Élet-Stílus

Terrorban született a Szovjetunió

admin
admin

2011. 02. 26. 07:00

A proletárdiktatúra nem más, mint proletárdemokrácia – hangsúlyozta a „Szovjetunió 50. születésnapján” a magyar párt egyik főideológusa. Jancsó Miklós inkább a terrort, mint mindent átható mozgatóelvet vitte vászonra – a Csillagosok, katonák című film és történelmi háttere az fn.hu-n.

A Csillagosok, katonák évfordulós film: 1967-ben készült, amikor is nemcsak a Szovjetunió, de az egész szocialista tábor az oroszországi forradalom 50. évfordulójára készült. „Ötven és fifty, fünfzig, cinquente és cinquanta, ezekben a napokban a világsajtóban tallózva újra és újra ezzel a számmal találkozunk. A Szovjetunió évfordulója olyan jubileum, amelynek hatása alól senki sem vonhatja ki magát, bármely kontinensen is éljen” – nyugtázta a Népszabadság vezércikke.

A Politikatörténeti Alapítvány Anno Filmklubja történelmi sorozatának kilencedik vetítésén Jancsó Miklós 1967-ban készült Csillagosok, katonák című filmjét mutatta be. Az 1919-et, az oroszországi polgárháború harcait bemutató filmdráma hátterének megvilágításában és értelmezésében Krausz Tamás történész volt a közönség segítségére.
Proletárdemokrácia

A mindennapok emberét a közeledő évforduló leginkább a munkaverseny-mozgalom újabb hullámával ragadta magával. Jól illeszkedett a sorba a Kőbányai Gyógyszergyár Heparin-brigádjának felajánlása, akik vállalták, hogy az exporttervüket szovjet relációban november elejére teljesítik. Igaz, már a gazdasági reform közeli bevezetése is erősen éreztette a hatását: az irányítás jobban örült az olyan jellegű versenyvállalásoknak, amelyek a gyár műszakijait, közgazdászait és munkásait egyesítő komplexbrigádok létrehozására, tartalékok feltárására, a választék bővítésére, új értékesítési lehetőségek keresésére, azaz a hatékonyságra, takarékosságra, a felhasználók igényeinek figyelembe vételére irányultak. Másrészt a brigádok – alapfeladataiknak megfelelően – a „műveltség gyarapításával” is foglalatoskodtak. Aktuálisan – megemlékezésekkel, előadásokkal veteránok meghívásával, Ki tud többet a Szovjetunióról vetélkedőkkel – a szovjet-magyar barátság további elmélyítése került napirendre.

Az 50. évforduló leginkább arra predesztinálta a megemlékezőket, hogy 1917-ről és az utána következő időszakról a hivatalos beszédmód szerint szóljanak, a történelmi sémákat erősítsék. Szirmai István, a párt egyik vezető ideológusának évfordulós cikke például mintegy szinonimaként használta a proletárdemokrácia és proletárdiktatúra kifejezéseket. Utóbbi lényege – fejtette ki – mélységesen demokratikus, „hiszen a dolgozó nép hatalmát valósítja meg, a dolgozók érdekeit szolgálja és védelmezi”. Szirmai nem tagadta a fegyveres erőszak jelenlétét a forradalomban, de hangsúlyozta, az nem törvényszerű, az erőszakot nem a munkások, nem a tömegek hordozzák, hanem – ha szükséges – a forradalomban pozícióikat vesztő osztályok ellenállása kényszeríti ki.

Megszidták a szovjet cenzort

A Csillagosok, katonák viszont pont ezeket a sémákat dobja sutba. Igaz nem az 1917. novemberi eseményeket dolgozza fel, hanem az 1918 nyarától kiszélesedő polgárháborút. Dicsőséges vörös győzelmek helyett azonban csak az ádáz küzdelmet, a harci helyzet pillanatnyi váltakozásait, a kiszolgáltatottság és kíméletlenség klímáját, a terrort mint mindent átható mozgatóelvet vitte vászonra.

Márpedig a forgatókönyvnek át kellett mennie a cenzori hivatalokon. Magyarországon a Művelődési Minisztérium alá tartozó Filmfőigazgatóság véleményezte a forgatókönyveket, illetve kategorizálta a filmeket. Sőt, mivel Jancsó Miklós alkotása szovjet-magyar koprodukcióban készült, azt az illetékes szovjet szerveknek is jóvá kellett hagyniuk. A szovjetunióbeli munkákhoz ki is rendeltek mellé szovjet forgatókönyvírót, forgatásvezetőt, akiket később megfeddtek, mivel túlságosan szabadjára engedték a magyar rendezőt.

Jól mutatja ezt a film utóélete is. A Csillagosok, katonákat ugyanis a Szovjetunióban ebben a formában nem lehetett bemutatni, az eredetit csak egy szűk szakmai körnek vetítették le. Megvágták, mégpedig úgy, hogy a végén a vörös katonák nem hullottak el a fehér túlerővel szemben: ott ért véget a történet, ahol épp a vörösök kerekedtek felül. Jancsót a pesti vicc anno a legjobb szovjet rövidfilmrendezőként emlegette. Persze némileg Jancsó is a vörösök felé húz, velük szimpatizál – a korabeli filmkritikák gondosan kielemezték, hogy a fehérek ábrázolása kiválóan leleplezi azt, hogy a tiszta, jólöltözött, Puskint és Csajkovszkijt kedvelő fehér tiszteken a franciás műveltség csak máz, amely hidegvérű gyilkosokat rejt, és azonnal lemállik, amint uralmuk jogossága megkérdőjeleződik.

Két szélsőség között

Ám a Csillagosok, katonák fő mondanivalója az 1917-1920-as oroszországi polgárháborús helyzet, a szembenállós felek közti harc logikájának bemutatása. Márpedig e tekintetben a két tábor nem sokban különbözött: terrorban fogant a szovjet rendszer, de a másik válaszlehetőség is csak a terror eszköztárát ismerte. Krausz Tamás hangsúlyozta, a terrormechanizmus nem egy ember történelmi felelőssége, eleve kódolva volt az oroszországi viszonyokban. 1917 után Oroszország nem a demokrácia és diktatúra közti választás lehetőségét kínálta, egyszerűen nem volt polgári demokratikus alternatíva.

A bolsevikok által kivégzett II. Miklós cár és családja

A bolsevikok által kivégzett II. Miklós cár és családja

Bár 1917 februárja után elvileg a burzsoázia ragadta magához a kezdeményezést, nem volt társadalmi bázisa, háttere. Midőn a cári uralom megingott, két diktatórikus útnak volt meg a valós feltételrendszere: a bolsevikok vezette megoldásnak, illetve a szélsőjobboldali, az orthodox egyházhoz kötődő, tradicionális hierarchikus viszonyokat megőrizni, visszaállítani akaró „feketeszázas” ideológiának. Azokban az években teljesen nyitott kérdés volt, melyik alternatíva mentén folytatódik az oroszországi fejlődés, az államhatalom összeomlott, és mindkét oldal tisztában volt a küzdelem tétjével, vagyis azzal, hogy kizárólag ez a harc dönti el, megszűnik vagy helyreállítható a hagyományos uralkodó osztályok hatalma Oroszországban.

A háborút az nyeri, aki szervezettebb, kitartóbb – ez magyarázta a polgárháború kegyetlenségét, a végsőkig folyó harcokat, az elszabadult erőszakot, amelynek megfékezésére sem kínálkozott más eszköz, mint az erőszak. Mindezt Jancsó olyan jelenetekkel illusztrálja, mint a fehér főtiszt rögtönítélő bíráskodása egy másik, alacsonyabb rangú fehér tiszttel szemben, aki egy helyi parasztlányt zaklatott. A rendező arra is rámutat: nem volt lehetőség a kívülmaradásra sem: Egyik tábor sem fogadta el a szanitéc nővérek alapállását, miszerint számukra nincsenek vörösök vagy fehérek, csak sebesültek. A film egyik kulcsjelenetében pedig a fehérgárdista azt kérdezi a paraszttól, kinek a földjét szántja. A harcolók szemében ugyanis az is állásfoglalásnak számított.

A polgárháború áldozatainak nyolcmillióra becsült számát azonban nem csak a harcok kegyetlensége magyarázza. A harctéren elesettek mintegy 800 ezres számát megközelítette a járványokban elhunyt katonák száma. A vörösök és fehérek megtorló akciói, pogromjai a civil lakosság körében is több százezer áldozatot követeltek, ám milliók halálát okozták a járványok, így az akkor pusztító spanyolnátha, illetve a háborús viszonyok, valamint a nyugati hatalmak blokádja által súlyosbított éhínség.

Magyarok a szovjet oldalon

Az orosz polgárháború nemzetközi dimenzióból ugyanakkor a film csak a magyar vonatkozásokat mutatja be. Valóban mintegy harmincezren vettek részt magyar, első világháborús hadifoglyok távoli vidékeken a szovjethatalom oldalán. Az előző rendszer történetírásának erősen ideologikus szakaszában a vörösökkel együtt harcoló magyarok számát százezerre tették, az évfordulós cikkek is még ezt hangsúlyozták. Ám a tényleges szám is jelzi, hogy az internacionalizmus eszméje, az új történelem kezdetének reménye tömegeket mozgatott meg. Ugyanakkor a film nem utal arra, hogy az oroszországi küzdelembe nem csak a tömegek, hanem a nagyhatalmi politika is beavatkozott.

Az első világháború győztes hatalmait 1917-ben először csak a keleti front kiesésének lehetősége aggasztotta a németek elleni háborúban. November után azonban – amikor a szovjet-német békekötés is mind valószínűbb lett – egyre nagyobb fejfájást okozott oroszországi érdekeltségeik, pozícióik elvesztése is. Különösen Franciaországot érintette érzékenyen, hogy a francia befektetéseken túl az európai hatalmi politikájuk alappillérét, a Németországgal határos cári birodalmat is elsodorta a forradalom. Az intervenció 1918-ban megindult, a fehér hadsereget elsősorban a nyugati hatalmak, Anglia és Franciaország látta el pénzzel, hadi felszereléssel, de emellett angol csapatok harcoltak északon Murmanszknál, franciák a Fekete-tenger partvidékén, japánok a Távol-Keleten.

A nemi erőszak tabu

Nemcsak ezért, hanem a katonai tapasztalatok miatt is egyértelműnek tűnhetett a polgárháború kimenetele. A fehérek seregeit képzett katonák, tiszti különítmények alkották, míg velük szemben egy rosszul ellátott paraszti hadsereg állt. 1919 nyarán a vörösök csupán a Moszkva körüli néhány százezer négyzetkilométernyi területet tartották szilárdan ellenőrzésük alatt. Igaz Oroszország hatalmas: egy-egy sikeres ellencsapással óriási területek kerültek a győztes ellenőrzése alá. Hivatkozhatunk Trockij hadügyi népbiztosként végzett szervezőmunkájára, Tuhacsevszkij gépkocsizó lövészeire, de Krausz Tamás szerint a legalapvetőbb az volt, hogy a vörös hadsereg tömegét adó parasztokkal elhitessék, hogy az ellenség legyőzhető, hogy az öröknek hitt társadalmi rend megdönthető.

A többségében analfabéta vörös katonák eleinte a géppuskát sem merték elsütni, feletteseiknek üvöltözni kellett velük, hogy lőjenek már. A polgárháború előrehaladtával azonban beletanultak a reguláris harcmodorba – az ebben kulcsszerepet játszó parancsnoki gárdának a 44 százaléka korábban a cári vagy valamelyik fehér seregben szolgált.

Szintén szentségtörésnek számított a filmben bemutatott meztelenség. Az egymást gyilkoló seregek küzdelméből a nők sem vonhatták ki magukat, ki voltak szolgáltatva a fegyvereseknek, akik hol a sérültek ellátására, hol az ellenségről szóló információk átadására kényszerítik őket, hol a női testet kívánják meg. Akár úgy, ahogy a magasabb rangú fehérek tisztek, akik elszállítják a csinosabbakat és katonazenekar kíséretére keringőzni rendelik őket, akár úgy, ahogy a kisebb rendfokozatúak, akik levetkőztetik, megcsókolják őket – ám a nemi erőszak ábrázolásától még Jancsó is ódzkodott.

A szovjet félnek azonban ez is sok volt: bár a stáb szovjet statisztákkal dolgozott, a színésznőket itthonról, míg az egyik főszerepre Krystyna Mikolajewska személyében Lengyelországból kellett toborozni. A forgatásvezető ugyanis kijelentette, az orosz nők nem vetkőznek le – legalábbis a kamerák előtt nem. Egészen 1988-ig, amikor A kis Vera című filmben Natalja Nyegoda ledobta a ruháit.

Némi enyhülés

1967-ben – legalábbis Magyarországon – egy értelmiségi közönségnek szánt filmben már a sémáktól megszabadulva is fel lehetett vetni munkáshatalom keletkezésének kérdéseit. Az 1956-ban meginduló desztalinizációs folyamat annak az ígéretét hordozta, hogy a terrorban fogant rendszer megújul, humanista fordulatot vesz. Maga a film is azt sugallhatta, hogy érdemes szembenézni a történet első fejezeteivel, ám mindez csak akkor elfogadható, ha ez volt az ára egy jobb világ megteremtésének.
Az 1967-es magyar közönségnek a Szovjet Kommunista Párt 1956-os XX. és az 1961-es XXII. kongresszusa után már hozzávetőlegesen pontos képe lehetett a sztálini terrorról, annak magyarországi működéséről – az oroszországi polgárháború nyilván kevéssé érintette. Arról is, hogy a hatvanas években a környező országokban is egyre élénkebb vita folyt a gazdasági berendezkedés reformjáról, az egynemű (igaz háromosztatú – munkásság, parasztság, haladó értelmiség) társadalom érdekeltségi viszonyainak elismeréséről, az információs lehetőségek bővítéséről.

És azt is tapasztalhatta, hogy ha érdekszférájukról van szó, a nyugati hatalmak sem válogatnak az eszközökben, kezdve a franciák algériai háborújától a számtalan harmadik világbeli puccson, hatalomváltáson át az amerikaiak egyre ádázabbá váló vietnámi beavatkozásáig. Minden adottnak tűnt, hogy a rendszer megújuljon. Az értelmiségi várakozások a prágai tavasszal érték el tetőfokukat – majd ezt a képet festette komorrá és ezeket a reményeket kérdőjelezte meg az ötök csehszlovákiai bevonulása 1968 augusztusában.

anno filmklub

Következő alkalommal az Anno Filmklub 2011. március 2-án, szerdán jelentkezik, amelynek keretében Ari Folman Libanoni keringő című 2008-ben rendezett animációs filmjét tekinthetik meg az érdeklődők Kolozsi László filmesztéta társaságában. A filmklubon a részvétel ingyenes.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Budapest, 2015. június 19.
Szorosan egymásra záródva parkolnak a gépjárművek a főváros VII. kerületének egyik mellékutcájában. A furgon néhány centiméteres távolságot hagyva állt be az előtte és mögötte álló járművek közé.
MTVA/Bizományosi: Jászai Csaba 
***************************
Kedves Felhasználó!
Az Ön által most kiválasztott fénykép nem képezi az MTI fotókiadásának, valamint az MTVA fotóarchívumának szerves részét. A kép tartalmáért és a szövegért a fotó készítője vállalja a felelősséget.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.