A legtöbbünk sose hallott róla, pedig egy bakugrásra van Aggtelektől, a cseppkőbarlangtól, az Aggteleki Nemzeti Park övezetében. Más nevezetessége nincs is (eddig), hacsak az nem – gyászosan és szégyenlősen – hogy a 204 lakosa 95 százalékának évek óta semmiféle munkája nincs, s a mélyszegénység kifejezés ragadványnévként kitartóan követi őket. Azon meglepődni sem kell, hogy e számkivetettek jó 90 százaléka roma származású. Mondhatni: szinte magától értetődő.
(Képgaléria!)
Miként az is, hogy a többség szociális segélyből tengődik vagy uzsorakölcsönök fogságában vergődik. Dolgoznának pedig, ha lenne mit. A mezőgazdasági területeket nagygazdák vásárolták föl: persze a gépekkel együtt; annyi a téesznek. A családok többsége nem is ért a föld műveléséhez: míg volt, a férfiak a borsodi bányákban vagy a nehéziparban dolgoztak. Az asszonyok főleg varrodákban vagy segédmunkásként ipari üzemekben kaptak állást, míg be nem zártak azok is. Mondják, legutóbb két asszonyt vitt be busz egy varrodába a közelben, aztán elvitték a melót Ukrajnába.
Maguk próbáljanak megoldást
A nincstelenségnél csak a semmittevés a rosszabb. Ezt felismerve vette gondozásba a törpefalu népét az Európai Műhely alapítvány. Értelmiségiek egy csoportja hozta létre, eredetileg elsősorban a vidék közművelődésének, kulturális életének felkarolására. Ám miközben Ózd város rehabilitációs tervein tevékenykedtek, szembesültek az ártó szegénység problémájával. Ekkor fogtak a térség falvainak mentorálásába.
Az itteni projekt gondolata is néhány bódvalenkei család felkarolása közben, a kiscsoportos beszélgetések alatt született. A párbeszédek célja az volt, hogy a csoporttagok maguk próbáljanak megoldást találni a problémáikra.
Horváth János, a festő (Fotó:RS)
Ennek során botlottak a festő Horváth Jánosba is. Horváth, saját bevallása szerint, bár három művésztől is tanulta a rajzolást-festést, végül nem képzőművésznek, hanem szociálismunkásnak, családgondozónak képezte magát főiskolai tanulmányai során. Hogy megéljen, mégis villanyszerelő a vasútnál 24-48-as beosztásban: amikor szabad, családokat pártfogol. Mert ebbe született bele. Amúgy meg örökösen fest, rajzol, ha üres, kitöltetlen felületet talál.
Pásztor Eszter, az Európai Műhely projektvezetője találta őt meg a freskók tervezésével. Egyelőre 15-16 házfal megfestéséről van szó Horváth látványtervei, festői világa alapján. A látványminta elkészülte után Horváth újravakoltatja a kiszemelt házfalat, majd felrajzolja a képe vázlatát, aztán maga köré gyűjtve a gyerekeket a faluban, piktorkodni kezdenek.
„Sárkányok és óriások rabolják el a napot és a holdat” – mutatja a legújabb falfestmény tervét Horváth a faluvégen, a tűzfal előtt. A vázlat már ott látható a vakolaton, s a festést is elkezdték a napokban. Kiderül, Bari Károly gyűjtötte mese világa elevenedik meg az utolsó ház oldalán: hogyan szerzik vissza mindkettőt a falubeliek. Mintha csak Bódvalenkéről szólna.
Mintha Bódvalenkéről szólna (Képgaléria!)
Amint a nyári szünetben otthon lebzselő purdék megneszelik a kedélyes piktor szöszmötölését a vázlat körül, azonnal odarajzanak csapatostul: „Én is, én is, én is…” – csivitelnek, mind festéket, ecsetet követel magának. A dolog nem játék, hanem alkotási vágy, vagy inkább nevelési koncepció. Pontosabban mindkettő együtt.
A munka szigorú szabályai
A festőnövendékek, művészpalánták működésére ugyanis szigorú szabályok vonatkoznak. „Három dolgot kell nagyon megtartani, aki itt dolgozni akar – mondja intőleg mindenkinek Horváth: – bárki jöhet, de itt nincs üzletelés, nincs csúfolkodás és nincs káromkodás. Egyedül festés van!” Igaz gyerekem, borzolja szét a tüskefrizurát valamelyik legény kobakján, majd még hozzáteszi, arról van szó, s nem üres pedagógia, hogy mindenre akkor fognak vigyázni, akkor hiszik a magukénak, ha részt kaphatnak a létrehozásából. A felnőttek is, de főleg a gyerekek. Akik a helyzetüket így jellemzik: „…festeni jobb, mert csak egy jó van itt az iskolában, – mondta egy nagylány, somolyogva – a számítógép.”
Mintha csak végszóra, frissen hajt el egy legényt Horváth, mert nemrég áthágta a szabályt, s durván szitkozódott a társaival. Most nem jöhet alkotni egy darabig, csak ácsingózik a közelben, az árokpartnál cövekelve. De kisvártatva, mintha felbillene a teli lavór, sorakozni kezdenek felnőttek is ide a faluszélre, látni, hogyan gyarapodik a színes folt a vakolaton, hogyan teljesedik ki a cigánymese varázsa az ő falujukra.
Pásztor Eszter projektvezetőtől tudom, hogy a nagy terv első ütemében járnak: Aggtelek közelségére tekintettel, a bódvalenkeiek a turizmus fejlesztésében látják falujuk felemelkedésének lehetőségét. Ennek első lépéseként házaik falára meg akarják festeni életüket, álmaikat, meséiket, bánatukat. Így majd az egész falu (a projekt végére) egy hatalmas szabadtéri tárlattá alakul. A freskó azonban csak a keret. A falu bejáratánál álló házat kézművesházzá alakítják, ahol bemutatják a régi cigány mesterségeket: van itt kosárfonó, gyékényszövő. De nyitnak majd vendéglőt, ma még kocsma sincs, s kerítenek helyet egy kis kempingnek is. Felkészülnek a vendégfogadásra.
Pásztor Eszterék mentorként járják a falut (Képgaléria!)
Az első ütem befejezésével Bódvalenke kapcsolódhat a már folyamatban lévő História-völgy programhoz. Ebben: „A természeti és történelmi emlékekben gazdag Bódva folyó és mellékvölgyei történelmi örökségét egy komplex turisztikai attrakcióként értelmező programban a főpályázó mellett támogatásban részesülő partnerek által érintett hét és a tematikus úthoz tartozó további 22 települést, mint a História-völgy magterületét fogjuk össze annak érdekében, hogy egy-egy történeti korhoz kötve, a helyi örökséget és egy-egy helyi terméket a fókuszba állítva megteremtsük a térségbe látogatók számára az adott korba való bepillantás, az „időutazás” élményének megéléséhez a feltételeket.” (Idézet a programtervből!)
Ehhez kellenek korhű épületek, interaktív elemekkel rendelkező kiállítások, az aktív bekapcsolódásra lehetőséget adó programok, rendezvények, a korabeli viseletek, a gasztronómiai specialitások és a megvásárolható ajándéktárgyak. És majd, ha már kivirágzott a remény, sor kerülhet pályázati forrásokból, az Aggteleki Nemzeti Parkkal együttműködve a Bódvalenkét övező láp megnyitására a turizmus előtt (tanösvények, kishidak, pihenőhelyek létrehozása).
Mire elég a türelem?
Szép tervek, de kérdés, van-e hozzá elég idő. Mire futja a bódvalenkeiek türelméből, kitartásából? Horváth szerint békés emberek az itteniek. Ritka a hangos szó, tűrnek, mert muszáj, de lelkesen fogadták az ötletet. Példa rá, hogy a felhívásra kipucolták a portáik körül a kertet, nemcsak a gazt, a rengeteg lomot is eltüntették. Ha akad is rendetlen udvar, csak olyan, amiből kihaltak, s nincs utód, aki elfoglalja. Az ilyen épület hamar le is pusztul, a mozdíthatót elbontják róla, marad a csupasz vályog, az ágaskodó kémény. Itt-ott megjelentek már a veteményeskertek is, néhol akad baromfiudvar.
„Az a baj, hogy itt a családok nem értenek se az állathoz, se a kerthez” – mondja Gizike néni, miközben beterel bennünket a konyhába. Tüzes a sparherd egész nap, lekap rögtön egy fazekat, s kérdés közben már szedi is a babgulyást, s adja hozzá a cigánykenyeret. Ott süti a platnin a kerek, lapos, kovásztalan tésztát, „majdnem ahogy Indiában”, teszi hozzá Horváth. Ezzel a családdal van patrónusi viszonyban, nemrég Krisztiánnal, Gizike néni fiával söröztek egyet a kisboltban. Tőlük veszi a tyúkot is, amit hétvégén hazavisz Miskolcra a vasárnapi ebédhez.
Leves után persze meg kell szemlélni a frissen kikelt kacsákat, az új kecskét, a foltos disznót, a „guanóban” dagonyázva, miközben Gizike néni jókora husánggal tartja távol a hamisnak mondott házőrzőt. Idelátszik, velük srégen szemben a kisközség legtakarosabb portája: szépen vakolt, festett ablakkeretes épület, az egykori polgármester lakása, gazdasága. Messziről érződik a jólét.
A falu elején, ahol majd egykor a kézművesház alakul egy elhagyott portán, már látható az első kész freskó: Tűzfejek a címe, ez fogadja az Edelény felől érkezőt. Meg a gyönyörű táj a Bódva völgyében, a parlagon heverő, értékeit rejtő, lassan megnyíló vidék.
(Horváth János ide kapcsolódó kiállítása ma nyílik Szentendrén!)
Tűzfejek (Képgaléria!)
