Belföld

Már költik a százmilliókat az egykori lipótmezői pszichiátria főépületére

MTI Fotó: Kollányi Péter
2007-ben lakat került a lipótmezei Országos Pszichiátriai és Neurológiai Intézet valamennyi kórtermére.
MTI Fotó: Kollányi Péter
2007-ben lakat került a lipótmezei Országos Pszichiátriai és Neurológiai Intézet valamennyi kórtermére.

Közel 300 millió forintba került, hogy ne legyen életveszélyes a 2007-ben bezárt Országos Pszichiátriai és Neurológiai Intézet (OPNI) főépülete – ismertebb nevén a lipótmezői pszichiátria –, ez azonban csak tűzoltásnak elég – írja szerdai cikkében a hvg.hu.

Amint arról lapunk is beszámolt: a korábbi ígéretek szerint már működnie kellene annak a bentlakásos nemzetközi elitiskolának a II. kerületben – az egykori OPNI 18,3 hektáros ingatlanán –, amelynek megvalósítására egy külön vagyonkezelő alapítványt hozott létre a kormány, de még egy kapavágás sem történt, sőt, még az építési-bontási terveket sem adták le az építési hatóságoknak.

A hvg.hu most azt írja, egy tavaly májusi dátummal feltöltött közbeszerzési hirdetmény azonban arról árulkodik, hogy már folynak a munkálatok: eszerint az egykori pszichiátriai intézet ingatlanát megkapó alapítvány cége, a Közép-európai Oktatási Zrt. (KEO Zrt.) 292 millió forintot fizet azért, hogy az OPNI főépülete ne legyen életveszélyes – ez értelemszerűen előfeltétele annak, hogy egyáltalán az állapotfelmérést el lehessen kezdeni.

„Az épület állapota az időjárási behatások miatt folyamatosan romlott, és mára elérte a veszélyes állapotot. Ezért mindennemű munka végzése az épületben veszélyes, ennek az elhárítására szolgál a mostani feladat” – írta a hirdetmény az épülettel kapcsolatban. Továbbá a leírásból kiderül, hogy a munkálatok során „olyan biztonságos állapotba kell hozni az épületet, hogy abban feltárási és felmérési munkákat lehessen végezni a további tervezési feladatokhoz”, ehhez pedig az kell, hogy „az épület és közvetlen környezete ne legyen életveszélyes.”

A portál azt írja, hogy „OPNI Főépület Életveszély elhárítási munkák” címmel kiírt közbeszerzést közzététel nélküli nyílt eljárással ítélték oda, azaz a felhívást nem, csak az eljárás eredményéről szóló tájékoztatót tették közzé. A feladatot az OMS 24 Zrt. kapta meg 292 487 085 forintért. A feladatokat 5 részre bontották a kiírás szerint:

  • általános előkészítő munkák,
  • pincei előkészítő munkák,
  • padlás előkészítő munkák,
  • záró födém munkák,
  • és tetőszerkezet és tetőfedés munkák.

Ezek elvégzésére 90 napot kapott a nyertes ajánlattevő, a készre jelentéstől pedig további 30 napon belül le kell folytatni az átadás-átvételi szerződést. Az eredetileg 2023. május 31-én közzétett hirdetményt augusztusban úgy módosították, hogy a vállalkozónak a munkaterület átadását követő 90 plusz 65 napon, azaz bő 5 hónapon belül kezdeményeznie kell az átadás-átvétel megindítását. A határidő kitolására azért volt szükség, mert a munka megkezdésekor derült csak ki, hogy „az előző üzemeltető a teljes körű áramtalanítást nem végezte el.”

A portál hiába kérdezte, nem derült ki, hogy a KEO Zrt. mekkora költséggel számol a teljes projekt és egyes szakaszai kapcsán, illetve hogy hogyan számolta ki a költségeket, és miből tervezi azt fedezni – az egyértelműnek tűnik, hogy az államtól kapott 3,5 milliárd forint csak töredéke a teljes felújításhoz szükséges összegnek.

Kapcsolódó
Százmilliók mentek el tavaly az alapítványra, amelynek elitiskolát kellene működtetnie Lipótmezőn, de még a bontási tervig sem jutott el
Már működnie kellene az egykori elmegyógyintézet helyén a bentlakásos nemzetközi iskolának.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik