Tisztújító kongresszust tart a hétvégén az MSZP, ám a szavazások többsége csak formalitásnak tűnik. A pártelnök Gyurcsány Ferenc lesz, de a pártvezetésben szinte mindenki ott lesz, aki számít. A szocialisták alapszabályt is módosítanak, hogy a jövőben jobban megválogathassák, ki léphet be közéjük.
A Pest Megyei Főügyészség több ember halálát okozó, foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés vétségével és robbanóanyaggal való visszaélés bűntettével vádolja a Pyro-Technic Kft. négy vezetőjét.
Azokban az országokban nagyobb a gyermekvállalási kedv, ahol magasabb a házasságon kívül született gyermekek aránya, nagyobb a nők egyenjogúsága és rugalmasabb a foglalkoztatásuk – hangsúlyozta Gyurcsány Ferenc. A kormány programot kíván indítani a gyermekszegénység ellen.
Egyezik a veszprémi postásgyilkosság miatt keresett N. László tenyérlenyomata a móri bankfiókban találttal. Kaiser Ede védője szerint kétségtelen, hogy védence ártatlan a móri vádpontban. A Kékfény úgy tudja, hogy nem két, hanem három elkövetője volt a móri gyilkosságoknak.
Nem a fekete Volkswagen Golf utasai lőttek a Teve utcai székháznál, szerepük tisztázódott, már csak potenciális szemtanúként keresik őket, a rendőrség egy gyanús sétálóról készült rajzot is nyilvánosságra hoz – mondta Zsombok György a Nemzeti Nyomozóiroda igazgató-helyettese a Nap-kelte című műsorban.
A kormányfő Altus nevű cégének két termelővállalata a tavalyi évet 700 millió forintos profittal zárta – nyilatkozta a Népszabadságnak az Altus ügyvezetője.
Az SZDSZ és néhány MSZP-s képviselő már nem engedné, hogy 14 éves kortól saját használatra bizonyos körülmények között büntetlenül lehessen pornóképeket készíteni – írja a Népszabadság.
Az Európai Bizottság alelnöke, jogi és igazságügyi biztosa kedden hivatalos látogatást tesz Budapesten, ahol a schengeni felkészülésről és a menekültügyről tárgyal. A Fidesz felszólította a kormányt, hogy mondja el az igazat az október 23-án történtekről.
A Parlament rendeltetésszerű működésének biztosítását, a Kossuth tér tekintélyének visszaadását és egy korszerű védelmi rendszer kiépítését tartalmazza az az állásfoglalás-tervezet, amelyet az Országgyűlés nemzetbiztonsági, illetve honvédelmi bizottságának napirendjére kívánnak venni a kormánypárti képviselők.
Tízezer aláírást nyújtott át az Egészségügyi Minisztérium államtitkárának Nagy Kálmán KDNP-s képviselő a miskolci Szent Ferenc Kórház bezárása ellen hétfőn az Országgyűlés ülésén, interpellációja után.
A Hernádba zuhant az a lopott autó, amelyet a Borsod megyei Gesztely egyik lakóházának udvaráról tulajdonítottak el. Az autó két utasa közül az egyiket elsodorta a víz.
Az SZDSZ elvi okok miatt nem támogatja Kiss László alkotmánybíró újraválasztását, ennek megfelelően a liberális frakció nemmel szavaz hétfőn a parlamentben – mondta Fodor Gábor.
Március végén bontják le a Kossuth téri kordont, miután a BRFK vezetője Szabadfi Árpád, az országos rendőrfőkapitány helyettese utasítására felülvizsgálta a kordon kihelyezésének indokoltságát.
Rágalomszámlálót indít internetes oldalán Kóka János gazdasági miniszter, akinek információi vannak arról, hogy a következő hetekben pontosan megtervezve, a különféle jobboldali sajtótermékekben megalapozatlan rágalmakat fognak ellene terjeszteni.
Átdolgozásra visszakérte az Országgyűlés tagjainak felelősségéről szóló határozati javaslatát Lendvai Ildikó, az MSZP frakcióvezetője, az alkotmányügyi bizottság hétfői ülésén ezért lekerült a napirendről e javaslat tárgyalása.
Az SZDSZ-nek nincs oka arra, hogy kezdeményezze az MSZP-vel kötött koalíciós szerződés felülvizsgálatát - hangsúlyozta Fodor Gábor, a párt elnökjelöltje.
Előzetes letartóztatásba vették a veszprémi postásgyilkossággal és a móri vérengzéssel is kapcsolatba hozható férfit. Társa, akit vele együtt tartóztattak le, büntetlen előéletű, háromgyermekes családapa. A móri üggyel kapcsolatban korábban megvádolt Kaiser és Hajdú perújítással élhetnek.
Megállapodott a közszolgálati sztrájkbizottság és a kormány, miután a kabinet csaknem teljesítette a szakszervezetek követelését: a közszféra dolgozói így 0 helyett 6,65 százalékos béremelést kapnak. Az utolsó pillanatban bejelentett egyezség nyomán a szerdára tervezett munkabeszüntetés elmarad.
Megszűnt a BKV Zrt. volt vezérigazgatójának munkaviszonya: Aba Botond nettó kilencmillió forint átvétele után lemondott végkielégítéséről – közölte korábbi értesülésünket megerősítve a közlekedési vállalat.
Orbán Viktor és Gyurcsány Ferenc évértékelő beszédét figyelők számára egy kicsivel (34 százalék) a miniszterelnök beszéde segítette abban, hogy tisztábban lássanak az ország dolgaiban, a Fidesz-elnök mondandóját 28 százalék minősítette ekként – derül ki a Szonda Ipsos Népszabadságban megjelenő felméréséből.