Mourinho Van Gaal ellen – videó

Madridban a magyar-brazil elképzeléseken alapuló holland-, illetve a szintén egy dél-amerikaira visszavezethető hagyományos „olasz” iskola csap össze a Bayern és az Inter mentéjében – két egykori barcelonai ismét összefut: Van Gaal Mourinho ellen. Két nagy egójú, sokszor meg nem értett, még többször félreértett, de rendkívül sikeres szakvezető foglal majd helyet a madridi Santiago Bernabéu kispadján.

Mindketten szoros szálakkal fűződtek a madridiak ősellenségének számító Barcelonához, ám egyikük nemrég első számú közellenség lett a Camp Nouban (a barcelonai ultrák még a kocsiját is megrongálták, a stadionban pedig szolid fütty kísérte minden mozdulatát), míg a másik egy sikeresebb majd egy rémálomszerű barcelonai regnálás után gyakorlatilag a „kertek alatt osonva” távozott a katalán tengermellékről. Egyikük – amennyiben a hírek igazak – ha már a BL-trófeáért megérkezett, hosszabb távra is berendezkedne Madridban.

Tábornokok éjszakája
A Van Gaal-Mourinho, Bayern-Inter összecsapás esélyese az Inter, ám ez aligha a holland edző vagy a bajor alakulat kritikája. Az olaszok egész egyszerűen előrébb tartanak a csapatépítésben, amíg a portugál szakvezetőnek két idény állt a rendelkezésére, a holland tavaly nyáron érkezett, s egy őszi vesszőfutás után kezdte építeni itt-ott még toldott-foldott, ám az átmeneti jellege ellenére is olykor remek futballal előrukkoló csapatát. Az olasz bajnok a nehezebb ágon – kérdés persze, hogy a spanyol bajnok/angol ezüstérmes, vagy az angol bajnok/spanyol ezüstérmes duettje tűnik erősebbnek vagy nehezebbnek – jutott a döntőbe, s a bukmékerek, valamint a szakma képviselői is inkább a milánóiak sikere mellett tették le voksukat.

^{A 2010-es olasz bajnok (MTI/EPA)}

Miért is? Az idei, Van Gaal-féle Bayern hozzávetőlegesen olyan „fejlettségi szintű”, mint az Inter volt tavaly. A hollandnak a staféta átvételekor ráadásul nagyobb kihívásokkal kellett szembesülnie, mint a portugálnak egy évvel korábban. Mourinho 2008-ban egy háromszoros bajnok együttest vehetett át Mancinitől, s az olasz futballt kisajátító fekete-kékeknek egy hangsúlyos céljuk volt: maradandót alkotni a nemzetközi porondon. Van Gaalnak viszont egy nem kevés pusztítást okozó, és minden szempontból zsákutcának bizonyuló Klinsmann-regnálás után kellett rendeznie a sorokat Bajorországban.

A tavalyi Interen még nem látszott Mourinho keze munkája. A csoportkörben a Werder Bremen által is megtréfált lombardok a Manchester United elleni BL-nyolcaddöntőben masszív, de színtelen-szagtalan, rendkívül keveset kockáztató társaság benyomását keltették, és kiesésükkel aligha okoztak hiányérzetet (a kicsik között nagy, de a nagyok között kicsi, Barcelonában 4-0-ra elkalapált Bayern sem). Idén viszont – talán az „egyemberes támadóegység” Ibrahimovic távoztával – egy teljesen megújult Inter lépett a színpadra. Az igazolások jobban nem is sikerülhettek volna: Eto’o, Milito, Sneijder, és nem utolsó sorban a müncheni sörfesztiválokat megunó Lúcio szempillantás alatt felvették a csapat ritmusát, főszereplőkké váltak.

A Bayern, Arjen Robben érkezésétől eltekintve, jóval több bakot lőtt az átigazolási piacon. A klubvezetőség által már korábban lekötött tranzakciók – Gomez, Timoscsuk -, illetve Van Gaal tétova kísérletei – Braafheid, Pranjic – közül talán csak a horvát hálálta meg azt a pénzt, amelynek egy részét ő fizette (700 ezer euróval szállt be saját kivásárlásába). A kőkemény nyári alapozás után kiderült, hogy a keret egy része egész egyszerűen nem Bayern-minőség. Van Gaal nem tétovázott sokat, már a nyári barátságos mérkőzések során hozzányúlt az ifikhez: a debütáláson még Klinsmann alatt áteső Müller valamint Badstuber ekkor került a nagycsapatba. A keretnek ettől függetlenül nem volt „mélysége”, a messze nem kirívó minőséget képviselő középhátvédeknek – Van Buytennek és Demichelisnek – például egy sérülés esetén nem volt alternatívája. Az, hogy a gyengus rajtot nem követte katasztrófa, az érkezését követően az akklimatizálódással nem törődő Robbenen, illetve a markánsabb egyéniségek – Schweinsteiger, Lahm, Van Bommel – mellé felnövő két fiatalon múlt.

Az ősz Milánóban sem volt fenékig tejfel. Az Inter őszi formája nem tért el az egy évvel korábbitól – de akárcsak Münchenben, a San Siróban is egy délszláv labdarúgó kivirágzása adta meg a végső lökést. A Lazióval már hónapok óta harcot vívó Pandev januárban kikötött a Giuseppe Meazzában, s ekkortól már Mourinho rendelkezésére állt a teljes arzenál. A védelem ugyanolyan erős maradt, viszont az egy évvel korábbitól eltérően az Inter támadásban lényegesen kiismerhetetlenebbé vált, két, három, sőt olykor négy támadó szellemű futballistával állhatott föl (ennek például a Chelsea látta a kárát), ráadásul a korábban kreativitással aligha vádolható középpályán Sneijder váratlan húzásai (is) diktálták a tempót.

A változásban viszont elévülhetetlen érdemei voltak a montenegróinak – bár a hozsanna elsősorban a pazar gól/meccs átlaggal előrukkoló Militónak, vagy a szintén végig remeklő holland játékmesteren kívül a harcosságban még a régi játékostársakat is túllépő Lúciónak szól, Pandev és a szintén kisebb átalakuláson átmenő Eto’o azzal vitt újat az olaszok rendszerébe, hogy szempillantás alatt tud a területén a védekezést is kifogástalanul megoldó szélsőből echte támadóvá vedleni. Vele ellentétben a müncheni Ivica Olic távolról sem olyan sokoldalú, de egy valamit biztosan tud: ő a müncheni Inzaghi, s ebben valószínűleg minden benne van. Talán a fentieknél kevésbé technikás, de kirobbanóan lelkes, haszonlesőbb egy piaci kofánál, és kíméletlen ítéletvégrehajtó. Münchenben a nagy gólok szerzőjeként Robben learatta a babérokat, de a sűrű vállveregetés a kezdeti nehézségek – hosszabb sérülést követő formakeresgélés – után talán élete futballjával előrukkoló horvátnak is kijár.

Ha az Inter télen kiforrott csillagokat vett, a Bayern az ideiglenesen (?) kölcsönbe távozó „feleslegeseket” – Braafheid, Breno, Ottl, Sosa, Toni – az utánpótlásához nyúlva igyekezett pótolni: Alaba, Contento és Ekici léphetett egy lépcsővel feljebb. Hármuk közül Contento és Alaba a BL-ben is bemutatkozott, sőt, az sem kizárt, hogy a nápolyi szülőkkel büszkélkedő, a Lyon elleni elődöntő mindkét mérkőzését végigjátszó hátvéd lesz az egyetlen olasz származású futballista a német-olasz BL-döntőben. A karrierje során fiatal tehetségek – pár példa: Overmars, Davids, Seedorf, Kluivert, Xavi, Iniesta – tucatját útjára indító Van Gaal ismét bizonyította rátermettségét. Csapata ugyan még nincs kész, de így, „torzóként” is elvergődött a döntőig. Ehhez kellett a bajorok – korábbi évektől, évtizedektől eltérő – utánpótlás-nevelő elkötelezettsége is.

Az Inter Primaverában ellenben kevesebb ok lehet az örömre. Ha a támadásokra összpontosító, s a gyorsaság mellett a fizikális kondícióban hívő Van Gaal a szavára jobban hallgató fiatalokban látja a siker zálogát, Jose Mourinho a kiforrott, taktikailag tökéleteset nyújtó futballistákra esküszik. Uralma alatt az üstökösként berobbanó – és Maxwellt egyenesen Barcelonáig kergető – Santon kikerült a csapatból, de a fudri Balotelli is többnyire a cserepadot koptatja. A portugál Interjébe nehéz csak úgy bekerülni, a csapatrészek és a játékosok közötti összhang olyannyira kiteljesedett, hogy – amennyiben a szakvezető nem hallgat a Real hívó szavára (valószínűbb, hogy igen) – a fiatal futballistáknak a jövőben is nehéz lesz a sorsuk: választhatnak a kispadozás, és a kevésbé renomés olasz középcsapatok között.

^{A 2010-es német bajnok (MTI/EPA)}

Az Inter tavaszra beérett. Olykor ugyan szerencse is kellett ahhoz, hogy a milánóiak 1972 után ismét ott legyenek a BEK(BL) döntőjében – a Bayern ebben a köztes 38 évben hétszer ért oda – viszont az egyenes kieséses szakaszban a továbbjutásért rendre többet tettek mint legyőzött ellenfeleik. Minden posztnak megvan a felelős gazdája, ennél sokkal több klasszis ebbe a rendszerbe nehezen tuszkolható bele. Mourinho két év alatt felépített egy olykor cinikusan futballozó, máskor viszont az ellenfelet valósággal megfojtó csapatot, amely ugyanakkor szemnek tetszetős támadásokra is képes. Így esélyese a „félig felépítetten” is már-már régi fényét idéző Bayern elleni finálénak.

Münchenben nincs garancia arra, hogy Van Gaal munkája beteljesedik úgy mint Amszterdamban. A Bayern előtt megnyílt az a lehetőség, hogy akár a fiatalítás levezénylése közben is megnyerje a legáhítottabb európai trófeát. Ha Mourinho becsvágyát „minden kihívások legnagyobbika”, a madridi kispad „birizgálja”, Van Gaal is elejtett egy mondatot, ami sokak fülét megütötte. Válogatottal még nem nyert semmit, s amennyiben a Bayern a papírformát felborítva győzne szombaton, ennél többet – a klasszikus bajnoki, kupa- és BL-triplát – a bajorokkal még akkor sem érhetne el, ha a csapata a jövőben jobb lesz. Viszont a világbajnokság után Joachim Löw távozik a német válogatott éléről, s a behívottak kora alapján a német válogatott máris inkább tűnik egy olimpiainak, mintsem egy felnőttnek: a lehető legjobb terep Van Gaalnak.