Élet-Stílus

Győrből Szombathelyre – Kutyából szalonna

admin
admin

2010. 05. 10. 20:11

Szombathely legalább olyan jó helyszínnek bizonyult, mint Győr a Mediawave legjobb időszakában. Borozás Weöres Sándorral, sugárzó jazzlegenda, őrült feltaláló, janicsár zenész, Csónakázó-tó és beton emlékmű lehetnek a hagyomány új elemei.

Miután kamaszos lendület alábbhagyott, valamint a családi és munkaköri viszonyok sem különösebben tolerálnák, hogy negyvenhez közeledve az ember végigfesztiválozzon egy Mediawave-et, választani kellett. Ki kellett jelölni, melyik hétvégén lehet beleszagolni a „Fényírók fesztiváljába”. Végül a legendaként beharangozott Gil Scott-Heron miatt a második hétvége mellett döntöttünk, így a fesztiválzárásról is beszámolhatunk. A rendezvény két legfontosabb lába a zene és a mozi. Nekünk így aztán elég sántára sikerült, mert az utolsó napon már csak a korábbi 20 év terméséből mutattak be filmeket, amelyekből azért jólesett újranézni pár felejthetetlen darabot.

Ahogy eddig a Mediawave az említett kulturális termékek mellett Győrről is szólt, most átköltözésével Szombathely lett a fesztivál új mellékszereplője. Ez a döntés egyben elszakadást is jelent a budapesti vízfejtől. 230 kilométert ugyanis nem sokan tesznek meg egy rétegízlést kiszolgáló fesztiválért. A közönségbázis tehát leginkább a helyi és a nyugat-magyarországi nyitott gondolkodású művészetpártolókon jöhet létre. A szervezőktől és a vendéglátósoktól megtudtuk, hogy hét közben, amikor még az időjárás is rosszabb volt igen kevesen voltak, több árus be is zárt, a kisfilmeket és dokufilmekre pedig nem voltak kíváncsiak az Alpokalján. Az is elképzelhető, hogy jövőre csak a hétvégéken üzemelnek majd, a hétköznapokon pedig hibernált állapotban várnak.

Képgaléria (Fotó: Horváth Balázs)

Képgaléria (Fotó: Horváth Balázs)

Mi péntek este érkeztünk, és miután a haspártiakra szabott Gödör étteremben túléltünk egy Fekete Lacira méretezetett vacsorabombát, elfoglaltuk helyünket Gil Scott-Heron hangoló zenészei előtt. Miután a 61 éves zenész egy szál zongora mellett elénekelte az első számot, mindjárt kiderült, hogy kisugárzó anyaggal, karizmatikus énekessel van dolgunk, akinek a hangjából kitűnik, hogy megélt már ezt meg azt. Aztán hamarosan jöttek a zenészek is, a magas kongás, aki puha lágy ritmusokat szolgáltatott, az ősz billentyűs, akit emellett még minimum két hangszeren láttunk játszani, és a szájharmonikás, aki susogós melegítőben és edzőcipőben klasszikus New York-i hiphoparcnak tűnt.

A zene pedig végig megmaradt a szelíd kellemes jazz vonalán, amelyhez a mélységet Scott-Heron hangja szolgáltatta a lüktetést a már említett kongás, a zenei izgalmakat az ősz muzsikus, a vitalitást pedig a susogós srác. Amellett, hogy bármikor szívesen hallgatnám a kocsiban ezt a zenét, és még egy pohár bor mellett is jólesik Szombathely főterén, de az igazi húzós lendület hiányzik belőle. Még pár fúvós, esetleg női háttérénekes(ek), basszusalap biztosan felpörgetné egy kicsit. A lényeg azonban, hogy jó volt ott lenni Scott-Heron kisugárzási körzetében. Ő pedig megénekeltetett minket, így a tüptüptürüptűrüppel mi is lekísérhettük, és rajta is látszik, hogy élvezi a színpadot, amikor a közönségből angolul, ámde artikulátlanul beordított valaki valamit, még le is utánozta az óbégatást, mondva, hogy „fogalmam sincs ember, hogy mit kiabálsz”. Egy kérdés azt öreg nyitva hagyott: miért nevezik a hiphop keresztapjának. Az estében nem volt semmi ilyesmi, nem mintha hiányzott volna.

Nem volt egy különösebben felkavaró koncertélmény, de jó volt látni, és tudni, hogy ha ezzel a névvel találkozunk, akkor ne csak olyan kifejezések jussanak eszünkbe, mint a rap keresztapja, és a spoken-word jazz nagynevű előadója, hanem egy ember, egy művész lesz előttünk.

Az este további részét a boros pultok felfedezésével töltöttük, ahol mi a palkonyai és a pannonhalmi vonalat részesítettük előnybe. Itt vettünk is egy üveggel, és elpályáztunk a szállásunk felé. Nem állhattuk meg, hogy ne igyunk egyet Weöres Sándorral. A város egyik zöld területén ugyanis az ő szobra ül egy bronzpadon. Melléültünk hát, és kis okostelefonunkon az ő megzenésített verseit hívtuk elő a YouTube-ból. A legtöbbször persze a kedvenc hangzott el. Ez a Baccál vélem, amely a Kétfejű fenevad alapján született, egy internetes közösség írta, és Lovasi Andrásék dolgozták fel (a tamburán Szabó Attila játszik). Mi úgy éreztük Weöres Sándor ezen nem sértődött meg, bár a borból nem kért, de láthatóan elégedetten simogatta tovább a keze alá öntött bronzmacskát, hogy hát mégiscsak élőek még a munkái.

Másnap Szombathely nevezetességeivel kezdtünk. Bár Balla kolléga kicsit prüszkölt hogy fölfelé kell sétálni vagy 100 métert, de végül feljutottunk az 1945-ös felszabadulást (vagy megszállást?) ünneplő betonemlékmű aljába, amely közelről talán még elszomorítóbb, mint messziről, de legalább különösebb kilátás sem nyújt dombtető a városra. A régi úttörőfelvonulások porladó helyszínén heverő használt óvszerek sem hoztak minket emelkedett állapotba. Kiderült, biztosan nem ez a helyszín, ahol a délelőtti ejtőzést végrehajtanánk, hogy a győri Rába-partot helyettesítsük. Erre a célra sokkal alkalmasabbnak tűnik a Csónakázó tó, ahol az evezősök bérlése ugyan még nem üzemelt, de a horgászokat és a kocogókat azért lehetett bámulni gyógysört kortyolgatva, és jelentéktelen dolgokon vitázgatva.

Szombathely belvárosa is gyönyörűen ellenpontozza a külsőbb részek lepukkantabb szocreál hangulatát. A fesztivál fő helyszínének helyt adó Fő tér házai makulátlanul állnak, szebbek mint új korukban, (különösen este, amikor fényfestményekkel világítják meg őket a fesztivál tiszteletére) a térkövön biciklisáv, a szökőkút programozott vízjátékot ad elő. Nyugat-Európában érezzük magunkat. A szökőkút mellett egyébként fura, különböző fémhulladékból összebarkácsolt funkcionalista szobrokat is találhatunk, mint a pálinkafőző hal, a melléből vörös és fehérbort adagoló dévocska, a fröccstöltő juhász, és a szalonnasütő kutya. Ezeket a pestről vidékre költöző kísérletező kedvű alkotójuk, Páhi Péter az elvesztett baráti köre helyett keltette életre.

Itt azonban nem időzhettünk sokat, mert várt a moziterem, ahol a fent idézett okok miatt az elmúlt húsz év legjobb filmjeit láthattuk, így többek közt az Oscar-díjat is nyert Darázst, Mundruczó Kornél egy kisfilmjét, a mélységesen lehangoló Aftát és az egyik legnagyobb kedvencünket, a Meglepetést. Ebben ugyanis egy őrült figura, (aki talán leginkább a szökőkutas feltalálónkhoz hasonlítható) fura szerkezetekkel ébreszti fel szerelmét.

A díjátadón végül a kiosztják a díjakat, amely filmjeiről mi az ismert okokból kifolyólag nem tudunk a tapasztalatainkról beszámolni, de a zsűri elnöke Pálfi György elmondta nekünk, hogy idén nem érkeztek olyan munkák, amelyekből kiugróan jó alkotásokat lehetett volna kicsemegézni, de a mezőnyön belül azért erős volt a verseny. A végén két filmen vitatkoztak sokáig: a holland Esther Rots filmje, A bőrödön is áthatol és a grúz George Ovashvili A másik oldala volt sportnyelven a döntős, amelyből az utóbbi kapta a trófeát.

Az azért némiképp illúzióromboló volt, hogy mindössze egy díj alkotói voltak ott a díjátadón, a többi filmesnek úgy tűnik, nemcsak Budapestről, hanem a világ többi részéről is túl messze volt Szombathely.

Az utolsó nap már csak egyetlen izgalmas produkciót tartogatott, amellyel végül is a Mediawave azt is megadta nekünk, amiért igazán érdemes idejönni. A Baba Zula ugyanis olyan zenei, és művészi élményt ad, amit nem lehet előre kiszámítani. A török népi hagyományok a modern zenei alapokkal, a hastánccal és a képzőművészettel keverve, akár szánalmas végeredményt is hozhatnak, de akár olyan izgalmas is lehet, mint amilyet itt láttunk. A leginkább a buzuki és a szitár között álló török pengetős elektromos változatát bűvölő nagydarab janicsár, bizonyos Murat Ertel nem sokat mosolyog, de bejárja a mozitermet játék közben. És forgathattuk a fejünket, annál is inkább, mert a színpad előtt egy gyönyörű hölgy lejtett fantáziát gyújtó hastáncot.

A Mediawave vége aztán csöndesre sikeredett. Mire a Baba Zula után fél tizenkettő felé kimentünk a Fő térre, több pavilon már be volt zárva, és csak páran lézengtek. Még azért benézünk a másik helyszínre, az Agóra moziba, ott még indult egy koncert, de így negyvenhez közelítve vasárnap hajnalban már csak az utolsó pohár borunkat isszuk meg Weöres Sándorral, intünk még egyet neki, és készülünk az útra, amely mint kiderült azért elég hosszú Győrhöz képest, de megéri.

—-MEDIAWAVE 2010 DÍJLISTA—-

ORSZÁGOS DIÁKZSŰRI DÍJA
Rene Bo Hansen (Svédország/Németország): A sasvadász fia/The Eagle Hunter’s Son című nagyjátékfilm

LEGJOBB VÁGÓ DÍJA
Jean-Paul Liilienfeld (Franciaország): A szoknya napja/Skirt Day című film
A film vágója: Aurique Delannoy (Franciaország)

LEGJOBB FÉRFI SZÍNÉSZ DÍJA
Hannu-Pekka Björkman (Finnország) – Burjánzó szerelmek háza/The House of Branching Love című nagyjátékfilmben nyújtott alakításáért

LEGJOBB NŐI SZÍNÉSZ DÍJA
Rifka Lodeizen (Hollandia) – A bőrön is áthatol/Can go through skin című nagyjátékfilmben nyújtott teljesítményéért

LEGJOBB RENDEZÉS DÍJA
Trencsényi Klára (Magyarország) és Vlad Naumescu (Románia): Madarak útján/Birds’ Way című dokumentumfilm
A díjat felajánlotta: a Duna Műhely

LEGJOBB KÍSÉRLETI FILM DÍJA
Jörn Staeger (Németország): Út az erdõbe/Journey to the forest című film

LEGJOBB ANIMÁCIÓS FILM DÍJA
Francois Alaux, Hervé de Crécy és Ludovic Houplain (Franciaország): Logorama/Logorama című alkotás

LEGJOBB KISJÁTÉKFILM DÍJA
Jonas Matzow Gulbrandsen (Lengyelország): Darek/Darek című film

LEGJOBB DOKUMENTUMFILM DÍJA
a KPMG által felajánlott „Felelős Társadalomért” díj
Fabian Daub és Andreas Gräfenstein (Németország): Elhagyatva/Left behind című alkotás

KÖZÖNSÉGDÍJ (a nézők szavazatai alapján)
Bertóti Attila (Magyarország/Románia): Ariadné fonala/Ariadne’s thread című animációsfilm

LEGJOBB NAGYJÁTÉKFILM DÍJA, amely egyben a MEDIAWAVE FESZTIVÁL FŐDÍJA
George Ovashvili (Grúzia): A másik oldal/The other side című film
A díjat felajánlotta: a Magyar Mozgókép Közalapítvány

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Budapest, 2013. február 14.
Egy recepciós munkatárs a Microsoft Magyarország Kft. székházában, a főváros II. kerületében, a Graphisoft parkban 2013. február 14-én. A magyar kormány és a Microsoft Magyarország Kft. tavaly decemberben kötött stratégiai együttműködési megállapodást.
MTI Fotó: Bruzák Noémi
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.