Belföld

Kisebbségi jogok a készülő EU-alkotmányban

admin
admin

2003. 11. 26. 08:52

A Népszabadság szerint a nemzeti kisebbségek jogainak védelme belekerült az EU-alkotmány tervezetébe, miután az olasz elnökség elküldte tegnap a dokumentumot a tizenöt tagállamnak, valamint a tíz csatlakozó és a három tagjelölt országnak.

A magyar diplomácia sikerét jelentő fejleményt hivatalosan szerdán jelentik be Rómában – írja a lap, amikor Kovács László külügyminiszter felkeresi itáliai kollégáját, Franco Frattinit.

A kedden e-mailen elküldött alkotmánytervezet magában foglalja az EU eddigi közös vívmányait, a mai és a leendő tagok által az unió alaptörvényébe foglalandónak tartott értékeket, valamint azokat a javaslatokat, amelyekkel a soros elnökség közelíteni kívánja az álláspontokat.

Az alkotmányos szerződéssel kapcsolatban még fennmaradt nézetkülönbségeket az EU-külügyminiszterek november 28-29-i, nápolyi találkozójukon próbálják majd áthidalni, de ha ez ott nem sikerül, a nagy kiegyezés a december 12-13-i EU-csúcsra marad.

Franco Frattini tegnap Brüsszelben kijelentette: a tervezet két vitatott pontban (a lakosságarány szerint súlyozott szavazati rendszer és az Európai Bizottság összetétele) nem tartalmaz javaslatokat, csupán a kialakult álláspontokat rögzíti. E kérdésekben az EU-csúcs hivatott dönteni.

Ugyancsak a csütörtökön egyébként Medgyessy Péter magyar és Leszek Miller lengyel miniszterelnök varsói találkozóján megállapodott arról, hogy Magyarország elfogadja a Nizzai Szerződésben rögzített tanácsi szavazati rendszer megőrzését, ezért cserébe Lengyelország sem akadályozza hazánkat abban a törekvésében, hogy az uniós alkotmányban jelenítsék meg a nemzeti és etnikai kisebbségek jogainak védelmét.

Varsó a legújabb állomása annak a diplomáciai hadjáratnak, amit a magyar kormány folytat azért, hogy biztosítsa: az uniós alkotmányba bekerüljön a nemzeti és etnikai kisebbségek jogaira vonatkozó javaslata.

Mint ismeretes, Lettország, Szlovákia, Spanyolország és Franciaország még mindig határozottan elveti ezt az elképzelést – írja a témában a Bruxinfo.

vissza a címlapra

Ajánlott videó mutasd mind

Puidoux, 2018. szeptember 25.
Saszla szőlőt szüretelnek a lavaux-i szőlőültetvényeken a nyugat-svájci Puidoux-ban 2018. szeptember 20-án. A Genfi-tó északi partja mentén 898 hektáron elterülő, lavaux-i teraszos művelésű szőlőskertek 2007-ben kerültek fel az UNESCO kulturális világörökségének jegyzékére. Az itt termő legismertebb szőlőfajta a saszla. A borvidéket a „három nap” régiójának is hívják, mivel a szőlőtermesztéshez szükséges napfény és meleg három helyről érkezik, az égből, a tó felszínéről és a teraszokat tartó kőfalakból. (MTI/EPA/Valentin Flauraud)
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.