a gyerekek tőlük lesik el a viselkedésmintákat. Úgy reagálnak bizonyos helyzetekre, ahogy apa vagy anya reagál, ha például beállnak elé a sorba, vagy véletlenül meglökik a közértben. Ezek lehetnek jó minták, amik működőképesen kezelik a konfliktust, vagy lehetnek rossz, konfliktusgerjesztő sémák.
Nemrég olvastam egy friss, amerikai kutatásról, amit 12-18 éves gyerekek körében végeztek az iskolai zaklatással kapcsolatban. Több meglepő eredmény született, például, hogy a bántalmazott gyerekek közel kétharmada senkinek sem beszél a gondjairól. Óriási a szülők felelőssége abban, hogy olyan kapcsolatot ápoljanak a gyermekeikkel, ahol nyugodtan el lehet egymásnak mondani mindent. Ez persze nem mindig ilyen egyszerű, de akkor is vannak jelek, amelyek arra utalhatnak, hogy a gyermeket zaklatják. Például ha hirtelen megváltozik, vagy elkedvetlenedik. Ezekre oda kellene figyelni.
Szintén borzalmas ötlet az áldozat hibáztatása: ha nem tetted, vagy mondtad volna ezt és ezt, akkor mindez nem történik meg. Rengeteget árt a felnőtt azzal is, ha azt mondja a gyereknek, hogy ne árulkodjon. Ezek a reakciók mindig a konfliktus eszkalálódásához vezetnek.
A legjobb reakciók sokszor annyira egyszerű dolgok, mint meghallgatni a zaklatásnak áldozatul esett gyereket, főleg, ha időről időre visszatérünk a problémára. Azokban az esetekben, ha egy harmadik fél, például egy tanár beavatkozik a konfliktusba, szinte mindig javul a helyzet, kivéve, ha a beavatkozás kizárólag a zaklató viselkedésének megváltoztatására irányult, ez inkább ront a szituáción. A gyerekben, akit zaklatnak, tudatosítani kell: nem az ő hibája, hogy áldozattá vált, és helyre kell billenteni az énképét.
Szintén a statisztikából olvasható ki, hogy az iskolai zaklatások többsége valamilyen külső tulajdonságra irányul. Arra, hogy valaki kilóg a nagy átlagból, mert túl kicsi, túl gyenge, túl nagy, túl szeplős, túl korán, vagy túl későn kezdenek nőni a mellei, más a bőrszíne, és még sorolhatnánk. Ezekben a gyerekekben tudatosítani kell, hogy ami miatt kipécézték, az valójában nem probléma. Meg kell mutatni neki például, hogy hány olyan ember van, aki hozzá hasonlóan kilógott a sorból, mégis sikeres felnőtt lett belőle.
Hogyan ne vegye sértésnek azt, amit annak szántak, és húzza ki az egész szituáció méregfogát például egy poénnal. Nem szabad megfeledkezni a harmadik félről sem, vagyis azokról, akik nem résztvevői, csak tanúi egy konfliktusnak. Rájuk ugyanúgy hatással van a helyzet, és ugyanúgy fel kell dolgozniuk.
Pintér Márton szerint elsősorban a tanár dolga, hogy kezelje a konfliktusokat.
A pszichés, verbális zaklatás gyakran csap át fizikai erőszakba. Vagy azért, mert a zaklató feszegeti a határokat, kíváncsi meddig mehet el, vagy azért, mert elszakad a cérna annál, akit zaklatnak. Mi ilyenkor a megfelelő reakció?
Az iskolában nem érdemes felvenni a kesztyűt, mert a szabályok általában nincsenek tekintettel arra, hogy ki volt a hibás, ki és mivel kezdte az egészet, ezért a bántalmazott gyerek végül ugyanabban a helyzetben fogja találni magát, mint a bántalmazó. Az iskolának van egy házirendje, világos szabályokkal, és van tantestülete meg vezetősége, amelyeknek az a dolga, hogy ezeket a helyzetek megoldja. A legjobb megoldás hozzájuk fordulni. Nem szabad elhinni, hogy akit bántalmaznak, az rosszabb helyzetbe kerül, ha felnőtt segítségét kéri. Nincs különbség aközött, hogy valakit azért bántanak, mert kicsi, vagy azért mert kicsi és árulkodós. Csak utóbbi esetben lesz segítsége. Ha a tanár felelősen áll hozzá, és jó is kezeli a konfliktust, akkor nagy valószínűséggel meg is szüntette.
Vannak azonban helyzetek, amikor egy gyermeknek mindent meg kell tennie, hogy meg tudja védeni magát, például ha többszörös erőfölénnyel találja magát szemben. Például egy felnőttel. Ilyenkor jön képbe a fizikai önvédelem.
A Krav Maga első ránézésre túl durvának tűnik ahhoz, hogy gyerekeknek oktassák. Nem virtuóz, kifinomult megoldások, hanem az ösztönös reakciókra építő, brutálisan hatékony technikák rendszere. Nem sport, így nincs benne helye a fair playnek. Eszköztárába minden beletartozik, ami ahhoz kell, hogy a lehető legrövidebb idő alatt, a lehető legnagyobb kárt okozzuk a támadónak, ideértve a lágyék, a szemek, a torok támadását, karmolást, harapást, és így tovább. Bár minden küzdősportra, vagy harcművészeti formára oktatnak egészen kis gyerekeket is, azt viszonylag könnyű megmagyarázni, hogy amit tanultak, azt kizárólag edzésen és versenyeken használhatják. A Krav Maga lényege viszont épp az, hogy az utcán használható tudást adjon.
A civileknek oktatott Krav Magán belül is vannak különbségek aközött, amit a felnőtteknek, illetve a fiatalabb korosztályoknak tanítunk. A felnőtt edzéseken az alsó korhatár 16 év, az ennél fiatalabb kamaszokat Krav Teen, a gyerekeket pedig Krav Junior foglalkozásokon tanítjuk. Náluk sokkal nagyobb hangsúly van a megelőzésen, mert tízévesen még nem biztos, hogy mindenki pontosan fel tudja mérni egy helyzet súlyosságát, és a megfelelő reakcióval tud válaszolni rá. Más az, ha valakinek azért szúrom a kezébe a körzőt, mert el akarja venni az uzsonnámat, és más az, ha azért, mert be akar rángatni egy kapualjba.
Ez két szélsőséges példa, de lehetetlen meghúzni egy olyan tiszta határvonalat, amelynek az egyik oldalán jobb tűrni, a másikon pedig már muszáj visszaütni. Mindig az adott szituációtól függ, hogy hogyan lehet a legjobban kijönni belőle. Van úgy, hogy jobb odaadni az összes pénzt meg az új telefont, vagy eltűrni egy ütést, de van, hogy foggal-körömmel harcolni kell.
A legjobb nyilván az, ha eleve nem kerülök veszélybe, de ehhez nem elég annyit tudni, hogy ne álljak szóba idegenekkel. Nagyon nehéz például észrevenni, hogy éppen bajba sodródom, ha a fülemben bömböl a zene, és három emberrel chatelek párhuzamosan. Ha semmit sem érzékelek a külvilágból, azt sem fogom észrevenni, hogy ki nézte éppen ki magának a telefonomat.
A középiskolás kor különösen veszélyes, mert a legtöbben ilyenkor kóstolnak bele az éjszakába, és nem feltétlenül vannak tisztában vele, hogy
Sőt! Nekik el szoktuk mondani, hogy abból a szempontból is érdemes odafigyelni az öltözködésre, hogy kényelmesen tudjanak mozogni, hogy mindig őrizzenek meg elég pénzt taxira. Elmondjuk, hogy rablások tipikus áldozatai azok a tökrészeg fiatalok, akiket magukra hagynak a haverok a szórakozóhely előtt szellőzni. A lányoknak azt tanácsoljuk, hogy ha éppen szelfiznek a barátnőkkel – bár érthető, hogy arrébb teszik a piát, mert nem szeretnék, hogy rajta legyen a képen – lehetőleg ne tévesszék szem elől a poharat, és legyen gyanús, ha hirtelen segítőkész fiatalemberek bukkannak fel, és az egyikük már a negyvenedik képet csinálja, mert egyik sem sikerült jól, hiszen előfordulhat, hogy csak a haverjának teremt éppen lehetőséget arra, hogy belekeverjen valamit az italokba. Az utóbbi esetet nem most találtam ki, egy szórakozóhely biztonsági kamerájának felvételén láttam, amikor biztonsági őrökkel dolgoztam. Sajnos akkor már azért kellett kikeresni a videót, hogy a rendőrséget segítsük a nyomozásban.
A megelőzésen túl tanítunk konkrét önvédelmi technikákat is. A kicsiknek játékos feladatokon keresztül azt, hogyan kell különböző terepviszonyok között, különböző akadályokon át menekülni. Hogyan kell futás közben segítségért kiabálni, vagy minél nagyobb zajt csapni. Volt olyan csoportom, ahol a gyerekeknek fel kellett hívniuk a szüleiket telefonon, miközben én kergettem őket.
Ha a menekülés nem opció és a gyermeknek az egyik társa ellen kell védekeznie, megtanítjuk, hogyan tartsa a biztos távolságot, illetve hogyan használhatja például a táskáját, vagy egy pulóvert ütések blokkolására, rúgások eltérítésére.
Külön felkészítjük őket arra, hogy mit tegyenek, ha egy autóba, vagy egy kapualjba akarják berángatni őket. Hogyan szabaduljanak ki egy szorításból, hogyan szabadítsák ki a lefogott végtagjukat, és megtanítjuk azt is, hogy a szabad végtagjaikkal hogyan és milyen célpontokat támadjanak, ha nagyon aránytalan a támadó erőfölénye.
A legfontosabb dolgokban egyébként nem tér el a felnőttek és a gyerekek oktatása. Egyrészt tudni kell, mik azok a dolgok, amelyek miatt célponttá válhatok, és hogy hogyan lehet elkerülni őket. Másrészt pedig, ha mégis történik valami, tudnom kell megfelelően reagálni.
*A Krav Magában három szint, ezeken belül öt-öt, illetve nyolc fokozat van. P (practicioner, vagyis gyakorló) 1-5., G (graduate, vagyis használó) 1-5., E (expert, vagyis profi) 1-8. Az E 6-8. szinteket jelölik M (mester) 1-3. fokozatokként is.
