Belföld europoli

Az állítólagos brüsszeli beavatkozásra hivatkozva tart rendkívüli ülést a parlament

Mohos Márton / 24.hu
Mohos Márton / 24.hu

Napirend előtti felszólalásokkal kezdődött a parlament hétfői, egynapos ülése, amelynek összehívását Deutsch Tamás kezdeményezte márciusban Hajnal Miklósnak, a Momentum politikusának egy kijelentésére hivatkozva.

Hajnal akkor az ATV-ben arról beszélt, hogy Donáth Anna és Cseh Katalin „egy csomó olyan dolgot csinált az elmúlt öt évben az Európai Parlamentben, amiről azt gondoltuk volna korábban, hogy nem megvalósítható”. Példaként említette, hogy korábban szerinte „senki nem gondolta volna azt, hogy Magyarországgal szemben indulhat jogállamisági eljárás, kötelezettségszegési eljárás”. Deutsch szerint ezzel beismerték, hogy Magyarország ellen „áskálódtak”.

A napirendi felszólalások után három órán keresztül interpellációk, kérdések és azonnali kérdések hangzanak el, majd a baloldal állítólagos „magyar érdekkel szembeni brüsszeli politikai akcióinak” a feltárását célzó vizsgálat eredményeiről vitáznak a képviselők. A Momentum közleménye szerint felszólal majd Cseh Katalin is.

Kanász-Nagy Máté (LMP) napirend előtti felszólalásában egy friss hírt idézett, miszerint több száz dolgozót küldtek el az iváncsai akkumulátorgyárból. A politikus erre felfűzve hívta fel a figyelmet arra, hogy a magyar kormány száz és ezer milliárdokkal támogatja a gyárakat, közben meg százakat bocsátanak el. Hozzátette, hogy egyelőre még nem tudják, hogy hány magyar és hány külföldi állampolgárt küldtek el Iváncsáról, de azt tudni lehet, hogy kölcsönzött munkaerőt küldtek el. Eközben a hazai kkv-szektor cégei nem kapnak ilyen szintű támogatást – jegyezte meg Kanász-Nagy.

Fónagy János államtitkár válaszában felhívta a figyelmet arra, hogy az hírt adó RTL beszámolójában szerepelt az az információ, hogy az iváncsai gyárban még csak tesztüzem zajlik, nem indult el a termelés. A munkaerőkölcsönzőtől kapott információk alapján a leépítéssel érintett munkavállalók más munkahelyre való elhelyezése biztosított, ezen felül – tette hozzá Fónagy – külföldi munkavállalókról van szó. Az államtitkár arról is beszélt, hogy a kölcsönzött munkaerő alkalmazása arra jó, hogy amikor ideiglenesen szükség van több munkásra, akkor fel lehet őket venni, amikor pedig már nem, akkor őket bocsátják el, nem az állandó dolgozókat.

Tordai Bence (Párbeszéd) felszólalásában azt hánytorgatta fel a kormánynak, hogy miközben a kormányzati propaganda a békepártiságot harsogja, a kormány oroszbarát gazdasági stratégiája az agresszort támogatja. Megjegyezte azt is, hogy a Fidesz már másodszorra használja fel az ukrajnai háborút kampánycélokra. Tordai hozzátette, hogy vannak olyanok a Fideszben is, akik látják, hogy mi a helyzet és idézte Németh Zsoltot, aki a minap arról beszélt, hogy Putyin bármennyire is azt hangoztatja, a NATO nem oroszellenes és ha nem lennénk NATO-tagok, most mi állnánk háborúban Oroszországgal.

Választ Dömötör Csaba államtitkár adott, aki sokadszorra ismételte el, hogy Magyarország segítő kezet nyújt az ukrán menekülteknek, de „ez a háború nem a mi háborúnk”, és hogy aki nem a magyar kormány álláspontját képviseli, az háborúpárti. Szerinte csoda, hogy a plafon nem szakad le attól a kijelentéstől, hogy az ellenzék háborúpárti, mert – állítja Dömötör – az, aki fegyvereket küldene Ukrajna megsegítésére, az a háború meghosszabbítását akarja.

Toroczkai László (Mi Hazánk) az egész magyar médiának felhánytorgatta, hogy nem számoltak be a hétvégén rendezett antiglobalista tüntetésükről. Ezt megcáfolandó az eseményen készült videónkat itt láthatják.

Lukács László György (Jobbik) a kínai elnök, Hszi Csin-ping magyarországi látogatásával kapcsolatban mutatott rá arra, hogy miközben Kínában rendszeresen üldözik a keresztényeket és ezek száma egyre jobban emelkedik, a keresztényüldözéssel szemben kiálló magyar kormány erre nem reagál semmit. A politikus felemlegette azt is, hogy a magyar és a kínai kormány nukleáris együttműködést kötött, és vajon ez nem jelenti-e azt, hogy a Tisza mentén is építenének-e egy atomerőművet. Lukács megjegyezte, hogy a magyar kormány azzal a Kínával szövetkezik, amelyik a közeljövőben megtámadhatja Tajvan, amely a következő fordulópont lehet a világpolitikában. A jobbikos képviselő feltételezi, hogy ha a Fidesz most az oroszok mellett áll, akkor egy ilyen Kína-Tajvan háború esetén Kína mellé állna.

Dömötör államtitkár erre úgy válaszolt, hogy a Jobbik mindenkori külpolitikája zavaros, és hogy a párt nemrég még uniós zászlót égetett. Erre némi bekiabálás hallatszott, majd Kövér László házelnök rendre intette a képviselőket. Dömötör ezután azon elmélkedett, hogy vajon a Jobbiknak ez a saját véleménye, vagy valakinek a megbízásából mondják ezt. Az államtitkár szerint a Kínával való tárgyalás önmagában nem aggályos, mert Hszi a francia elnökkel és az Európai Bizottság elnökével is. A kormány szeretne a világ meghatározó gazdasági centrumaival jó kapcsolatot ápolni – mondta Dömötör.

Vajda Zoltán (MSZP) a gyerekek fideszes politikai kampányban való részvételét hánytorgatta fel, amikor a kormánypárti jelöltek óvodákba és iskolákba mennek el kampányolni. Példaként hozta a Kúria minapi döntését, amely szerint Szatmáry László XVI. kerületi fideszes önkormányzati képviselő megsértette a választási eljárásról szóló törvényt, amikor egy óvodai nyílt napon kampányolt. Vajda hozzátette, hogy fideszes politikusok szerint a politikai pedofília teljesen rendben lévő dolog.

Répássy Róbert államtitkár a Kúria döntésének apropóján úgy válaszolt, hogy az MSZP szövetségese, Gyurcsány Ferenc rendszeresen fenyegeti a bíróságokat, ha az nem neki tetsző döntéseket hoz. Répássy szerint a Fidesz mindig betartja a bírósági ítéleteket, az ellenzék viszont nem.

Orosz Anna (Momentum) felszólalásában több hírt idézett fel. Az egyikben egy kaposvári fideszes politikust vádolt szexuális zaklatással egy volt fidelitasos, egy másik pedig arról szólt, hogy két kislánnyal fürdött és aludt a Cseppkő Gyermekotthon nevelője, fideszes javaslatra az igazgatót később mégis kitüntették. Orosz hozzátette, hogy képviselőtársaival együtt több gyermekvédelmi intézménybe is ellátogatott, ahol azt találták, hogy a gyerekek rossz körülmények között élnek, a nevelők fizetése pedig semmire sem elég.

Rétvári Bence (KDNP) minderre reagálva elmondta: a Fidesz-KDNP kormányzása alatt a kiskorú nélkülözők aránya a társadalmon belül 28-ról 15 százalékra esett, azaz megfeleződött ez a szám. Ez pedig a családi adózásnak köszönhet, az ingyenes tankönyveknek. Erre – mondta a belügyi államtitkár- egy baloldali kormány nem volt képes Magyarországon.

Arató Gergely (DK) a közelgő választások kapcsán mondta azt Magyar Péterről, hogy a választók mintha csak Orbán Viktort hallanák, szemüvegben. A DK-s politikus ezzel arra utalt, hogy a Tisza elnöke szintén ellenzi az erős unió ötletét, ezért ő egy “Fidesz light” irányt képvisel. Arató szerint erős Európa kell, mert ez szolgálja Magyarország érdekét. Az erős Európának erős titkosszolgálat, erős hadsereg és erős külpolitika kell.

Válaszában Dömötör Csaba azt mondta: a DK a Momentummal közösen elárulta a magyar érdekeket, amikor azért szállt harcba, hogy Magyarország ne kapja meg a neki járó uniós forrásokat. Magyar Péterről pedig azt mondta: őt hallgatni az államtitkár szerint olyan, mintha egy végtelenített DK-s közleményt hallgatnánk. Magyarról azt mondta: “ez az ember lehallgatta a gyerekei anyját. Milyen ember az ilyen? Nagyon örülök, hogy ez az ember már Önök közt van, és nem közöttünk.”

Menczer Tamás (Fidesz) a háborúpárti baloldalt, és a szerinte háborúba rohanó Nyugat-Európát ostorozta. Hangsúlyozta: a június 9-ei választás tétje, háború, vagy béke.

A projekt az Európai Unió társfinanszírozásával, az Európai Parlament kommunikáció területére vonatkozó támogatási programja keretében valósult meg. Előkészítésében az Európai Parlament nem vett részt, és semmilyen felelősséget vagy kötelezettséget nem vállal a projekt keretében nyilvánosságra hozott információkért és álláspontokért, amelyekért kizárólag a szerzők, a megkérdezett személyek, a program szerkesztői és terjesztői felelősek az alkalmazandó jognak megfelelően. Az Európai Parlament nem felel a projekt megvalósításából esetlegesen származó közvetlen vagy közvetett károkért sem.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik