Sokakban rossz emlékeket hagyott a legutóbbi Mol részvényjegyzés. Ez a Mol azonban már nem az a Mol. Érdemes megvizsgálnunk, hogy jó ötlet-e részvényt jegyezni.
A holland Ahold kiskereskedelmi cég első kilenchavi nettó eladása 10,5 százalékkal 43,3 milliárd euróra csökkent a tavalyi 48,390 milliárdról. A cég egy részvényre jutó vesztesége tízszeresére nőtt egy év alatt.
A Richter Gedeon Rt. a 2003. november 17-én adott megbízás alapján 25 400 darab saját részvényt vásárolt november 24-ig - közölte a társaság a Budapesti Értéktőzsde honlapján szerdán.
A gyógyszergyár összesen 50 ezer saját részvény vételére adott tőzsdei megbízást a CA IB Értékpapír Rt.-nek. A társaság a részvényeket a bónusz programjához kívánja felhasználni.
A Hyundai Motor Corporation hivatalos úton közölte a Gazdasági és Közlekedési Minisztériummal, hogy tervezett közép-kelet-európai beruházásánál már nem számol lehetséges magyarországi telephellyel - közölte a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium az MTI érdeklődésére kedden. A Hyundai hivatalos értesítésében döntését részletesen nem indokolta.
Lengyelország és Szlovákia ugyanakkor még mindig szerepel a listán. "Nagyon jó hír Lengyelor
Míg a francia és német illetékesek üdvözlik az Ecofin keddi döntését, amely felfüggesztette a deficit-túllépési eljárást a két állammal szemben, számos ország képviselője ellenérzését fejezte ki a bizottsági ajánlások felpuhítása miatt.
Medgyessy Péter miniszterelnök villámlátogatást tesz szombaton Szentpéterváron és találkozik Vlagyimir Putyin orosz elnökkel - tudta meg moszkvai forrásokból az MTI. A szűk kísérettel Oroszországba utazó magyar miniszterelnök mindössze néhány órás eszmecserét folytat az orosz elnökkel.
Medgyessy Péter és Vlagyimir Putyin a Néva parti városban május végén megrendezett orosz-EU csúcson állapodott meg arról, hogy még idén találkoznak. A
Megalakult a Kaposvári Ipari Park Konzorcium - jelentette be Kaposvár polgármestere kedden sajtótájékoztatón. A két, egymás melletti, a jövőben közös társaságként működő ipari park egyikének a Videoton, a másiknak Kaposvár Megyei Jogú Város a tulajdonosa.
Mérsékelt emelkedést várnak szerdán a budapesti részvénypiacon tőzsdei szakértők. Elemzők szerint a Mol 7100 forintos maximális kibocsátási ára, amit szerdán hoztak nyilvánosságra, egyelőre semleges hatással lehet az olajrészvény árára.
Tárgyalások kezdődtek Magyarország és Szlovénia katonai vezetői között arról, hogy a jövőben magyar vadászrepülőgépek védenék déli szomszédunk légterét is – írja a Népszabadság. A megbeszéléseket a szlovén fél kezdeményezte.
A Mol-részvények 7.100 forintos maximum kibocsátási árának meghatározásánál a papír árának tőzsdei mozgását, a részvények iránti keresletet illetve az uralkodó piaci viszonyokat vették alapul - áll az ÁPV Rt. szerdán közzétett értékesítési tájékoztatójában.
Nagy erejű robbanások rázták meg kedd este az iraki főváros, Bagdad központját. A detonációkat gerillák által kilőtt rakéták becsapódásai okozták. Az amerikai 1. páncélos hadosztály szóvivője szerint egy rakéta a szövetségesek egyik épületének szomszédságában egy háztetőt rombolt le, míg egy másik a közeli buszállomás közelében csapódott be.
A Népszabadság szerint a nemzeti kisebbségek jogainak védelme belekerült az EU-alkotmány tervezetébe, miután az olasz elnökség elküldte tegnap a dokumentumot a tizenöt tagállamnak, valamint a tíz csatlakozó és a három tagjelölt országnak.
Négyszáz közjegyző idáig kétszázezer szerződést kötött, s az ebből származó évi bevételük eléri a négymilliárd forintot. Vagyis minden közjegyző évi tízmilliót keres csak a lakáshiteleket felvevőkön. Sokan megkurtítanák a közjegyzőknek járó apanázst.
Elfogadta az Országgyűlés a jövő évi költségvetés kormány által is támogatott módosításait. A deficit 3,8 százalék maradt. A büdzsé fő számai már nem változnak.
Emelkedéssel, közel 15 havi csúcson zárt kedden a londoni tőzsde irányadó mutatója a Tesco vártnál jobb eredményére és az aznap ismertetett kedvező amerikai makroadatokra. A 100 vezető részvény FTSE indexe 0,14 százalékkal (6,30 ponttal) 4388,70 pontra nőtt.
A Dunaferr Rt. privatizációjára pályázó ukrán konzorciumba be akarják vonni a svájci Duferco Nemzetközi Kereskedelmi Holdingot és a liechtensteini Kundax Rt.-t - közölte a konzorcium képviselője kedden Dunaújvárosban.
Hamisnak és hazugnak minősítette Martonyi János volt külügyminiszter azt MTI-nek egy napilap kedden megjelent állításait, miszerint ügyvédi irodája negyvenmillió forintért ad tanácsokat a Paksi Atomerőműnek.
A Fotex Rt. megállapodott az FTC Egyesülettel és az FTC Rt.-vel, hogy 1.834.519.871 forint plusz áfa összeg ellenében véglegesen megszerzi az FTC-hez és a ferencvárosi labdarúgáshoz kapcsolódó megjelölések kizárólagos használatát bizonyos termékkörök és jogok tekintetében - közölte a Fotex Rt. a BÉT honlapján kedden.