Élet-Stílus

„Szószegők lettünk – gyávaságból”

admin
admin

2009. 10. 04. 08:00

Nem telt el fél év a magyar–jugoszláv barátsági szerződés aláírása után, a magyar honvédség megszállta a Vajdaságot, de a Szent István-i határt nem lépte át. Ezzel Magyarország feladta semlegességét, Teleki minden erőfeszítése ellenére a háború útjára lépett. A kormányfő nem tudta elviselni a tragédiát: „Szószegők lettünk – gyávaságból… Bűnös vagyok” – írta búcsúlevelében Horthynak.

A két bécsi döntéssel Magyarország a Trianonban elcsatolt területek jelentős részét visszaszerezte. A Felvidék magyar lakta területei és Kárpátalja visszacsatolása még mind a négy nyugati nagyhatalom hozzájárulásával történt, de legalábbis tudomásul vették. A II. bécsi döntés – Észak-Erdély visszacsatolása – azonban már „csak” Olasz- és Németország egyetértésével született, ami túl közel sodorta hazánkat a tengelyhatalmakhoz, és vészesen rontotta a Nagy-Britanniával ápolt kapcsolatainkat.

Bár a társadalom örömmámorban úszott, Teleki Pál és maroknyi magyar politikus egyre sötétebben látta a jövőt: Magyarország a határozottan képviselt függetlenségből 1940-ben elindult a háború felé – írtuk Szakály Sándor történész segítségével összeállított sorozatunk első részében.

A döntő lépést, a semlegességre törekvő politika kudarcát a Jugoszlávia elleni támadás jelentette – sorozatunk második részében Szakály Sándornak a Terror Háza Múzeumban tartott előadását és az FN.hu-nak adott nyilatkozatát használtuk fel.

Örök barátság Jugoszláviával

A II. bécsi döntés után Magyarország számára a következő fontos lépésnek a Jugoszláv Királysághoz való viszony rendezése tűnt. Teleki Pál ugyanis egy magyar–jugoszláv megállapodással jelezhette volna Nagy-Britannia felé, hogy Magyarország önállósága nem szenvedett csorbát. Németország értelmezhette úgy is, hogy Magyarország segítségével hozhatja a birodalomhoz közelebb Jugoszláviát. Ezzel állt elő az a sajátos helyzet, hogy a magyar–jugoszláv közeledést – talán Olaszországot leszámítva – mindenki a maga érdemének és érdekének tartotta.

A kétoldalú tárgyalások eredményeként 1940. december 12-én Belgrádban aláírt megállapodás kimondta: „A Magyar Királyság és a Jugoszláv Királyság között állandó béke és örökös barátság fog fennállani” és minden, a kölcsönös kapcsolataikat érintő kérdésben tanácskozni fognak. A szerződést Nagy-Britannia külügyminisztere, Eden úgy értékelte, hogy az pozitív dolog, amennyiben a két állam önálló külpolitikáját szolgálja, de kedvezőtlen fejlemény, ha Jugoszláviának a tengelyhez való közelebb kerülését szolgálja – ismerteti Szakály Sándor. A németek természetesen az utóbbit remélték, ezért is nem ellenezték a megállapodást. Hosszú távú elképzeléseik szerint a Balkánon számukra békés viszonyokra volt, lett volna szükség, amelyhez egy ilyen szerződés is hozzájárulhat.

Montázs: Rédley Tamás / FN

Montázs: Rédley Tamás / FN


Csapdába kerül a béke

Mindez azonban, egy gyorsan lejátszódó eseménysor miatt hamar jelentőségét vesztette. A Jugoszláv Királyság 1941. március 25-én csatlakozott a Háromhatalmi Egyezményhez, azaz szövetséget kötöttek a tengelyhatalmakkal. Két nappal később Belgrádban egy katonai puccs – amelyben a brit és a szovjet titkos szolgálat sem volt „érintetlen” – mindezeket negligálta: az ezt követő jugoszláv megnyilatkozások „nem nyugtatták meg Hitlert”, ezért elrendelte a Jugoszlávia elleni katonai támadás előkészítését.

Magyarország számára igen súlyos problémát jelentett, hogyan maradhatna ki a német–jugoszláv konfliktusból. Főleg azután, hogy a németek kilátásba helyezték a Jugoszláviához került egykori magyar területek egy részének a visszaadását. Vajon lett volna lehetőség ennek az ajánlatnak az elutasítására? Túlélhetett volna-e a Teleki-kormány egy ilyen elutasítás utáni országos felháborodást – teszi fel a kérdést a történész. Nehéz lenne megadni a választ, de jól érzékelhető, hogy Teleki Pál és a hozzá hasonlóan gondolkodó – csekély számú – politikus olyan csapdahelyzetbe került, amiből szinte képtelenségnek tűnt a kilábalás.

Teleki alól kicsúszott a talaj

Megoldásként végül a magyar politikai és katonai vezetés 1941. április 1-ején, a Legfelső Honvédelmi Tanács ülésén feltételrendszert fogalmazott meg, amelyek bekövetkezte esetén Magyarország hadviselő félként csatlakozik a Jugoszlávia elleni támadáshoz. Ez volt: amennyiben a területen élő magyar kisebbséget veszély fenyegeti; ha a jugoszláv állam szétesik; ha „vákuum” keletkezik a térségben.

Teleki a tanács döntése után igyekezett megtudni, hogy milyen brit reagálások várhatók. A londoni magyar követ, Barcza György jelezte: a Jugoszlávia elleni támadásban részt vevő Magyarország brit hadüzenetre számíthat. Ez Teleki számára addigi – a közvélemény előtt egyértelműen sikeresnek tűnő – politikája kudarcát jelentette (volna). Nem tudván megbirkózni a ránehezedő politikai és erkölcsi teherrel, 1941. április 2-áról 3-ára virradó éjszaka öngyilkosságot követett el.

teleki búcsúlevele Horthyhoz

Főméltóságú Úr!

Szószegők lettünk – gyávaságból – a mohácsi beszéden alapuló örökbéke szerződéssel szemben. A nemzet érzi, és mi odadobtuk becsületét.
A gazemberek oldalára álltunk – mert a mondvacsinált atrocitásokból egy szó sem igaz! Sem a magyarok ellen, de még a németek ellen sem! Hullarablók leszünk! a legpocsékabb nemzet.

Nem tartottalak vissza.
Bűnös vagyok. Teleki Pál

Teleki után a háború

A Jugoszlávia elleni német–olasz–bolgár támadás következtében Horvátország 1940. április 10-én kikiálltotta függetlenségét, a magyar értelmezés szerint ezzel a korábbi jugoszláv állam de facto és de jure is megszűnt létezni. Ekkor azonban már nem Teleki Pál volt az ország miniszterelnöke, hanem kormányának külügyminisztere, az ő külpolitikai elképzeléseit magáévá tevő Bárdossy László. Magyarországot pedig a területén átengedett német csapatok miatt már jugoszláv légi támadások érték, amelyek igazán jelentős veszteségeket nem okoztak, de érezhetővé tették a háború közelségét.

Az 1941.április 11-én meginduló magyar támadás csak korlátozott területi kiterjedésű lehetett: a honvédség csapatai nem léphették át a volt történelmi Magyarország határait, és nem foglalhattak el idegen területeket. Mint Horthy Miklós kormányzó hadparancsában is hangsúlyozta, a Délvidéket felszabadítani és nem megszállni indulnak meg a honvédség kijelölt alakulatai. E lépéssel azonban Magyarország elveszítette azt a semleges helyzetét, amelyet 1938 és 1941 között sikerült megtartania úgy, hogy katonai műveletek nélkül érte el a trianoni rendelkezések többségének megváltoztatását.

S hogy lett volna-e 1941 áprilisában s még inkább 1941 júniusában más alternatívája az országnak? Valószínű, de kérdés, hogy lett volna-e olyan magyar politikus, politikai erő, amely képes lett volna visszautasítani a trianoni békediktátum megváltoztatására mutatkozó lehetőségeket, és adott geo-, katonai és külpolitikai helyzetben a háború végéig megőrizni Magyarország önállóságát és függetlenségét?

Szakály Sándor szerint a fenti kérdésekre a válasz nem. Ezek voltak azok a tényezők, amelyek meghatározták Magyarország útját a trianoni békediktátumtól 1941 áprilisáig. Erről az útról 1941. június 26-án már végképp nem lehetett letérni.

Sorozatunk harmadik részében arra kapunk választ, miért léptünk hadba a Szovjetunió ellen, és miért nem tudtunk később kiszállni a háborúból.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.