A Pillangó utcai metrómegállóig még minden átlagosnak tűnt, ám ahogy a koncertre igyekvő kiszállt a szerelvényből, már egyfajta vásári forgatagba csöppent. Madonna-koncertpóló utánzatait és gyenge minőségű flitteres cowboykalapot, valamint üdítőt, perecet és szotyit árusító standok váltogatták egymást, a közöttük lévő foghíjakban pedig jegyüzérek próbáltak túladni belépőiken. Sőt egy ételfutár-szolgáltató is komoly bizniszt szimatolt a koncertben, és hoszteszekkel hevesen osztogatta a csuklóra csaphatós karkötőit, hátha valaki másnap álmos szemekkel éppen az ő telefonszámát kezdi el tárcsázni a vasárnapi ebédért.
A koncertről egyszerűen lehetetlen volt elkésni (sőt akárhogyan taktikázott az ember, a híres dj, Paul Oakenfold bemelegítő produkcióját sem lehetett megúszni), hiszen a nyolc órára meghirdetett kezdés ellenére este kilenc óráig nem történt semmi a színpadon (maximum csak annyi, hogy egy órán keresztül csúszásgátló anyaggal borították). A színpad előtt viszont annál jobban zajlott az élet. Míg közel 50 ezer ember préselődött össze három állóhelyszektorban, ahonnan párszor hordágyon hoztak ki ájult rajongókat, addig akció hiányában a kétoldalt hatalmas M-betűkkel díszített színpadot fotózgatták mobiljukkal a tribünről a rendőrök, a VIP-karzaton pedig koktélruhás hölgyek andalogtak kezükben egy-egy pohár fehérborral (a kukker inkább a férfiak nyakában volt jellemző).
KÉPGALÉRIA!
Tíz óra is elmúlt már, mire Madonna egy királyi trónon ülve elkezdte show-ját a legutóbbi albumának (Hard Candy) egyik dalával, a „Candy Shop”-pal. A hátsó szektorban állók, és a színpadtól mintegy 250 méterre lévő tribünön ülők az énekesnőből ugyan nem sokat láttak (tanulság: nemcsak a lovin jön jól a távcső, hanem Madonna-koncerten is), egyedül csak a három kivetítőben bízhattak. Azokból pedig nem ártott volna gigaméretű, akkor legalább nem takarták volna el a mozgássérült szektorok és az azokat hirdető zászlópóznák.
A popkirálynő csupán egy “Hello, Budapest” felkiáltásra szusszant meg, majd olyan számokkal folytatta előadását, mint a Human Nature, a Vogue, az Into The Groove és a Holiday. Ez utóbbi sajátossága nemcsak az áthangszerelés volt, hanem a nemrég elhunyt barátjáról, Michael Jacksonról való megemlékezés is: miközben egy Jacko-imitátor táncolt, addig a kivetítőn a popkirály fotói tűntek fel.
És mikor már azt hittük, hogy nem lehet tovább fokozni a zenei keveréseket és a slágereinek a technosított változatait, akkor felcsendült a La Isla Bonita roma verziója: az 1986-os számát cigányzenészekkel, a 4 tagú orosz-roma Kolpakov Trióval adta elő. Majd amikor folklór motívumokkal díszített felsőjében a kifutó végébe vonult egy szál gitárral a kezében, azok a rajongók, akik a YouTube alapján kívülről fújták a Sticky and Sweet turné változatlan koreográfiáját, már sejtették: csakis a Milles Away slágere következhet. A Budapestnek dedikált száma alatt azonban a kivetítőn többek között ökrösszekéren bandukoló roma menekültek is feltűntek. Minden bizonnyal ez a videomontázs kimondottan a kelet-európai turnéjára készült.
KÉPGALÉRIA!
Egyébként a kétórás koncert zenei kínálatából olyan slágerek sem maradtak ki, mint a Like a Prayer, Get Stupid, She’s Not Me (amelynek előadását egyik táncosával váltott leszbicsókja is színesítette), Ray Of Light, Give It To Me, amelyek során hol a tánckar profi produkcióját, hol a kifutó végén a magasból leereszkedő, henger alakú LED-fal fényeit és animációit, hol pedig a villódzó lézershow-t élvezhettük. Majd amilyen váratlanul felbukkant Madonna a színpadon, olyan hirtelen el is tűnt az egyre jobban szakadozó esőben, bár az utolsó számnál (Give It To Me) jelezte párszor, hogy ez az utolsó esélyünk a vele való éneklésre. A közönség fülében pedig még javában ott csengett a „givittumi” refrén, miközben szapora léptekkel igyekezett elcsípni valamilyen éjszakai járatot a szakadó esőben.
