Belföld

Martonyi János cáfolta az ügyvédi irodájáról szóló állításokat

admin
admin

2003. 11. 25. 18:14

Hamisnak és hazugnak minősítette Martonyi János volt külügyminiszter azt MTI-nek egy napilap kedden megjelent állításait, miszerint ügyvédi irodája negyvenmillió forintért ad tanácsokat a Paksi Atomerőműnek.

A Népszava keddi cikkében foglalt állítások “hamisak és hazugok, nemhogy a fele, talán a negyvenede sem igaz” – mondta Martonyi János a lap címoldalán megjelent írásra az MTI-nek nyilatkozva. A Népszava a Martonyiék a paksi fazéknál címmel közölt cikkében azt írta, hogy csaknem 40 millió forintért ad tanácsokat a Martonyi és Kajtár, Baker and Mckenzie ügyvédi iroda a Paksi Atomerőmű Rt.-nek.

Az újság szerint az ügyvédi iroda 2001-ben kötött szerződést jogi tanácsadásra az egyik legnagyobb hazai állami vállalattal.

Martonyi János az MTI-nek azt mondta: a cikkben említett összeg egy 2002. június 28-án kötött szerződésben három évre szólóan keretösszegként szerepel. A keretösszeg megjelölés ez esetben azt jelenti, hogy “konkrét fizetésre csak konkrét megbízás és konkrét munka alapján kerülhet sor” – magyarázta. Hozzátette: e keretösszegből eddig a Paksi Atomerőmű Rt. bruttó – tehát áfával együtt – egymillió 297 ezer forintot fizetett ki.

Az ügyvédi iroda természetesen továbbra is készen áll arra, hogy az atomerőművet, akár a Framatome céggel szemben fennálló jogvitájában, akár más ügyben segítse – szögezte le az előző kabinet külügyminisztere.

A Paksi Atomerőműben idén áprilisban keletkezett üzemzavar a fűtőelemek tisztításakor; a helyreállítási projektre pályázott az orosz TVEL cég, illetve az üzemzavar bekövetkezéséért is felelős német-francia Framatome ANP-konzorcium.

A Népszava keddi számában közölt írásában arra hivatkozott: a lap birtokába jutott egy ügyvédi iroda egyik levele, amelyet idén május 9-én írtak az atomerőműnek. A levélben az ügyvédi iroda egyik munkatársa adott tanácsot az atomerőmű vezető jogtanácsosának a Framatome céggel folytatandó tárgyalási stratégiára.

“Nem először próbálnak meg gyanúba keverni és megrágalmazni, most ismét ezt történik” – mondta Martonyi János. A volt külügyminiszter utalt arra, hogy a Népszabadság idén április 4-i számában egy írása miatt helyreigazítást közölt, amelyben megállapította: a Malévtől az ügyvédi iroda nem vett fel megbízási díjat.

Martonyi János ezt annak kapcsán idézte fel, hogy a Népszava írásában közölte: az ügyvédi iroda öt hónapon keresztül havi 11 ezer 667 dolláros munkadíjat vett fel a magyar légitársaság privatizációjával kapcsolatos jogi tanácsadásért 2000 és 2001 között. Martonyi János közölte: a rágalmazó állítások miatt személy szerint ő is és az ügyvédi iroda is megfontolja a jogi lépéseket.

vissza a címlapra

Ajánlott videó mutasd mind

smoking sign in coffe shop
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.