Belföld

Az Alkotmánybíróság (Ab) hét elején hozott határozatában megsemmisítette két egészségügyi miniszteri rendelet egy-egy, a betegek adatainak kezelését szabályozó rendelkezését 2009. december 31-i hatállyal. A szaktárca a döntés nyomán kezdeményezi a szabályozás módosítását.
2009. 03. 19. 18:35
A tavalyi év decemberéhez képest 2009 februárjára lényegesen nőtt azok aránya, akik szerint várhatóan romlani fog az ország, településük és családjuk helyzete, valamint az emberek életszínvonala - derül ki a Szonda Ipsos felméréséből.
2009. 03. 19. 16:42
A honvédelmi tárca reményei szerint hamarosan újra szolgálatba állhatnak a MiG-29 vadászgépek, amelyeket több oroszországi gép meghibásodása után vontak ki a légtérvédelemből - közölte a Honvédelmi Minisztérium.
2009. 03. 19. 15:38
Közös EP-listát állít a Lehet Más a Politika és a Humanista Párt. Az első helyen Szabó Tímea szerepel, a listán civil- és zöld szervezetek aktivistái mellett több művész is helyet kapott.
2009. 03. 19. 14:37
Nem nevezi ki a Legfelsőbb Bíróság elnökhelyettesének javasolt Zanathy Jánost a köztársasági elnök, mert álláspontja szerint erre a posztra csak a Legfelsőbb Bíróság elnöke jelölhetne, azonban ez a tisztség tavaly június óta betöltetlen - közölte a Köztársasági Elnöki Hivatal.
2009. 03. 19. 12:46
Túl gyenge jelenleg az Európai Unió ahhoz, hogy érvényesítse céljait és értékeit - fogalmazta meg az elmúlt öt év tapasztalatát Szájer József, a magyar néppárti európai parlamenti (EP) delegáció vezetője csütörtökön egy brüsszeli rendezvényen.
2009. 03. 19. 12:37
A rendészeti panasztestülethez és az állampolgári jogok biztosához fordul az a két férfi, akit a március 15-i zászlófelvonásról rendőrök állítottak elő. Hernády Zsolt Géza és Rosdy Tamás ügyészségi feljelentést tesz a motozást elrendelő rendőri vezető ellen, ügyvédjük pedig kifogással él a pénzbírság kiszabása ellen.
2009. 03. 19. 12:27
Ma hivatalosan is megszűnik az MDF-frakció, mivel csütörtökkel lejár az a három nap, amely alatt Csáky András kilépéséről tájékoztatni kell a párt frakcióvezetőjének az Országgyűlés elnökét.
2009. 03. 19. 11:38
Herényi Károly szerint már megjelentek a parlament egén a politika dögkeselyűi; az MDF-es politikus így kommentálta, hogy pénteken már egyeztet a négy parlamenti párt a megszűnő demokrata fórum képviselőcsoportja irodáiról, bizottsági helyeiről és tisztségeiről.
2009. 03. 19. 11:07
Tizenöt éves mélyponton van a közhangulat a Medián felmérése szerint, a közvélemény-kutató által megkérdezettek 91 százaléka vélte úgy, hogy az országban rossz irányba mennek a dolgok.
2009. 03. 19. 09:29
Az MSZP hétvégi tisztújító kongresszusán politikai megállapodást kell kialakítani a következő hónapok kormányzati intézkedéseiről - mondta Simon Gábor, a szocialista párt országos választmányának elnöke csütörtökön az MTV Nap-kelte című műsorában.
2009. 03. 19. 08:58
Különösen nagy vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés megalapozott gyanúja miatt rendelt el nyomozást a Hajdú Volán Zrt. gazdálkodása kapcsán a rendőrség - írta a csütörtöki Népszava.
2009. 03. 19. 07:48
Tóth András volt titokügyi államtitkár kilépett az MSZP-ből, mert nem ért egyet azzal, hogy nem őt indítják választókörzetében - írta a csütörtöki Népszabadság.
2009. 03. 19. 07:38
Több mint hétmilliárd forintot zárolt korábbi költségvetéséből a gazdasági válság miatt az Oktatási és Kulturális Minisztérium (OKM), ebből közel hárommilliárdot az egyetemektől vett el - írta a csütörtöki Magyar Nemzet.
2009. 03. 19. 06:56
Olvasói sztorik