A díszpolgári cím csakúgy, mint a szoborállítás mindig az aktuális hatalom igényei szerint történik. Nincs mit csodálkozni azon, hogy a világ egyik legvéresebb kezű diktátorát vagy az 1848-49-es szabadságharc eltipróit fővárosunk megtisztelte, inkább az a kérdés, miért kellett az átértékelésre mostanáig várni? A Fővárosi Közgyűlés március 23-án tárgyalja azt az előterjesztést, amely szerint törlik a díszpolgárok sorából Sztálint, Haynaut, Jellasicsot, Windischgratzet, Bachot, Ivan Paszkevicset, Felix Schwarzenberget, Grünne Karl Ludwigot és Karl Geringert. Tarlós István főpolgármester azzal indokolta döntését, hogy a magyar szabadságharc és a demokrácia ellenségei voltak. Röviden bemutatjuk eme férfiak és Magyarország kapcsolatát.
Josziv Visszarionovics Dzsugasvilit, azaz Sztálint Magyarországon senkinek nem kell bemutatni. Túlzás nélkül állíthatjuk, hogy közvetve és közvetlenül többmillió ember haláláért terheli személyes felelősség. Még a világháború alatt kijelentette, hogy amely országokból a Vörös Hadsereg űzi el a németeket, ott a győztes jogán szovjet típusú kommunista rendszert fognak hatalomra segíteni.
Sztálin 1936-ban. Forrás: wikipedia.hu
A megszálló katonákat tudatosan uszították a lakossággal szembeni kegyetlenkedésekre, százezreket hurcoltak kényszermunkatáborokat Magyarországról. A szovjet kézi vezérléssel működő hazai kommunisták 1945 után néhány éven belül kiépítették a totális diktatúrát. A fővárosi közgyűlés 2004-ben kiadott állásfoglalása leszögezte, hogy Sztálin nem tekinthető Budapest díszpolgárának. Ez azonban nem volt azonos a hivatalos törléssel, a diktátor emlékétől a mai nappal szabadult meg a főváros. Vagyis még most sem teljesen.
Budapest II. világháború utáni első troli vonalát ugyanis 1949. december 21-én avatták fel, a járat a 70-es számot kapta. Budapest népe ily módon fejezte ki tiszteletét a nagy Sztálinnak. A trolik számozása a mai napig a 70-essel kezdődik, bár a BKV 2008-ban nagy lendülettel számozta át szinte az összes járatát. Az fn.hu kérdésére, hogy Sztálin díszpolgárságának törlésével együtt gondolkodnak-e a trolik átszámozásán, a BKK kategorikus nemmel válaszolt. A miértet nem árulták el.
Élve temették el?
Julius Jacob von Haynau osztrák hadvezér, sokak szerint közepes képességű katona, aki tehetségét kegyetlenséggel igyekezett kiegészíteni, „zsigerből” gyűlölte a forradalmi mozgalmakat. Az itáliai Bresciában kitört felkelés leverésével érdemelte ki a Bresciai hiéna gúnynevet: az európai közvéleményben az verte ki a biztosítékot, hogy nőket korbácsoltatott meg.
Julius Jacob von Haynau. Forrás: wikipedia.hu
A császári csapatok itáliai főparancsnoka úgy fogalmazott: Haynau olyan, mint a beretva. Használat után jól el kell zárni. Neve a magyar történelembe vérbíróként került be: mint az 1849 májusában kinevezett császári főparancsnok, a világosi fegyverletétel után szabad kezet kapott a megtorlásban. Két kézzel osztotta a halált, százával küldte évtizedekre várbörtönbe az embereket – ami gyakorlatilag a lassú halállal volt egyenlő.
Haynau különös kegyetlensége rövidesen a császári udvar számára is kényelmetlenné vált, és 1850 nyarán hirtelen nyugdíjazták. Munkáját elvégezte. Ezután Magyarországon vásárolt birtokot, itt telepedett le: úgy gondolta, császárát hűen és sikerrel szolgálta, a lázadást leverte. Sőt, gondoskodott arról is, hogy a magyarok egy ideig ne gondoljanak rebellióra. Mások azonban nem voltak vele ilyen elégedettek.
Londonban, a Barclay-Perkins-féle sörházban feldühödött munkások támadtak rá – egyes tudósítások szerint csúnyán megverték, mások szerint megkergették – mondván: ezt Aradért kapod! Az osztrák kormány a forma kedvéért tiltakozott, amelyre Palmerston brit külügyminiszter a következő nyilatkozatot tette közzé: „Ha Haynau nem lett volna oly tapintatlan, hogy Angliába merészkedik, nem esett volna bántódása!” A „hiénát” hasonló gyűlölet fogadta Brüsszelben, és párizsi látogatása során is az erős karhatalmi fellépés tudta csak megóvni testi épségét.
Talán nem kérdés, hogyan viszonyultak hozzá a magyarok, amit az 1853-ban bekövetkezett halálát övező mendemondák mesélnek el a legékesebben. Az egyik szerint Haynau hirtelen összeesett, halottnak hitték és elkezdték boncolását. Mikor „kezdésként” felnyitották a koponyáját, akkor látták, hogy az pulzál. Azaz a páciens még életben volt, mire egy orvos szikét szúrt a nyitott agyba, hogy megszabadítsa szenvedésitől.
A másik verzió úgy tudja, hogy Haynau régi sérülése miatt sokszor elájult, egy ilyen alkalommal halottnak hitték, és eltemették. Lánya azonban tetszhalálra gyanakodott, és igaza volt: amikor kihantolták, a bresciai hiéna a hasán feküdt, körmei letörtek, csupa vér volt a keze, ahogy kétségbeesve próbálta kiszabadítani magát. Mindezeknek feltehetően semmi alapja nincs. De jól mutatja a tehetetlen, elnyomott nép hitét: a bűnös elnyeri méltó büntetését.
Verje meg az Isten!
Josip Jelačić. Forrás: wikipedia.hu
Josip Jelačić Bužimski horvát nemzeti hős, a császári-királyi udvar elismert hadvezére, táborszernagy, horvát bán. Mint a horvát függetlenség egyik harcosát, déli szomszédunk nemzeti hősként tiszteli. Itthon viszont inkább a magyar szabadság egyik fő ellenségeként szerzett nevet, minthogy nimbuszát Bécsben és Zágrábban is a magyar forradalom és szabadságharc leverésében vállalt szerepével vívta ki. Igen, ezzel: „Fut Bécs felé Jellasics, a gyáva/Seregének seregünk nyomába’,/Megrémülve fut a magyar hadtól.” (Petőfi Sándor).
A pákozdi csatával, 1848. szeptember 29-én vált a magyar forradalom szabadságharccá. Habár a bán itt csúfos vereséget szenvedett, a világosi fegyverletételig folyamatosan harcban állt Magyarországgal. Feltétlen császárhűsége fényes karriert hozott: számos megtisztelő címe mellett Horvátország, Dalmácia és Szlavónia kormányzója és katonai főparancsnoka, valamint Fiume (Rijeka) kormányzója lett. Ötvennyolc évesen, 1859 májusában hunyt el Zágrábban.
Alfred Candidus Ferdinand zu Windisch-Grätz herceg. Forrás: wikipedia.hu
Alfred Candidus Ferdinand zu Windisch-Grätz herceg, tábornagy ugyancsak a forradalmi mozgalmak esküdt ellensége volt. A császári-királyi csapatok főparancsnokaként harcolt a magyar szabadság ellen 1849 áprilisáig, amikor is sorozatos „baklövései” miatt Ferenc József leváltotta. Mint Budapest díszpolgáráról idézzük fel a magyar nép véleményét: Verjen Isten Népem Dúlásáért Ínséggel, Sanyarúsággal, Cholerával Hazám Gaz Rablója, Átok Tetézzen – írja a korabeli röplap, és olvassuk össze a szavak kiemelt első betűit…
Felix zu Schwarzenberg 1848 novemberétől 1852 áprilisában bekövetkezett haláláig volt osztrák miniszterelnök. Zsigerből gyűlölte a forradalmakat, a magyar szabadságharchoz való viszonyát felesleges is részletezni. A tehetséges politikus nem volt azonban a reformok ellensége, és a Habsburg monarchiáért végzett munkája valóban sikeres és elismerésre méltó.
A szabadságharc alatt a Budai Várból lövetett Pest, a vértanúk és a meghurcolt nemzet viszont aligha szeretne az egykori miniszterelnökre díszpolgárként megemlékezni… Csakúgy, mint Karl Ludwig Grünne grófról, aki Ferenc József főhadsegédeként 1849-től vezette az uralkodó központi katonai irodáját, vagy báró Karl Geringerről, aki a szabadságharc bukása után teljhatalmú császári biztosként 1851-ig állt a végrehajtóhatalom élén.
Alexander Bach. (Forrás: wikipedia.hu)
Némiképp hasonló a helyzet a lista következő tagjával, Alexander Bach-hal. Ferenc József belügyminisztereként Magyarországon a leplezetlen önkény és nemzeti elnyomás szinonimájaként szerepel a neve. Az osztrák császár „magyar tartományait” öt körzetre osztva – ezen kívül külön a magyar közigazgatásról ismét levágott Erdélyt – kormányozta. Felfüggesztette a magyar alkotmányosságot és autonómiát,osztrák hivatalnokokat ültetett a magyarok fölé, valamint tekintélyes besúgóhálózatot működtetett.
Az elnyomásra nyílt és burkolt válaszok születtek, mint például néhány elszigetelt fegyveres felkelés, a Kossuth-kalap és –szakáll viselése, titkos dacszövetségek, passzív ellenállás, a magyar nemzeti hagyományok éltetése, illetve a németek „kiközösítése”. Egy elnyomott nemzet válaszai voltak ezek az önkényuralomra. A császár végül 1859-ben menesztette Bach-hot, mert a Habsburg monarchia katonai veresége Solferinónál legalább a belpolitikai helyzet rendezését és a magyarok felé tett gesztusokat követelt.
Paszkevicset a cár küldte
Ivan Fjodorovics Paszkevics. Forrás: wikipedia.hu
Nagyon is kilóg a sorból Ivan Fjodorovics Paszkevics, a magyar szabadságharcot 1849-ben ténylegesen leverő orosz cári sereg főparancsnoka. Legyünk kicsit büszkék magunkra, és a szálkás történelmi tényeket némileg kiegyenesítve jelentsük ki: a semmiből létrehozott magyar honvédsereg ’49 tavaszára gyakorlatilag tönkreverte a Habsburg Birodalom hadseregét. Ferenc József osztrák császár, büszkeségét félretéve kívülről, Oroszországtól kért segítséget a „rebellis” magyarok ellen. A trónja forgott kockán. I. Miklós cár 1849. május 21-én megkötött egyezsége szerint az orosz uralkodó Paszkevicset jelölte ki a Magyarországra küldött csaknem 200 ezres hadsereg élére. Az orosz tábornagy jött, látott és győzött.
Mivel komoly szerepe volt a szabadságharc leverésében, Paszkevicset tényleg túlzás díszpolgárként tisztelni, de emellett mindenképpen el kell ismerni korrekt, lovagias hozzáállását. Feltehetően először meglepődött, amikor a magyar csapatok egymás után úgy taktikáztak, hogy az oroszok előtt tegyék le a fegyvert – ezzel utoljára is Ferenc József császár önbecsülésébe gázolva. Majd miután a generális kiismerte magát a monarchia viszonyai között, igyekezett mindent megtenni, hogy kegyelmet eszközöljön ki a forradalmárok részére.
I. Miklós cár és Paszkevics személyesen is önmérsékletre, megbocsátásra kérte a császárt. Arra hivatkoztak, hogy így hosszabb távon sokkal eredményesebben kormányozhatja magyar területeit, mintha szabadjára engedi a megtorlás gépezetét. Paszkevics tábornagy úriember módjára bánt a fogságába esett magyar tisztekkel, miután világossá vált számára, hogy mindannyiukra halál vár. Őrzésüket is szándékosan „elhanyagolta”. Ennek ellenére senki nem szökött meg. Isten nem ver bottal: I Miklós cár, „Európa csendőre” az 1853-ban kitört krími háborúban kérte Ferenc Józseftől a viszonzást, aki azonban a kisujját sem mozdította egykori szövetségeséért.
döntés és vita
A Fővárosi Közgyűlés szerdai ülésén törölte Sztálint, Haynaut és további hét személyt Budapest díszpolgárai közül. A döntést a testület egyhangúlag támogatta.
Tarlós István (Fidesz-KDNP) főpolgármester azzal indokolja a cím megvonását célzó indítványt, hogy az érintettek a magyar szabadságharc és a demokrácia ellenségei voltak.
Az előterjesztés szerint “hivatalosan és örökre” törlik a díszpolgárok sorából a volt szovjet pártállami vezetőt, Sztálint. A felsoroltak között van Haynau osztrák hadvezér, Jellasics horvát bán, Windischgra:tz osztrák tábornok és Alexander von Bach osztrák belügyminiszter, valamint Ivan Paszkievics, az orosz hadsereg főparancsnoka 1849-ben, Felix Schwarzenberg osztrák miniszterelnök, Karl Ludwig Grünne osztrák tábornok és Karl Geringer osztrák császári biztos.
A szocialista képviselők kétségbe vonták, hogy Sztálin díszpolgára-e egyáltalán a városnak, illetve, hogy van-e jogfolytonosság Budapest, valamint a korábbi Pest és Buda városok között.
Horváth Csaba MSZP-frakcióvezető szerint Tarlós István tudatosan elhallgatja, hogy a közgyűlés korábban azért nem fogadta el Sztálin levételét a díszpolgárok listájáról, mert azon soha nem is szerepelt.
Utalt arra, hogy az előző városvezetés ezért egy olyan nyilatkozatot fogadott el 2004-ben, amelyben a képviselők kinyilvánították, hogy Sztálint soha sem tartották és a jövőben sem tekintik díszpolgárnak.
Az ellenzéki képviselő megjegyezte: az ilyen kérdések helyett inkább ennél fontosabb szociális ügyekkel kellene foglalkoznia a közgyűlésnek, mint a főpolgármester felé fordulva fogalmazott: “kevesebbet a sípra és többet a kerekekre!”
Tarlós István ezután bejelentette: előző nap megtalálták azt az 1947. november 7-i, a székesfőváros díszközgyűlésén közfelkiáltással meghozott határozatot, amely kimondta Sztálinnak, a “Szovjetunió generalisszimuszának” díszpolgárságát.
A főpolgármester közölte, így van jogalap van arra, hogy megvonják a díszpolgári címet.
(MTI)
