Belföld

Négyszázötven millió forintos vállalkozói beruházás keretében 20 százalékos megtakarítást eredményező termálvizes és gázmotoros energiarendszer kiépítését kezdték meg Zalaegerszeg-Pózván, a külsőkórházban - közölték az illetékesek sajtótájékoztatón, szerdán.
2003. 11. 26. 17:12
A Novell a SUSE Linux felvásárlása révén az első olyan vállalat lesz a világon, amelyik Magyarországon is átfogó Linux rendszereket kínál a vállalati felhasználóknak - közölte Szittya Tamás, a Novell Magyarország ügyvezető igazgatója szerdán Budapesten sajtótájékoztatón.
2003. 11. 26. 17:08
A nemzetközi Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) szerdán azt közölte, hogy a 2003-2005 között időszakra várt gazdasági növekedés erősíti majd a kőolaj árát, amely a globális alaptípusnak számító Brent esetében hordónként átlagosan 27 dollár lesz.
2003. 11. 26. 16:20
A GTS Datanet Távközlési Kft. kamat- és adófizetés tőketörlesztés és amortizáció, valamint értékhelyesbítés előtti (EBITDA) eredménye várhatóan 1,15 milliárd forint lesz az idén, ami 20 százalékkal haladja meg az egy évvel korábbit - mondta Szathmári Géza, a társaság vezérigazgatója szerdán Budapesten sajtótájékoztatón.
2003. 11. 26. 16:15
Befejezték egy négyszázmilliós sikkasztás nyomozati munkáját a Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányságon. A pénzt a K and H csornai bankfiókjának egyik alkalmazottja tulajdonította el - jelentették be szerdán, Győrött, sajtótájékoztatón.
2003. 11. 26. 16:05
Chikán Attila jelenlegi rektor mellett Mészáros Tamás, az ÁPV Rt. igazgatóságának elnöke az egyetem Kisvállalkozás-fejlesztési Központjának vezetője nyújtott be pályázatot a hétkarúvá bővült Budapesti Közgazdaságtudományi és Államigazgatási Egyetem (BKÁE) rektori székére - tudta meg az MTI egyetemi forrásból szerdán. A rektorválasztó egyetemi tanácsülést december 1-én tartják.
2003. 11. 26. 15:55
Jogszabályok sorozatát kellene módosítani ahhoz, hogy Szlovénia légterét magyar vadászrepülőgépek oltalmazzák - közölte a Honvédelmi Minisztérium kommunikációs főigazgató-helyettese az MTI érdeklődésére szerdán.
2003. 11. 26. 15:50
A Mol megkapta a szlovák Pénzpiaci Felügyelet (ÚFT) határozatát, amelyben 10 millió szlovák korona bírságra akarják megbüntetni a magyar olajtársaságot azért, mert nem adta be időben a nyilvános vételi ajánlatát - mondta el az MTI-nek Ferencz I. Szabolcs, a Mol kommunikációs igazgatója szerdán.
2003. 11. 26. 15:13
Nem sikerült stabilizálnia az új menedzsmentnek a könyvelési botrányba keveredett Ahold cég helyzetét. A világ harmadik legnagyobb "élelmiszer-kiskereskedője" komoly bajban van.
2003. 11. 26. 14:44
"A pénzügyminiszterek döntése fel fogja vetni azt a kérdést, hogy az EU-hoz csatlakozó országoknak tartaniuk kell-e magukat a stabilitási paktumhoz" - idézte szerdai számában Járai Zsigmondot, a Magyar Nemzeti Bank elnökét a Financial Times Deutschland.
2003. 11. 26. 13:32
Olvasói sztorik