Belföld

A Kereskedelmi és Hitelbank az idén szeptember végéig a nemzetközi konszolidált adatok szerint 15,3 milliárd forint adózás előtti profitot ért el, másfélszeresét a tavalyi első háromnegyed évinek - jelentette be Bába Ágnes senior ügyvezető igazgató szerdán.
2003. 11. 26. 12:32
Grúzia válságát nemcsak a politikai és etnikai érdekek mélyítik, régóta tart a gazdasági krízis. A kaukázusi ország két nagyhatalom erőterében lavíroz, a megoldást is csak tőlük remélheti.
2003. 11. 26. 12:30
Egy fővárosi, XII. kerületi, kétszintes luxusingatlan gyarapítja Juhász Ferenc honvédelmi minisztert és családját. A Magyar Nemzet értesülései szerint a miniszter, felesége és apósa júniusban egyenlő részben tulajdonosa lett egy 641 négyzetméter alapterületű telken álló 272 négyzetméteres lakóháznak a festői Németvölgy kertvárosi elitnegyedében.
2003. 11. 26. 12:16
Az Országgyűlés Honvédelmi Bizottsága általános vitára alkalmasnak találta az alkotmánymódosítás tervezetét, vagyis azt, hogy a jövőben a kabinet dönthessen a magyar NATO-kontingens mozgásáról. Valószínűleg még az idén el is fogadhatja a parlament ezt a javaslatot, miután hétfőn eldőlt: sürgősséggel tárgyalhatja az országgyűlés a módosításról szóló indítványt.
2003. 11. 26. 12:15
Szervizdíjat számolnak fel a repülőjegyekre az utazási irodák jövőre, mivel februártól a légitársaságok alig fizetnek nekik jutalékot. Egyelőre senki nem tudja biztosan, drágul-e a repülés – írja a Népszabadság.
2003. 11. 26. 12:01
Terrortámadástól tartva a cseh főváros főpolgármestere elmondta: torlaszokat helyeztek el a világhírű zsidó múzeum, az iskola, a temetők és a zsinagógák körül, hogy autóval ne lehessen a közvetlen közelükbe férkőzni. Azt tervezik, hogy néhány hónapon belül az elektronikus védelmi rendszert is felszerelik, és ezzel a prágai zsidó műemlékek európai szintű védelmet kapnak.
2003. 11. 26. 12:00
Eddig 70 ezer agrártermelő nem vette át vagy nem küldte vissza azt a regisztrációs lapot, amelynek kitöltésére az EU-támogatások későbbi felhasználásához lenne szükség – írja a Világgazdaság. 35 ezer gazda elérhetetlennek bizonyult.
2003. 11. 26. 11:53
A Külügyminisztérium megdöbbenve tapasztalja, hogy a sajtóban és a politikában is elindult egy olyan vonal, amely egy magyar állampolgár tragikus halálából, egy magyar család gyászából a tárca ellen irányuló hecckampányt kíván véghez vinni - mondta a külügyi szóvivő szerdán az MTI-nek.
2003. 11. 26. 11:44
A forint szerdán dél körül 7,30 százalékon állt a sáv erős oldalán a bankközi devizapiacon, 26 bázisponttal gyengébben, mint kedden délután.
2003. 11. 26. 11:38
„Túl sok és unalmas" - így summázható Európa polgárainak reklámokról alkotott ítélete. Leginkább a spanyoloknak terhes a sok hirdetés, legkevésbé pedig a briteket zavarja. A legnagyobb kétellyel az olaszok, csehek és szlovákok fogadják az áruk és szolgáltatások dicséretét – derül ki egy most napvilágot látott elemzésből.
2003. 11. 26. 11:15
Sokakban rossz emlékeket hagyott a legutóbbi Mol részvényjegyzés. Ez a Mol azonban már nem az a Mol. Érdemes megvizsgálnunk, hogy jó ötlet-e részvényt jegyezni.
2003. 11. 26. 11:06
A holland Ahold kiskereskedelmi cég első kilenchavi nettó eladása 10,5 százalékkal 43,3 milliárd euróra csökkent a tavalyi 48,390 milliárdról. A cég egy részvényre jutó vesztesége tízszeresére nőtt egy év alatt.
2003. 11. 26. 11:04
A Richter Gedeon Rt. a 2003. november 17-én adott megbízás alapján 25 400 darab saját részvényt vásárolt november 24-ig - közölte a társaság a Budapesti Értéktőzsde honlapján szerdán. A gyógyszergyár összesen 50 ezer saját részvény vételére adott tőzsdei megbízást a CA IB Értékpapír Rt.-nek. A társaság a részvényeket a bónusz programjához kívánja felhasználni.
2003. 11. 26. 10:58
A Hyundai Motor Corporation hivatalos úton közölte a Gazdasági és Közlekedési Minisztériummal, hogy tervezett közép-kelet-európai beruházásánál már nem számol lehetséges magyarországi telephellyel - közölte a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium az MTI érdeklődésére kedden. A Hyundai hivatalos értesítésében döntését részletesen nem indokolta. Lengyelország és Szlovákia ugyanakkor még mindig szerepel a listán. "Nagyon jó hír Lengyelor
2003. 11. 26. 10:26
Míg a francia és német illetékesek üdvözlik az Ecofin keddi döntését, amely felfüggesztette a deficit-túllépési eljárást a két állammal szemben, számos ország képviselője ellenérzését fejezte ki a bizottsági ajánlások felpuhítása miatt.
2003. 11. 26. 10:26
Medgyessy Péter miniszterelnök villámlátogatást tesz szombaton Szentpéterváron és találkozik Vlagyimir Putyin orosz elnökkel - tudta meg moszkvai forrásokból az MTI. A szűk kísérettel Oroszországba utazó magyar miniszterelnök mindössze néhány órás eszmecserét folytat az orosz elnökkel. Medgyessy Péter és Vlagyimir Putyin a Néva parti városban május végén megrendezett orosz-EU csúcson állapodott meg arról, hogy még idén találkoznak. A
2003. 11. 26. 09:20
Megalakult a Kaposvári Ipari Park Konzorcium - jelentette be Kaposvár polgármestere kedden sajtótájékoztatón. A két, egymás melletti, a jövőben közös társaságként működő ipari park egyikének a Videoton, a másiknak Kaposvár Megyei Jogú Város a tulajdonosa.
2003. 11. 26. 09:12
Mérsékelt emelkedést várnak szerdán a budapesti részvénypiacon tőzsdei szakértők. Elemzők szerint a Mol 7100 forintos maximális kibocsátási ára, amit szerdán hoztak nyilvánosságra, egyelőre semleges hatással lehet az olajrészvény árára.
2003. 11. 26. 09:06
Tárgyalások kezdődtek Magyarország és Szlovénia katonai vezetői között arról, hogy a jövőben magyar vadászrepülőgépek védenék déli szomszédunk légterét is – írja a Népszabadság. A megbeszéléseket a szlovén fél kezdeményezte.
2003. 11. 26. 09:04
Olvasói sztorik