Végre megfejtették a déjá vu rejtélyét. Az Akira O’Connor által vezett kutatócsoport éppen egy Budapesten rendezett emlékezetkonferencián mutatta be felfedezését.
A New Scientist szerint O’Connor és kollégái megpróbáltak kidolgozni egy olyan rendszert, amelynek segítségével mesterségesen előidézhető a déjá vu. Ehhez a kísérletben résztvevőknek egy sor, egymáshoz kapcsolódó szót mutattak, de nem mondták meg, hogy mi köti össze őket. Például az egyik kísérletben az ágy, párna, álom és éjszaka szavakat mutatták meg, azonban az alvás, ami a kapcsolódási pont lenne, nem szerepelt a felsorolásban. Hogy biztos legyen, hogy a résztvevők mégsem úgy emlékeznek, hogy hallották az alvás szót, a kutatók rákérdeztek, hogy volt-e olyan szó a felsorolásban, ami a-val kezdődött, amire értelemszerűen nemmel feleltek. Később azonban, amikor újra megkérdezték őket, hogy melyik szavakat hallották, a legtöbbjük emlékezni vélt arra, hogy közte volt az alvás is, annak ellenére, hogy tisztában voltak vele, hogy nem így volt, ez pedig a déjá vu kísérteties jelenségét eredményezte.
Miközben az alanyok épp azt idézték fel, ami nem történt meg, a kutatók funkcionális mágneses rezonancia vizsgálatnak (fMRI) vetették alá őket. Az agyuk legaktívabb részei nem azok voltak, amiket általában az emlékezettel szoktak összekapcsolni, mint például a hipokampusz. Ehelyett a homloki területek voltak aktívak a déjá vu alatt, amelyek egyébként a döntéshozatalért felelősek.
O’Connor úgy gondolja, hogy az agy frontális, homloki része valószínűsíthetően figyeli az emlékezetünket miközben visszajátsszuk az élményeket, hibákat keres, és akkor aktiválódik, amikor következetlenséget tapasztal. Ahogy Stefan Köhler, a Nyugat-Ontarioi Egyetem kutatója fogalmaz: „Lehet, hogy a déjá vu alatt az agyunk éppen feloldja az ellentmondásokat.”
Bár még további vizsgálatokra lesz szükség az elmélet alátámasztásához, ha helyesnek bizonyul, az azt jelentené, hogy az agyban van egyfajta minőség-ellenőrzés, azaz hogy az emberi elme figyeli a saját tevékenységét és kijavítja az adódó hibákat. A frontális területek tehát azt is nézhetik, hogy amire emlékszünk és amiről tudjuk, hogy megtörtént, megegyezik-e.
(IFLS)