A gyakorlatban is elindult az új teljesítményértékelési rendszer a közigazgatásban. A tapasztalatcserét a verseny- és az állami szféra tagjainak időleges cseréjével, a motiválást a miniszterrel közös reggelivel képzelik el.
A "sajtó agyszüleménye" az a híresztelés, amely szerint az SZDSZ az egészségügyi és a környezetvédelmi tárcák helyett a Külügyminisztériumot szeretné megkapni – mondta Kuncze Gábor, a párt elnöke a Magyar Televízió Nap-kelte adásában.
A Fidesznek, a polgári oldalnak lesz egy rendezvénye, 15-én 16 órakor. Az egyik szónok valószínűleg én leszek. Szívesen beszélek (március) 15-én – mondta Orbán Viktor az Este című műsorban.
A móri Erste Bank fiókjának bejárati ajtaján rögzített tenyérnyom-töredék nem azonos a két új gyanúsítottéval - közölte Zsombok György, a Nemzeti Nyomozóiroda igazgatóhelyettese kedd este.
Ledniczky István nem kívánt nyilatkozni döntésének okáról, ám cáfolta azt a feltételezést, hogy a lemondása összefüggésben állna az egészségügyi reformmal.
A két gyermeke halálával végződött januári, újmohácsi révnél történt tragédiával összefüggésben gyanúsítottként hallgatta ki a rendőrség a gépkocsit vezető édesapát.
A Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) kedden nyilvánosságra hozta annak a 20 év körüli férfinak a rajzát, aki a Teve utcai rendőrszékház elleni támadás előtti napokban gyanúsan sétálgatott a környéken.
Halált okozó, foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetéssel gyanúsította meg a Budapesti Nyomozó Ügyészség azt a rendőrt, aki január 27-én egy véletlen lövéssel halálosan megsebesítette társát az I. kerületi rendőrkapitányságon.
A Fidesz szerint nem volt átgondolt lépés Gyurcsány részvétele a Che Guevara fesztiválon. Az MDF arra szólította fel a kormányfőt, hogy határolja el magát a forradalmártól.
A KDNP elnöke szerint az Igazságügyi és Rendészeti Minisztérium a nyilvánosság kizárásával olyan bevándorlási stratégiát készített, amely Ázsiából telepítene be milliós tömegeket a magyar demográfiai problémák megoldására. A szaktárca szerint a politikus félreértette a dokumentumot.
Orbán Viktor rágalmazás miatt jogi lépéseket indít Kóka János ellen. A gazdasági miniszter ugyanakkor épp hétfőn indított rágalomszámlálót, elsősorban a Fidesz vádjainak összegzésére.
Tisztújító kongresszust tart a hétvégén az MSZP, ám a szavazások többsége csak formalitásnak tűnik. A pártelnök Gyurcsány Ferenc lesz, de a pártvezetésben szinte mindenki ott lesz, aki számít. A szocialisták alapszabályt is módosítanak, hogy a jövőben jobban megválogathassák, ki léphet be közéjük.
A Pest Megyei Főügyészség több ember halálát okozó, foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés vétségével és robbanóanyaggal való visszaélés bűntettével vádolja a Pyro-Technic Kft. négy vezetőjét.
Azokban az országokban nagyobb a gyermekvállalási kedv, ahol magasabb a házasságon kívül született gyermekek aránya, nagyobb a nők egyenjogúsága és rugalmasabb a foglalkoztatásuk – hangsúlyozta Gyurcsány Ferenc. A kormány programot kíván indítani a gyermekszegénység ellen.