A dél-afrikai világbajnokság játékvezetési gyakorlata ugyan még nem alacsonyodott le a 2002-es szintjére – elég, ha csak a délkoreaiak olaszok és spanyolok elleni, igencsak megkérdőjelezhető sportértékű győzelmeire, a brazil-belga meg nem adott európai találatára gondolunk – de hibákból akad bőven, és mérkőzések is „csúsztak el” rajta.
Bár a lagymatag első csoportkör után még mindenki arról beszélt, hogy az alacsonyabb színvonalat kárpótolja az, hogy nem születtek vitatható bírói döntések (a német-ausztrálon azért a kiállított Cahill, a nigériai-argentin találkozón pedig a teljes afrikai védelem morgott joggal), a második fordulótól beütött a krach.
A német-szerb találkozón Undiano Mallenco szórta a lapokat, s a németek jogosan követelték a Gomez elleni büntetőt, míg a brazil-elefántcsontparti interkontinentális rangadón a francia Lannoy „alakított”. Luis Fabiano kezezését kerek-perec elnézte, mint ahogy azt is, hogy a bedurvult afrikaiak módszeresen szétfarigcsálják a dél-afrikai csapatot. Volt meg nem adott gól – a mali Coulibally és a belga De Bleeckere ténykedésénél is az USA volt a szenvedő fél.
Defoe győzködi Larriondát, a háttérben a “ludas” Espinosa (MTI/EPA)
A nyolcaddöntőktől viszont gyorsult a tempó, s ezzel együtt a játékvezetők sípja is egyre disszonánsabb hangokat hallatott. Az Uruguay-Dél-Korea találkozón Suárezt állították meg – tévesen – lesre hivatkozva (a német Stark pironkodhatott), majd előkerült a két, klasszikussá kerekedett eset a német-angol és az argentin-mexikói rangadón. Összeállításunkban az eddigi legkomolyabb játékvezetői vb-bakikat elemeztük, 1954-ig visszamenően.
2010. június 27.: kivetítő okozta Mexikó vesztét
Argentína-Mexikó 3-1
Johannesburg, Soccer City stadion
Az eset: a pánamerikai derbi 26. percében Tevez tört be a tizenhatosra, a visszapattanó labdát Messi előreemelte, s az ordító lesen lévő Tevez a kapuba fejelt. Gól? Gól! Az olasz Roberto Rosetti a középpontra mutatott, ám mivel a közép-amerikaiak és az argentinok is segítőjét, Stefano Ayroldit „mini-interjúvolták”. Az asszisztens nem látta az esetet, a stadion kivetítőjének köszönhetően viszont 84 377 néző igen. Rosetti ennek ellenére nem érvénytelenítette a találatot. A televíziós felvételek alapján ugyanis nem írhatta felül ítéletét, így kénytelen volt ragaszkodni hibás döntéséhez.
Következmény: a megzavarodott, s letargikus mexikóiak rövid időn belül újabb gólt kaptak, s ezzel megpecsételődött sorsuk. Osorio hibája után Higuaín duplázta meg a különbséget, majd szünet után Tévez rúgott egy érvényeset (és gyönyörűt), és a végeredményt beállító Hernandez is pazar gólt ért el. A jobb erőkből álló csapat ment tovább, ám ezúttal is felvetődött a kérdés: az első gólig kifejezetten jól játszó mexikóiak mire lettek volna képesek, ha nem sújtja őket az „emberi tényező”. Rosetti viselkedése ugyanakkor érthető. Ha tévés visszajátszás alapján visszavonta volna a találatot, Argentína megóvja a végeredményt; s egy ilyen precedens-értékű cselekedettel egy ellenőrizhetetlen folyamatot indíthatott volna el.
“Most mi legyen?” Roberto Rosetti és Stefano Ayroldi (MTI/EPA)
2010. június 27: ’66 megidézve
Németország-Anglia 4-1
Bloemfontein – Free State stadion
Az eset: a német-angol találkozó 38. percében Lampard kapura emelt, s a labda a lécről a gólvonal mögé vágódott. A helyezkedési hibát vétő Neuer kétségbeesetten nyúlt hátrafelé, magához is ölelte – ám későn. A játékosok egy része állt, Lampard a levegőbe ütött, a kispad előtt Capello ünnepelt. Előtte 2-1-re vezettek a jobban játszó németek, a találat azonban lelket önthetett volna az angolokba. Nem így történt. Jorge Larrionda ugyan habozott, majd konzultált asszisztensével, Mauricio Espinosa viszont jelezte, a játék folytatódhat.
Következmény: A meccs végül 4-1-es eredménnyel zárult, a türelmes német legénység a második félidőben kihasználva gyorsasági fölényét, további két góllal terhelte David James hálóját. Anglia újabb csúfos vb-kudarccal lett gazdagabb, s bár játéka alapján továbbjutást nem érdemelt – okkal hibáztatta a játékvezetőt, amiért az egyetlen esélyét a visszakapaszkodásra egy buta emberi hiba okozta. Az uruguayi játékvezetői hármas nem csupán az angolokat sújtotta: a szintén továbbjutásról döntő szerb-ausztrál párharcban nem vették észre Tim Cahill tizenhatoson belüli kezezését – amennyiben büntető és gól, Szerbia egyenlített volna, és Ghána helyett továbbjutott volna a legjobb tizenhat közé. A dél-amerikai triót a FIFA eltiltotta a vb-ről.
2006. június 22.: egy meg egy az egy
Ausztrália-Horvátország 2-2
Vb-csoportmérkőzés. Gottlieb-Daimler stadion, Stuttgart
Az eset: előfordul, hogy valaki élete legrosszabb napján kerül közel a síphoz: szegény Graham Poll minden bizonnyal mindmáig azon elmélkedik, hogy miért nem futott világgá az Ausztrália-Horvátország vb-csoportmeccs előtt. Az angolok egyik legjobb játékvezetője a találkozó 90. percében minden idők legnagyobb bakiját követte el: a horvát Josip Simunicnak felmutatta második sárga lapját, de nem állította ki. Csak lefújáskor rémlett fel neki valami: a harmadik sárga lap után! Reklamálásért (vajon a pirosért ágált a később Dárdait fenyítő horvát?) állította ki a horvátot, aki a történelem első olyan játékosa, aki három sárgát kap egy mérkőzésen.
Következmény: Pollnak korábban további hibái voltak. A 7. percben Viduka földrevitelénél nem ítélt büntetőt, majd Akkor sem fújt, amikor a 76. percben Tomas másodszor kezezett a 16-oson belül, de míg az elsőért büntetőt ítélt, a második, sokkal látványosabbért csak szöglet járt. A horvátok is jogosan reklamálhattak, amikor Poll les miatt nem fújta le az ausztrálok egyenlítő gólját. A FIFA nem jelölte további mérkőzésre a veterán játékvezetőt, aki nem sokkal a világbajnokság után visszavonult.
2002. június 18.: mindent Koreáért
Dél-Korea-Olaszország 2-1
Vb-nyolcaddöntő. Daezson-stadion, Daezson.
Az eset: a Dél-Korea-Olaszország világbajnoki nyolcaddöntő hosszabbításának 13. percében az ecuadori Byron Moreno úgy érezhette, hogy segít egy kicsit a házigazdákon, ha már minden fórumon (köztudott volt, hogy a nagyobb jegyeladásban reménykedő FIFA a minél jobb japán és koreai szereplésért szurkolt) a továbbjutásukat áhítják. A dél-amerikai játékvezetőhöz közel Li-hjung Pjo a büntetőterületen belül faultolta Tottit – a római karmester ugyan rájátszott az esetre, a szabálytalanság ettől függetlenül megtörtént. Moreno felmutatta a második sárgát, s az öltözőbe száműzte az olaszok tízesét.
Következmény: Moreno Totti kiállítása után sem fejezte be ténykedését – a csak általa észlelt lesállásra hivatkozva érvénytelenítette Damiano Tommasi gólját. Olasz gól helyett hazai következett, azaz megismétlődött a dél-európaiakat sújtó koreai átok. Csak ezúttal a déliek ellen (1966-ban a Koreai NDK volt a „hunyó”). Bár a FIFA eleinte megvédte a dilettantizmussal vádolt egzotikus játékvezetőket, az olaszok – illetve a szintén méretes csalás nyomán búcsúzó spanyolok – esete nyomán végül úgy döntött, a jövőben csak megkérdőjelezhetetlen tudású bírók szerepelhetnek a világbajnokságokon.
1990. július 8.: Völler aranyért bukdácsolt
NSZK-Argentína 1-0
Vb-döntő. Stadio Olimpico, Róma
Az eset: az 1990-es világbajnoki döntő 85. percében viszonylag könnyen megadott büntetőhöz jutott az NSZK. Lothar Matthäus passzával Rudi Völler tört be az argentin tizenhatosra, s Robert Sensini szorításában látványos bukdácsolásba kezdett. A két játékos egymáshoz ért, de az argentin távolról sem volt olyan kemény, mint ahogy azt a római róka (be)mutatta. A mexikói-uruguayi Codesal Mendez játékvezetőt viszont meggyőzte, s a büntetőt Andreas Brehme sebészi pontossággal értékesítette. Sokak szerint a befújt tizenegyes nem volt jogos, a bírót mégsem gyalázták – porig nem. Miért is nem?
Következmény: Codesal Mendez egy világbajnoki döntőben nem szeretett volna kétszer tévedni. Nem sokkal korábban az előrehúzódó Klaus Augenthalert elgáncsolták az ötös jobb sarkánál, akkor azonban „továbbot” intett (a másik oldalon egy alkalommal Maradonát döntötték fel a tizenhatoson belül), így valójában „törlesztett” a németek felé.
Vagyis „duplázott”.
NSZK az ő közreműködésének (is) köszönhetően hódította el harmadszorra a világbajnoki serleget – ráadásul egyik legnagyobb riválisa, a Bariban bronzérmet nyerő Olaszország otthonában.
1986, június 22.: „Isten keze” és a „gyomor”
Argentína-Anglia 2-1
Vb-negyeddöntő. Azteca-stadion, Mexikóváros
Az eset: A mexikóvárosi találkozó második félidejében Steve Hodge egy jobb oldalon vezetett argentin támadás után meglehetősen furán szabadított fel: az angol kapu fele kanyarodó ívelt labdára a meglepett Peter Shilton kissé késve mozdult, ettől függetlenül mégis meglepő volt az, hogy a rosszabb helyzetben lévő, s jócskán felugró Diego Armando Maradona volt az, aki megnyerte a párharcot: a labda szempillantás alatt az angol hálóban pihent. A tömzsi zseni ugyanakkor minden idők talán legnagyobb „fekete trükkjét” hajtotta végre, hisz kézzel ütötte el a labdát. A fair play szelleméhez szokott Hoodle és Fenwick alig tudtak felocsúdni, amikor kiderült; a tunéziai Ali Ben Nasszer megadta a dél-amerikai találatot.
Következmény: Alig három perccel a sportszerűtlen gólját követően, Maradona a világbajnokságok egyik legparádésabb góljával duplázta meg az eredményt. Szinte a teljes angol hátvédsort kicselezve lőtt el Shilton mellett, s bár a britek a végül gólkirályi címmel vigasztalódó Gary Lineker révén a hajrában szépítettek – sőt, az Everton akkori támadóját az utolsó percekben a tizenhatoson belül ígéretes helyzetben lökték el a dél-amerikai bekkek – arról senkinek sem volt kétsége, hogy a jobbik csapat jutott tovább. A találkozó után Maradona „Isten kezéről” beszélt, ugyanakkor a később angol szövetségi kapitánnyá avanzsáló Glenn Hoddle arról számolt be, hogy „gyomorfelforgató tettnek voltam a szemtanúja”.
Az első gól miatt jogosan felháborodott angolok morális fölénye ugyanakkor megkérdőjelezhető, hisz az első félidőben Terry Fenwick jobbára úgy viselkedett, mint akit azzal küldtek pályára, hogy jó adag brutalitással „végképp eltörölje” Maradonát. A meccs lényegében ékes példája volt az északi „becsületes” fizikai fölényre építő, illetve a déli, „trükkös-cseles” játékfelfogás közötti összecsapásnak. Minden értelemben.
Maradona és Shilton – utóbbi lett legenda (MTI/EPA)
1986. június 15.: futball-lesen
Belgium-Szovjetunió 4-3
Vb-nyolcaddöntő. Nou Camp, Leon.
Az eset: A mexikói világbajnokságot elképesztő iramban kezdték a szovjetek. A franciákat, a magyarokat és a kanadaiakat megelőzve csoportelső Igor Belanovékat még az esélyesek is gyanakodva lesték – vajon meddig jut el a csapategységben igencsak acélos szovjet gárda? Nem jutott messzire. Bár a belgák ellen az év végén aranylabdával jutalmazott Belanov talán élete legjobbját nyújtva ért el mesterhármast, a svéd Erik Fredriksson, és az általa támogatott Belgium kettőse túl erősnek bizonyult. A hosszabbításba torkolló hektikus mérkőzésen Jan Ceulemans a 77. percben- és Demol a 102. percben szerzett gólt ordító lesállásból – a vonalbírók, az amerikai David Socha, és a spanyol Victorian Sanchez mindkétszer jeleztek.
Következmény: Belgium az elődöntőig jutott – a lelkes „vörös ördögök” végül nem tudták útját állni Maradona rohamainak. Fredrikkson 1990-ben ott folytatta, ahol korábban abbahagyta: a szovjeteket sújtó ítélettel. Az Argentína elleni csoportmérkőzésen egy szögletet követő szovjet fejesnél a vonalon álldogáló Maradona ismét istenit villantott – kézzel! A méterekre álldogáló svéd nem látott okot a beavatkozásra.
1978. június 2.: portugál nyelvlecke
Argentína-Magyarország 3-1
Vb-csoportmérkőzés. River Plate-stadion, Buenos Aires.
Az eset: Az 1978-as argentínai világbajnokságon a házigazdák ellen bemutatkozó magyar válogatott merész játékkal kezdett és Csapó Károly már a 10. percben megszerezte a vezetést. Bár a dél-amerikaiak részéről Luque nem sokkal később egyenlített, Baróti Lajos együttese jól tartotta magát, s a türelmetlen argentinoknak a portugál játékvezető, Antonio Jose Garrido jóindulatára is szükségük volt, hogy ne fogyatkozzanak meg. A 83. percben azonban Bertoni kibrusztolta a győzelmet – a magyar veszteséget azonban nem a vereség jelentette. Garrido a 87. percben Törőcsíket, a 90. percben pedig Nyilasi Tibort is kiállította, így Magyarország az olaszok elleni csata előtt két kulcsjátékosát is elveszítette.
Következmény: a folytatás szomorúra sikerült. Olaszország (3-1) és Franciaország (3-1) is legyőzte a magyar csapatot, amely ennél azért lényegesen többre volt hivatott. „Ha arra a meccsre gondolok, mindig érzem a tehetetlenséget… Nem nyerhettünk…” – emlékezett Nyilasi. „A kezdés előtt megtudtuk, hogy tüntetnek a rendszer ellen, a feszültség az úr az egész országban. Képzelhető, mi lett volna, ha még a csapat is kikap.”
1966. július 30.: Sztálingrád
Anglia-NSZK 4:2
Vb-döntő. Wembley, London.
Az eset: az 1966-os világbajnokság döntőjének ráadásában Nobby Stiles átadásával Alan Ball lódult meg a jobb oldalon, s miután lerázta magáról Karl-Heinz Schnellingert, a középen érkező Geoff Hurst elé játszott. A Willi Schulz szorításából jobbra mozgó támadó hat méterről fordulásból lőtt, s a labda a felső lécről levágódott. Gól volt?! A maga részéről az akciót követő Roger Hunt meglehetősen csalódottan tárta szét a kezét, míg a rendes játékidőben a hosszabbítást kiharcoló Wolfgang Weber biztos, ami biztos alapon szögletre „takarított”. Gottfried Dienst játékvezető azonban nem tudta egyedül értékelni a szituációt, s így kikérte asszisztense véleményét. A szájhagyomány alapján „orosz partjelzőnek” nevezett azerbajdzsáni Tofik Bahramov rezzenéstelen arccal a kezdőkörre mutatott: gól.
Következmény: a mindezidáig egyetlenként világbajnoki döntőben mesterhármast szerző Geoff Hurst végül még egyszer bevette Hans Tilkowski hálóját, azonban a 120. percben esett találat már nem osztott vagy szorzott. Ellenben az ominózus gól mindmáig megosztja a közvéleményt. A legutóbbi, izraeli rakéta-technológusok (!) által készített, s a korabeli fotókon alapuló kimutatások szerint a labda nem haladt át teljes terjedelmével a gólvonalon. Az esetet közelebbről látók közül Hunt például utólag bevallotta, azért emelte kezeit az égnek „mert tudtam hogy nem érhetem el a kipattanót.”. A halálos ágyán is az 1966-os gól miatt zaklatott Bahramov – a 2004-ben Bakuban szobrot kapó, s a nevét a legnagyobb azerbajdzsáni stadionnak kölcsönző asszisztens 1996-ban hunyt el – pedig a maga részéről rövidre zárta a témát. Az anekdota szerint arra a kérdésre, hogy miképpen lehetett olyan biztos a dolgában, a jeles sportember egyetlen szóval válaszolt:
„Sztálingrád”.
1962. június 14.: Latyisev elvtárs
Csehszlovákia-Magyarország 1:0
Vb-negyeddöntő. Braden Cooper-stadion, Rancagua.
Az eset: 1962-őt követően Magyarországon nem foglalták imába a szovjet Nyikolaj Latyisev nevét. A derék orosz finoman fogalmazva egyéni módon dirigált a chilei világbajnokság negyeddöntőjében. A remek erőket felvonultató magyar, és a később döntőig menetelő csehszlovák együttes találkozóján mindössze egy gól döntött: nem a javunkra. Kezdés után negyed órával a mintegy másfél méteres lesen álló Adolf Scherer (a partjelző beintette a lest!) kapura lőtt, Grosics Gyula a füttyszót várta, a labda pedig a hálóban kötött ki. Latyisev tevékenysége azonban távolról sem merült még ki – tizennégy perccel később Tichy Lajos lövése Vilem Schroif kapuson túljutva a felső kapufáról jóval a gólvonalon túl ért földet. A partjelző azonnal középre mutatott, Latyisev pedig intett, hogy mehet tovább a játék.
Fogalmazhatnánk úgy is: Magyarország–Latyisev 0-1.
Következmény: A magyar válogatott keserű szájízzel búcsúzott. A szereplést azóta sem sikerült felülmúlni – négy évvel később Szovjetunió ellen (1:2) is a legjobb nyolc között vérzett el az akkor a címvédő brazilokat is megleckéztető (3:1) magyar csapat.
Fritz Walter és Puskás Ferenc zászlót cserél. Középen William Ling (MTI/EPA)
1954. július 4.: csoda volt-e Bernben?
NSZK-Magyarország 3:2
Vb-döntő. Wankdorf-stadion, Bern
Az eset: Egy perc volt hátra az 1954-es világbajnoki döntőből. A favorit Magyarország azok után, hogy 2:0-ra vezetett, a hajrában az egyenlítésért harcolt, hisz az NSZK megfordította az eredményt. A 87. percben a magyar válogatott jobboldalon vezetett támadást, Tóth Mihály a német védők mögé továbbította a labdát és az érkező Puskás Ferenc a megdermedt Toni Turek mellett a kapuba lőtt. 3:3?! A mérkőzést vezető William „Bill” Ling szerint igen. A 47 éves angol játékvezető középre mutatott, az Aranycsapat tagjai borultak volna egymás nyakába, s indultak volna a középkezdéshez. Ekkor azonban Ling walesi segédjének Melvyn Griffiths-nek intésére előbb konzultált a vonalnál, majd érvénytelenítette a találatot. Les. Puskás lövése, és a gól érvénytelenítése között csaknem egy perc telt el.
Következmény: a gólt nem adták meg, s a csoportmérkőzések során még 8:3-ra elgázolt NSZK történelme első világbajnoki címét ünnepelhette. A Budapesten általános elégedetlenségi megmozdulásokhoz is vezető mérkőzés talán legfontosabb momentumáról a karrierje során az angolok szerint is meglehetősen vitatható döntéseket hozó Griffths úgy vélte „én már korábban jeleztem a lest és a gól érvénytelen volt”, míg Ling beismerte, hogy „először úgy gondoltam, szabályos Puskás gólja. Aztán láttam, hogy a partjelzőm jelez: szerinte les volt. Nem mondhatok mást: elfogadtam a jobb szögben álló, tapasztalt kollegám jelzését, majd kifelé ítéltem szabadrúgást”.
Németországban azóta is a „berni csodaként” aposztrofálják a döntőt, melyet – a közelmúltban készült filmben is – mint a világháborús komplexusoktól szabadulni igyekvő, kishitűségét legyőző németség első nagy tetteként mutattak be. Bár csodás elemek tényleg segítették a kétségkívül remek csapatot alkotó germánokat – a találkozó során Hidegkúti Nándor a felső lécet, Kocsis Sándor a kapufát találta telibe, Turek pedig hatalmas védésekkel tartotta a lelket a társakban – győzelmükben szerepet vállalt a szigetországi játékvezetés is. Több millión voltak így ezzel, köztük a sajnálatos módon nemrég elhunyt főhős is. „Nem akartam hinni a szememnek, amikor lest jelzett. Csaknem egy perccel a gól után intett! Egész pályafutásom legfájdalmasabb pillanata volt. Elveszíteni a világbajnokságot egy ilyen döntés miatt… Nem igazságos.”
Ami máshol csoda, itt lehet fájdalom.
