A díjazott munkákat készítőik természetesen a legnagyobb komolysággal tették közzé neves szaklapokban, ilyen az idei orvosi díj is, melyért alkotója titkon igazi Nobel-díjat remélt. A svédek helyett azonban a Harvard Egyetemtől kapott meghívást, ahol a szokásos papírrepülő-dobálás közepette vehette át az elismerést egy kollégájával karöltve.
Francis Fesmire, a Tenessee Egyetem orvosi karának jobb sorsra érdemes traumatológus és kardiológus szakembere a „Krónikus csuklás megszüntetése digitális rektális masszírozással” című tanulmányáért kapta meg az Ig Nobel orvosi fokozatát, ami az Annals of Emergency Medicine című szaklapban jelent meg. A publikációban részletesen leírja, hogyan sikerült segítséget nyújtania egy férfinak, aki 72 órája csuklott folyamatosan, nagyjából két másodperces szünetekkel. A szakember tudta, a bolygó ideg túlzott elektromos impulzusai okozzák a szűnni nem akaró csuklást, ezért az ideg stimulálásával próbálkozott.
A jól bevált megoldások, mint a levegő visszatartása, a nyelvhúzogatás, a szinusz masszázs és a szemgolyók nyomkodása azonban nem hoztak eredményt. Tanácstalanságában egyszer csak beötlött egy eset, melyben altáji masszírozással, konkrétan a páciens ánuszába behelyezett ujj segítségével sikerült lassítani a felgyorsult szívverést, ami alapelvét tekintve megegyezik a bolygó idegek által előidézett folyamattal. A betegek szerencséjére a későbbiekben nem kellett ehhez a gyógymódhoz nyúlnia. Mégis volt egy izraeli szerencsétlen is, aki átélhette ugyanezt a tortúrát a haifai Bnai Zion Orvosi Központban dr. Majed Odeh jóvoltából, aki néhány évvel később maga is publikálta az esetet, így a két orvos megosztva kapta meg az elismerést.
Fesmire doktor mindenesetre tovább is lépett a témában, mivel rátalált csukláskezelő módszerének egy jóval kellemesebb válfajára, az orgazmusra, ami még az hátsóban való turkálásnál is jobban izgatja a bolygó idegeket.
Miért nem kap agyrázkódást a harkály?
Ornitológiai díjjal jutalmazták a néhai Philip Day-t a UCLA, és Ivan Schwabot, a davisi Kalifornia Egyetem kutatóit, akik arra adtak magyarázatot, miért nem kap agyrázkódást a harkály, aki naponta átlagban 12 000-szer üti csőrét a fa törzsének. Eredményeik szerint a madár olyan szivacsos csontból álló vastag koponyát fejlesztett ki az idők során, ami tartalmát szigorúan a helyén tartja, akárcsak a csomagolásnál használt szivacsos anyagok.
Az akusztikai díjat egy sokak által feltett kérdés megválaszolója kapta. Az amerikai csapat azt kutatta, vajon miért idézi elő a táblán végighúzott köröm hangja szinte mindenkinél azt a jól ismert velőtrázó borzongást. Randolph Blake munkatársaival, Lynn Halpernnel és James Hillenbranddal több ilyen kellemetlen karistoló hangot is kipróbáltak, melyből a hallgatóság egyértelműen a háromfogú kerti gereblye és a palatábla találkozásából eredő hangot minősítette a legdurvábbnak, amit a két fém, majd két habszivacs felület egymáshoz dörzsölésének hangja követett. A kísérletek kimutatták, a hangok tartományának középső része felelős a hátunkon végigfutó borzongásért. Blake szerint a csimpánzok csatakiáltása is ebben a tartományban van, így könnyen lehet, hogy reakcióink ösztönösek, egyfajta veszélyre figyelmeztető mechanizmusként működhettek őseinknél. Talán ezek a legelmésebb tudományosnak mondott munkák, de azért a többi kategóriának sem kellett szerénykednie az idén.
Élelmezés területén két kuvaiti szakember, Wasmia Al-Houty és Faten Al-Mussalam alkotott maradandót, akik kimutatták, hogy a ganajtúró bogarak egyáltalán nem olyan igénytelenek, mint arra a nevük és tevékenységük alapján gondolna az ember, sőt kifejezetten válogatósak, ami az étkezést illeti.
A békedíjat egy walesi úr, Howard Stapleton hódította el a tinik ellen és érdekükben kifejlesztett találmányával, ami olyan kellemetlen hang kiadására képes, amit csak a tizenévesek hallanak, a felnőttek nem, így egyfajta kutyasípként alkalmazná, de tervezi a technika továbbfejlesztését is, ami a mobilok csengőhangjaként csak a nebulók számára lesz hallható, tanáraik viszont semmit nem vennének észre az órán becsörgő készülékekből.
A tökéletes csoportkép
Matematikában az ausztrálok mentek embertársaik idegeire, Nic Svenson és Piers Barnes révén, akik elkésztették azt a formulát, mellyel kiszámítható, hányadik kattintásra tuti biztos, hogy senkinek nem lesz zárva a szeme egy csoportképen. Az irodalmi díjat Daniel Oppenheimernek nyújtották át a feleslegesen használt hosszú szavak hatásairól írt könyvéért, míg a fizikai díjat a spagetti törésének rejtelmei vitték el, melyről a párizsi Pierre és Marie Curie Egyetem munkatársai, Basile Audoly és Sebastien Neukirch írt átfogó tanulmányt, betekintést nyújtva abba a folyamatba, ami a spagetti meghajlításakor az esetek többségében nem ketté, de több darabra töri az olaszok kedvencét.
Kémiában a spanyolok bizonyultak a legharmatosabbnak, a Valencia Egyetem csapata a cheddar sajtban figyelte meg az ultrahangsebességet a hőmérséklet változásának függvényében. Biológiában is a sajté volt a főszerep, a holland Bart Knols és Ruud de Jong elsőként fedezte fel, hogy a nőstény maláriaszúnyogot ugyanolyan mértékben vonzza a Limburger sajt „illata” mint az emberi láb szaga.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
