Belföld
Lövöldözés volt hétfőn a székesfehérvári börtönben: az egyik férfi felügyelő szolgálati fegyverével lelőtte női társát, majd magával is végzett.
2009. 11. 09. 12:03
Vélhetően a családjában fertőződött meg az az öt és fél hónapos terhes nő, akit H1N1-vírussal és annak szövődményeivel kezelnek Szegeden – értesült a Délmagyarország, amely lap úgy tudja, saját gyermekétől kapta el a betegséget a negyvenéves nő.
2009. 11. 09. 11:48
Több ember halálát okozó gondatlan közveszélyokozás vétségének megalapozott gyanúja miatt indított eljárást a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság a három ember életét követelő augusztusi miskolci lakástűz ügyében; a tüzet emberi mulasztás okozhatta.
2009. 11. 09. 11:25
Uralkodik a szélsőjobb, vagy csak a közbeszédet uralja? Nemzetellenes Kertész Imre vagy gyökértelen? A kérdésekre adott válaszunk nagyban függ attól, melyik politikai lapot olvassuk.
Ukrajnában a járvány kezdete óta 155-en haltak meg influenzában és felső légúti megbetegedésben, az elmúlt huszonnégy órában 11-en vesztették életüket – közölte hétfőn az ukrán egészségügyi minisztérium.
2009. 11. 09. 11:19
Karcolással megúszta egy férfi, amikor egy vonat sodorta el Szigetvár és Dencsháza között.
2009. 11. 09. 09:51
Kiraboltak egy benzinkutat hétfő hajnalban Mezőkövesden, személyi sérülés nem történt, a rabló néhány ezer forinttal menekült el - közölte Dobi Tamás, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense az MTI-vel.
2009. 11. 09. 09:36
A választók azt várják Orbán Viktortól, hogy új időszámítást hoz majd. Itthon a Jobbikkal kell megküzdenie, de sokkal komolyabb ellenfele lesz a külföld, amely azzal szavaz majd, amikor állampapírt vásárol – mondta Tölgyessy Péter a Magyar Rádió 180 perc című műsorában.
Megkapták a gyógyintézmények a kormányzattal kötött megállapodás szerint járó többletforrás első részét - erősítette meg Székely Tamás egészségügyi miniszter a Világgazdaságnak.
2009. 11. 09. 07:32
Andor László szerint egy EU-biztos befolyása mindenképpen több lehet az egy huszonhetednél; sok múlik azon, hogy ki mennyire jól tud érvelni és milyen kapcsolatrendszert épít ki a kollégáival.
Eluralkodott a tunyaság a magyar ideológiai életben, mivel mindenki kész ténynek veszi a Fidesz győzelmét, és egyre csak azon mereng el, hogy mit hoz számára a jó, vagy rossz sors 2010 kora nyarán - írja Ágh Attila politológus a Népszavában.
Tarr Lajost, a Fidesz_KDNP jelöltjét választották polgármesternek Lőkösházán, a vasárnap megtartott időközi polgármester- és képviselő választáson.
A Szegedi Belgyógyászati Klinika intenzív osztályán kezelik azt a várandós nőt, aki az új influenza vírus szövődményei miatt életveszélyes állapotban van.
Továbbra sem lelnek nyomára a Kínában eltűnt magyar hegymászóknak, pedig már helikopterrel is kutatnak utánuk.
A német közlekedési miniszter ellenzi a Deutsche Bahn vasúttársaság privatizációját. Legfeljebb néhány ágazatot adna magánkézbe.
A BRFK elfogta azt a férfit, aki a Vizsolyi Bibliát, további két értékes bibliát, ékszereket és készpénzt lopott el egy református lelkészcsalád zuglói házából.
2009. 11. 08. 15:22
Több ezer védett madar tetemét foglaltak le a vámosok Ártándnál.
A Jobbik a nyugdíjszerző tevékenységgé minősítené a gyermeknevelést - hangoztatta Vona Gábor, pártelnök.
A Győr-Moson-Sopron megyei Csornán és környékén időközi parlamenti képviselő-választást tartanak, estére már lesz eredmény.
Annyi munkanélküli van az Egyesült Államokban, mint a múlt század harmincas éveiben, a nagy gazdasági világválság idején - írja a The New York Times. A jelenség az egész világ gazdaságára hatással van.
Még két tag hiányzik az Alkotmánybíróságból, de róluk csak jövőre dönt a parlament. Paczolay Péter, a testület elnöke szerint az Országgyűlés súlyos mulasztásokkal él.
Halálra gázoltak egy úttesten fekvő férfit a Békés megyei Pusztaottlaka külterületén.
A teljes szakaszon leállították a 2-es metrót, mert reggel nyolc óra előtt füstölni kezdett egy szerelvény a Deák térnél.
- 13:19 Ausztria magára hagyta Magyarországot az azbesztszennyezéssel
- 13:13 Nagy Ervin búcsúja Scherer Pétertől: Talán majd pár év múlva felfogom, hogy nem vagy többé
- 13:07 Hihetetlen fordulat a lakáspiacon: nagyon megdrágultak a budapesti használt panelek az Otthon Start Program miatt
- 13:01 Egy 33 éves nő szállította a nehéz sorsú gyermekeket a 70 éves cukrosbácsinak
- 12:56 Deutsch-Lazsányi Erika lemondott a ritmikusgimnasztika-szövetségben betöltött pozíciójáról
- 12:54 Két hónapig kórházban tartották az újszülött kislányt, mert „haza nem adhatóvá” nyilvánította őt a gyámhatóság
- 12:31 Elárverezik a 2023-ban bajnok Ordabaszit
- 12:17 Orbán távozása után lesújthat az EU-s szankció Kirill pátriárkára is
- 12:10 Krausz Gábor felidézte, mikor szeretett bele Mikes Annába
- 12:01 BYD-környezetkárosítási ügy – a gyanú szerint benzol tartalmú földet rakodhattak le
- 11:49 Donald Tusk Magyar Péternek: Köszönöm, hogy neked magyar zászló színű a szíved
- 11:46 A buli, amire 22 évet kellett várni – a klublegenda is az utcán ünnepelte az Arsenal bajnoki címét
- 11:40 Vitézy Dávid: Május 30-tól újra járnak a vonatok Ajka és Veszprém között, többéves kálvária után
- 11:24 A magyar dolgozók többsége úgy érzi, egyre kevesebbet ér a fizetése
- 11:12 Nicolas Winding Refn: Fél órán át halott voltam, aztán áramütéssel visszahoztak az életbe
- 06:00 Scherer Péter nemrég adta utolsó interjúját: arról beszélt, felesége mennyire óvja őt
- 05:57 Két nappal a választás előtt hárommilliárd forint támogatást ítéltek oda a Vári Attila vezette alapítványnak
- 09:42 „Jó utat, Apa!” – így búcsúztak Scherer Pétertől a színésznők, akik a lányait alakították az Apatigrisben
- 06:00 Ilyen volt Budapest 75 éve – rájössz, melyik teret látod a régi fotókon?
- 07:54 Pető Péter: A Fidesz elnémuló rogánizmusa szállította a Fidesz-történelem legmegalázóbb pillanatait
- 05:30 Jól főzöl, de tudod is, mit csinálsz? – konyhai kémia kvíz
- 05:45 Kvíz: koma, ángy, sógor – mennyire ismered a rokonaidat?
- 09:26 Minősített szexuális erőszak miatt emeltek vádat egy borsodi nagymama ellen
- 09:12 Kónya Endrét speciális módon, elkülönítve kezelték a Köztársasági Elnöki Hivatalban – politológus, alkotmányjogász és a Vidéki prókátor a kegyelmi ügyről
- 21:51 Gaudi-Nagy Tamás elmondta, ki készítette K. Endre kegyelmi kérvényét, és hogy miért vállalta el az ügyét