Sümegre semmiképpen se menjen az, aki egy világváros szüntelenül nyüzsgő tömegében érzi magát elemében. Egy tökéletes nyugalomban eltöltött családi, baráti kikapcsolódáshoz viszont tökéletes helyszín. A városka közepén tornyosuló domb tetején, a horizontot uraló vár egy adag kultúrát, az erdős lankák, természet közeli testmozgást, a wellness a megtört tagok ellazítását, a borospincék pedig a hosszú beszélgetések lehetőségét kínálják.
Bárhonnan is érkezzünk, a tájból kimagasló várat és várdombot már messziről megpillantjuk. Éjjel sokkal hamarabb, mint nappal; köszönhetően a díszkivilágításnak. A nem túl sűrűn lakott medence sötétjében úgy néz ki a fényárba burkolt vár, mint egy lebegő űrhajó. Bárhova indulunk Sümegen, a vár lesz a viszonyítási pont, ami segít a tájékozódásban. Ha szem elől tévesztjük, az semmi jót nem jelent, ahogy azt majd mi is megtapasztaljuk, de ne szaladjuk ennyire előre.
Fotó: Hotel Kapitány Wellness
Pénteken estét a Krigler Panzióban töltjük, ahol az első perctől kezdve úgy érezzük magunkat, mintha régen látott rokonokhoz érkeznénk. Alig lépjük át a küszöböt, máris kezünkben a szíverősítős kupica, az asztalon pedig raguleves és vadas gőzölög. A családi vállalkozás a rendszerváltás óta épülget egy erdős domboldalban. Alapja és magja a város történetének egyik legnagyobb alakja, Ramassetter Vince majdnem kétszáz éves borospincéje.
Fotó: Krigler Panzió
Ramasetter sikeres vállalkozó volt a XIX. században, először apja kékfestő mesterségét folytatta, majd borkereskedésbe kezdett, aztán kádárműhelyt és egy kis papírüzemet is nyitott. Azonban miután mindkét gyermeke fiatalon meghal, örökös nélkül maradt. Nem keveset áldozott vagyonából oktatásra, birtokai egy részének jövedelmét pedig Széchenyihez hasonlóan közjóra ajánlotta. Egykori borospincéje az 1980-as évekre szinte elvész a helyi termelőszövetkezet egyik elhagyatott területén a gazban és a szemétben. Ekkor kerül a terület a már generációk óta borászattal is foglalkozó Krigler család kezelésébe, majd tulajdonába.
Mindezt a borkóstoló alatt tudjuk meg, miközben már túl vagyunk a hatodik vagy hetedik deci helyi Irsain, Fehérkő cuvéen, Olaszrizlingen, Cabernén, meg még néhány valamin. Jó borok, kifejezetten itatják magukat: arról, hogy mennyire szállt fejünkbe az élmény, legyen elég annyi, hogy azon vettük észre magunkat, hogy hangosan nevetünk egy viccen, amit egy cseh csoport egyik tagja adott elő fennhangon. Nem azért mert bármelyikünk is beszélne egyetlen szót csehül. A szobánk panorámaablakából még néztük egy darabig sötétben lebegő várat. Ha a panzió kinevezett volna elnöki lakosztályt, azt saccoljuk, ez lenne az.
Igazi vidéki terüljasztalka várt bennünket reggel: kenyér, vaj, kolbász, sonka, lekvár, méz. Úgyhogy miután belaktunk, eldöntöttünk, hogy sétálunk egyet az Öreghegyen. Két úton lehet feljutni a Fehérkő kilátóhoz, úgy döntöttünk az egyiken felmegyünk a másikon pedig lejövünk majd. Ezzel kapcsolatban csak egy jó tanács: ha nem voltak kiscserkészek, semmiképpen se hagyatkozzanak a megérzéseikre, és ha úgy érzik, forduljanak csak vissza, az a biztos. Másképp esetleg a hegy túloldalán fekvő Csabrendeken találják magukat. Vigyorogva, kissé pirulva meséljük Krigleréknek, hogy kénytelenek voltunk a déli busszal visszajönni Csabrendekről. Rá se rántsunk, vígasztalnak, ők világ életükben itt éltek, mégis volt, hogy véletlenül Nyirádon kötöttek ki egy csapat turistával.
Már a hosszú, és időnként teljesen bizonytalan erdei séta alatt egyre gyakrabban tévedtek gondolataink második állomásunk, a Hotel Kapitány wellness részlege felé. Tökéletes gyógyír romantikus séta helyett erdei túrának kitett tagjainknak, és még pont belefér az időbe az este attrakciója, a lovagi tornával egybekötött középkori lakoma előtt. A napfényben úszó medencék, a trükkös design és a tetőtől talpig megdolgozó víz alatti masszázságyak még a veterán wellness-rókák elismerését is kivívnák, és számunkra még arra is elégnek bizonyulnak, hogy ne vegyünk tudomást a fürdőrészleg minden stratégiai pontján bőségesen elhelyezett tiltótáblákról.
fotó: Hotel Kapitány Wellness
A lovagi tornára kicsit zavarban érkezünk, félve, hogy mint egy hamis parfümöt, valami gyenge illúziót próbálnak ránk tukmálni, azonban erről szó sincs. A bőséges humorral és öniróniával fűszerezett, nyitott lovagi edzés még azt is elszórakoztatná, akit amúgy se a lovak, se a fegyverek nem hoznának lázba. A színpadias ütések, nagy szakértelmet kívánó fegyverkezelés és a lovagok gyors, ruganyos mozgása valamiért középkori pankrációra emlékeztetnek. A téli helyszín: egy hatalmas, földalatti betonhangár, fura hangulatot adott a show-nak. Próbáljuk kiverni a fejünkből az „óvóhely” kifejezést.
fotók: Hotel Kapitány Wellness
A lovag-show után középkori lakomával folytatjuk. Maradunk a föld alatt, egy katakombaszerű pincerendszerben. Ezúttal mintha egy utoljára elsőáldozáskor látott harmad-unokatestvér lagzijában találnánk magunkat, barátságos és egyre kellemesebben spicces vadidegenekkel körülvéve. Miközben, cigányzene, majd operett-slágerek szűrődnek felénk. Felemás érzés, hogy a félórával ezelőtt páncélban parádézó vitézek pincérruhában hozzák az üdítőt meg a bubisvizet. Lélekben már felkészülünk, hogy szikkadt kenyérvéggel kell majd a levest kanalazni, de az első fogáshoz még jár eszcájg. A libacombhoz, a héjában sült burgonyához, a hurkához és a káposztához azonban már tényleg kézzel kell nekilátni. A korlátlanul fogyasztható helyi vörös és fehér bor sokat old, az egymásra zavartan vigyorgó asztalszomszédok hangulatán. Rövid időn belül olyan vidám a falatozás, mintha soha sem láttunk volna kést és villát. A terem közepén rusztikus vödör víz citrommal, de az ünneplő gyülekezet nagyobb része láthatóan inkább lenyalogatja a kezét, egyedül egy elszánt kisfiú próbálja belenyomkodni a szórólapból hajtott papírhajókat.
A várőr, nyitvatartási idő alatt szerencsére rács mögött.
A lényeget a végére hagytuk: a szokásos, svédasztalos (felvágottas, péksüteményes, lekváros, mézes, rántottás, müzlis, joghurtos, gyümölcsös) reggeli után másztunk fel a várba. Az út rövid, de meglepően meredek, azonban megéri leküzdeni. Ha minden magyar műemlék csak fele annyi figyelmet kapna, mint a magánkézben lévő Sümegi Vár, Magyarország sokkal gyönyörűbb hely lenne. Kreatívan berendezett termek, olvasmányos információs molinók, az udvaron vicces játékok, egy hangulatos kávézó egy lugas alatt, és természetesen panoráma minden mennyiségben. A hazafelé úton máris azt tervezgetjük, mikor térünk vissza egy picivel hosszabb kirándulásra.
Panoráma a várból, a Hotel Kapitánnyal
