Hazaszeretete, hite a haladásban, akaratereje, harca a reformokért, alkotó szenvedélye, áldozatkészsége, gyakorlati munkássága a magyar történelem kiemelkedő személyiségévé tette.
1791. szeptember 21-én született Bécsben, apja Széchényi Ferenc, a Nemzeti Múzeum alapítója volt. Az ifjú gróf, aki nevét egyedi módon középen e-vel írta, a bencéseknél és a piaristáknál tanult, majd filozófiát hallgatott a szombathelyi akadémián.
Az 1809-es nemesi felkelés idején részt vett a vesztes győri csatában, majd 1813-ban a lipcsei “népek csatájában”, bátorságáért több kitüntetést is kapott. Ott volt az 1815-ös bécsi kongresszuson, majd bejárta Európát, s barátságot kötött Wesselényi Miklóssal. Széchenyi rengeteget olvasott, sikertelen szerelmei viszont sokszor kétségbe ejtették. 1824-ben szerette meg Zichy Károlyné Seilern Crescentiát, akit csak tíz év múlva, annak megözvegyülése után vehetett feleségül.
Reformokkal próbált változtatni
Külföldi tapasztalatai alapján változtatni kívánt az elmaradott hazai állapotokon. Első könyve, a Lovakrúl 1828-ban jelent meg, a második, a Hitel 1830-ban a kibontakozó magyar reformmozgalom programjává vált. 1831-ben írt a Világ című művét, a Stádium tizenkét pontba foglalta a nemzeti pénzalap gyarapítására, a földesúr-jobbágy viszonyra, a közös adózásra, a közlekedés fejlesztésére, a kereskedelmet gátló monopóliumok eltörlésére vonatkozó követeléseit.
Tevékenységét még felsorolni is nehéz. 1822-ben vezette be a lóversenyeket, 1825-ben felajánlotta egy évi jövedelmét a Magyar Tudományos Akadémia megalapítására. Elsőként ő szólalt fel magyarul a főrendiházban, majd 1827-ben létrehozta a Nemzeti Kaszinót. Részt vett a dunai gőzhajózás életre hívásában, 1835-37 között királyi biztosként irányította az Al-Duna szabályozását, oroszlánrésze volt az állandó Duna-híd megépítésében. Bankot és gyárakat alapított, támogatta a magyar színház ügyét, ösztönözte a bortermelést és a selyemhernyó-tenyésztést. Az 1840-es években nagy sikere volt a Tisza-szabályozás és a balatoni gőzhajózás megindítása.
Ellentét Kossuth Lajossal
Az 1840-es évek elején kezdődtek ellentétei Kossuth Lajossal, akit 1841-ben, Kelet népe című írásában izgatással vádolt meg, s attól tartott, hogy kezdeményezései összeütközést provokálnak Béccsel. 1847-ben mosoni követ lett, hogy ellensúlyozza Kossuth szerepét, a diétán nagyszabású közlekedési tervet nyújtott be.
Az 1848-as forradalmat örömmel fogadta, a Batthyány-kormány közlekedési és közmunkaügyi minisztere lett. Az egyre élesebb ellentétek az udvarral azonban megviselték idegeit, s szeptemberben ideggyógyintézetbe küldte orvosa. Útközben megszökött és a Dunába akart ugrani, erővel vitték Döblingbe, ahol nyugtalansága hosszú évekig tartó fásultságba csapott át.
1856-ban ismét dolgozni kezdett, 1857-ben Nagy Szatírájában gúnyolta ki az abszolutizmust, majd 1859-ben német nyelven írt választ egy, a Bach-rendszert dicsőítő röpiratra. Emiatt rendőri felügyelet alá helyezték, a hatóságok által folyamatosan zaklatott Széchenyi 1860. április 8-án főbe lőtte magát.
