Hiába hosszabbították meg immár kétszer is az orosz-ukrán háború elől menekülő menedékesek itt tartózkodását lehetővé tevő igazolást, a lejárt plasztikkártyák helyett adott papír alapú hatósági bizonyítványokat nem mindenhol fogadják el – panaszolta több olvasónk az elmúlt hetekben. A menedékesek tapasztalata alapján a probléma tömegeket érinthet. A Helsinki Bizottság jogi főmunkatársa szerint mindez azt mutatja:
Bár Orbán Viktor miniszterelnök idén februárban is „a legnagyobb humanitárius akciónak” nevezte az ukrajnai menedékkérők befogadását Magyarországra, riportunkban most négy asszony történetén keresztül mutatjuk be, hogy milyen nehézségekkel kell megküzdeniük hazánkban a háború elöl menekülőknek az egészségügy, az oktatás, a munkavállalás, de még a lakhatás területén is.
Az állampolgár
2022. május 3-án a kárpátaljai Volócon, nem messze Munkácstól orosz rakétatámadás érte a vasútállomást. A kárpátaljai katonai közigazgatás szerint a becsapódás ötszáz méteres körzetében betörtek a házak ablakai és kocsik rongálódtak meg. A támadás után 57 ház maradt gázellátás nélkül a gázelosztó vezeték megsérülése miatt. Az orosz rakétacsapás célja a Nyugatról érkező humanitárius és katonai segélyszállítmányok útjának elvágása volt.
Az akkor még Munkácson élő Margita Viktória és iskoláskorú kislánya mindezt átélte. Noha az első híradások halálos áldozatról nem szóltak, Viktória állítja, a rakétatámadásnak volt egy áldozata, a család ismerőse, aki Volócon dolgozott a síneken.
Becsapódott oda a rakéta, azt látta gyerek. Utána annyira félt a háborútól, hogy tövig rágta a körmét, amíg csak nem vérzett
– idézi fel a fiatalasszony, miért is hagytak hátra házat, kocsit, beteg nagymamát 2022 tavaszán.
Viktória férje akkor már jó ideje Budapesten dolgozott villanyszerelőként. Adódott, hogy átjönnek utána, aztán majd csak lesz valahogy. A nő magával hozta kiskorú testvérét, a 15 éves Szalontai Angelinát is. Viktóriának és kislányának súlyos májbetegsége van, a tinédzser lány, Angelina pedig szívbeteg.
Az ukrán menedékkérők támogatásával foglalkozó Bona Fide Alapítvány irodájában ülünk. Pontosabban annak pincéjében. Viktória és Angelina ma ügyeket intézni érkezett az alapítványhoz, arcukra kiül a fáradtság és a gyötrelem. Nem olyan könnyű itt Magyarországon, ahogy várták. Viktória az mondja, nem nagyon beszél magyarul, alkalmi tolmács (az alapítvány elnöke) segítségét is igénybe veszi, de aztán sok mindent mégis maga mond el magyarul. Azt rögtön az elején, hogy két nagyszülője is magyar volt. A szülei félig ugyan ukránok, ám fontosnak tartja a család magyar gyökereit, így 2016-ban egyszerűsített honosítással magyar állampolgárságot is szerzett. Az orosz invázió elől menekülve azonban – utólag úgy tűnik – ez nem bizonyult a legjobb döntésnek.
Hiába menekültek valóban a háború elől, ők azzal – a korábban előnynek képzelt lehetőséggel –, hogy magyar állampolgárok lettek, most elesnek számos olyan ellátási formától, ami menedékesként alanyi jogon járna nekik. Ilyenek például a lakhatási, munkavállalási kedvezmények, bizonyos alanyi jogon járó egészségügyi szolgáltatások, de pénzbeli juttatások is.
Magyarországi lakcím híján viszont Viktóriáék – annak ellenére, hogy magyar állampolgárok – jó ideig TAJ-számot sem kaptak. Erre pedig nagy szükség lett volna, mert ő is és a kislány is beteg. Ellátásra így akkor is szükségük van, ha az adminisztrációs feltételeknek nem felelnek meg. Az asszony azt mondta, a mentő kijött párszor az elején, ha szükséges volt, de a kórházból többször elküldték őket.
Amikor Magyarországra érkeztek, a többi ukránhoz hasonlóan ők is menedékes státuszban reménykedtek – mindhiába.
Nem csinálták meg, azt mondták, menjek innen, ne beszéljek hülyeséget
– mesélte Viktória, milyen választ kapott, amikor kérelemmel fordult volna a hatósághoz. Ahhoz, hogy végül TAJ-kártyához jussanak, első körben magyarországi lakcímet kellett szerezniük.
„Mit csináljak? Hova menjek kérni, ha egyszer senki nem akar bejelenteni?” – idézte fel a súlyos dilemmát, amely nem az első és nem is az utolsó volt magyarországi tartózkodásuk kezdete óta. Végül egy távoli rokonuk engedte meg nekik, hogy az ő lakásába bejelentkezzenek, mert az albérletbe, ahol ténylegesen laknak, nem lehetett. A gyereknek így most már jár az ellátás, az asszony – bár munkája nincs – maga után fizeti a járulékot, ő így vált jogosulttá arra, hogy súlyos betegségeit kezeljék.
Nem ez volt azonban az egyetlen probléma, hiszen lakni is kell valahol:
a férjem itt dolgozik, neki kirendeltek egy szobát. A gazda azt mondta, hogy a család legfeljebb egy hétig maradhat.
Viktória az érkezés után tehát azonnal lakást keresett. Elmondása szerint majdnem háromszáz telefonszámot hívott fel, de senki nem állt szóba vele. Az utolsó bérbeadótól megkérdezte, miért nem akarják őket bérlőnek elfogadni. Erre mondták: azért mert két gyerek van. Így nem tudnák őket kitenni, ha nem fizetnének.
A megoldás végül az lett, hogy maradtak az apának kiutalt szobában – négyen. A kőbányai lakás másik szobájában egy másik ukrajnai család kapott helyet. Ők, megelégelve az itteni körülményeket, Norvégiába menekültek. Miután a másik család elment, a főbérlő telefonált: vagy kiköltöznek ők is, vagy fizetik az egész lakást, kétszázhatvanezer forintot.
Szerződés nincs. Ígérte, hogy lesz, de ahhoz kell a kéthavi kaució. Nekünk nincs pénzünk, a lakbért a férjem fizetéséből vonják
– ismerteti a körülményeket Viktória. Lakhatási kompenzációhoz így viszont nem juthatnak, mert ahhoz bérleti szerződést kellene bemutatni.
Viktória testvére, a 15 éves Angelina egyáltalán nem beszél magyarul. Édesapja és 26 éves bátyja a fronton teljesít szolgálatot, édesanyja – mivel súlyos beteg ő is, és nem tudná ellátni őt – Ukrajnában maradt. Angelina mindezek ellenére derűsen tekint a jövőbe. Arra a kérdésre, hogyan látja magát öt év múlva, azt mondta, befejezi a középiskolát, egyetemre megy, és minden jó lesz. Angelina álma, hogy itt éljen, Magyarországon, ezért magyarul is tanul.
– Néha ránézi sem bírok, sokszor olyan, minta most szedték volna le a keresztről – mondja. Az egyetlen kívánsága – teszi hozzá az asszony –, hogy legyen egy részmunkaidős állása. Akkor segíteni tudna a férjének, hogy ne egyedül cipelje a terheket, és a beteg gyerekek ellátására is maradna némi ideje.
A segítő
„Ebben a dobozban árokgyertya van, kajamelegítéshez, kézmelegítéshez. Ebben ruha van, ebben a kettőben konzerv. Tasakos levesek, kávé, tea, ropi. Ebben, sapkák, kesztyűk, termo ruha. Ebben pedig nagyon pici árokgyertyák, ezek mennek majd a frontra a katonai egységeknek” – sorolja Szlobogyán Csilla, a Bona Fide alapítvány vezetője, hogy mi is sorakozik a szűk folyosón egymásra halmozott kartondobozokban.
A negyvenes éveiben járó asszony hivatalos státusza szerint 2017-ig külföldi lakóhellyel rendelkező magyar állampolgár volt. 2020. április 28-án a koronavírus-járvány idején költözött Magyarországra. Csilla eredetileg csak néhány hétig tervezett maradni, amíg tart a karantén, de aztán a járvány miatt be kellett zárni az addig jól menő fordítóirodáját Beregszászon. Az asszony Budapesten egy építőipari cég ügyvezetőjének személyi asszisztense lett. Azt mondja, abban az időben havonta járt haza a gyerekeit látogatni, akikre addig egész napos dajka vigyázott.
„Júniusban elhoztam ide a két idősebb gyermekemet, ők akkor 11-12 évesek voltak. Két hét után megkérdeztem őket, szeretnének-e itt lakni, amíg én is itt vagyok. Azt mondták igen. Akkor áthoztam a 3 éves lányomat is, azóta itt vagyunk” – foglalta össze az elmúlt pár év eseményeit Csilla. Egy évre rá saját céget nyitott Budapesten, 2023. február 23. óta pedig menekültek segítésével is foglalkozik. Előfordult, hogy
a szülészetről, születési anyakönyvi kivonat nélküli gyerekekkel érkező családokat nem engedték át a magyar határon. Akkor kiutaztam a határra, mert nem vették fel a telefont a vámosok
– beszél a kezdetekről az asszony, aki sok más mellett okmányok intézésében, fordítási szolgáltatással, tolmácsolással, adományokkal segíti a háború elől menekülő ukrán honfitársait az általa létrehozott alapítványon keresztül. Mivel az alapítvány még nincs két éves, állami támogatásra nem jogosultak. Csilla részben a saját vagyonából, részben közösségi adományokból igyekszik segíteni a bajba jutottakon – mindezt egyedülálló anyaként. Az Ukrajnába szállítandó csomagokról azt mondja, azok létfontosságúak, ám így is van, amit nem tudnak Magyarországon beszerezni, ezért pénzbeli adományokkal is segítik a fronton harcoló férfiakat.
Egy asszony Kijevből
Irina Szidorenko 2022 március végén érkezett Kijevből, Magyarországon menedékes státusza van. A nővel online tudtunk kapcsolatot létesíteni Szlobogyán Csilla irodájából, mivel interjúnk idején épp Kijevben volt, hogy az otthoni ügyeit intézze. Az ukrán főváros ma hellyel-közzel biztonságosnak mondható, de Irina jól emlékszik, mit élt át a családjával együtt 2022-ben a kijevi bombázások idején.
Az orosz katonák lövöldöztek a templomokban, emberekre, gyerekekre lőttek az utcán válogatás nélkül – idézte fel a tapasztaltakat. A nő fivére és unokaöccse jelenleg is a fronton harcolnak. A menekülés mellett – mint mondja – azért döntöttek, mert a gyerek nem bírta a háború okozta stresszt. Irina több mint tíz éve él házasságban, a gyermeke nyolc éves. Tősgyökeres kijevi család tagja, a nagyszülei – hála istennek, mondja – még élnek. Vér szerinti testvére átélte a kijevi oblaszt (körzet) egyik településének orosz megszállását.
Gyakran beteg a gyerek, főleg a stressz miatt. Torokgyulladása, fülgyulladása is gyakran van. A pszichológus szerint a fülgyulladás azért, mert nem akarja hallani a bombázásokról szóló híreket
– magyarázza az édesanya.
Ami a menedékes státuszt illeti, Irina szerint azzal állandóan gondokba ütköznek Magyarországon. Hol ez, hol az nem jó. A menedékes státusz először 2023. március 4-én járt le. Irina azt mondja, akkor meghosszabbították ugyan, de a plasztikkártyát nem cserélték ki, azon a régi lejárati dátum maradt. A menedékesek e helyett – Irina megfogalmazása szerint – egy papírlapot kaptak arról, hogy a státuszukat meghosszabbították. Ezt azonban a legtöbb helyen nem fogadják el érvényesnek.
Az orvosnak tudnia kellett, hogy van menedékes státuszunk, mégis elutasította a kezelést. Azt mondta, ezzel a papírral mehetek a vécére, de ellátni ez alapján nem tudja a gyereket
– panaszolja az asszony. Gond azonban nem csak az orvosnál volt az új hatósági bizonyítvánnyal. Irina azt mondta, bankszámlanyitáskor szintén visszautasították a kérelmét „Azt mondták a bankfiókban, hogy ez az A/4-es lap semmit nem jelent. Azt mondták, ez nem jogosít minket semmire, és sajnálják, de nem tudnak segíteni”.
A családnak az oktatással és lakhatással viszont szerencséje volt. Magyar ismerősök segítettek az iskolában a beíratásnál. Irina azt mondja, nem emlékszik, hogy sikerült elintézni, de végül is sikerült. „Akkor nekem nem volt annyi idegem, hogy megértsem a részleteket” – szabadkozott.
Irina és családja magyar barátoknál lakhat, így ezzel nincs, nem is volt különösebb gondja. A határátlépés eddig sem okozott nehézséget. Azt mondta, a háború kezdete óta eddig háromszor lépte át az ukrán-magyar határt oda vissza. Ebből egy alkalom volt, hogy a plasztikkártyája már lejárt, de a vámos szólt: tudja, hogy meg van hosszabbítva, úgyhogy nyugodtan átmehet – részletezi. Hozzáteszi azonban, hogy mióta a papíralapú hatósági bizonyítványa van – valamivel több, mint egy éve – gyakran tapasztalja, hogy az ügyintéző vagy épp az orvos jóindulatán múlik, hogy sikerrel jár-e az állami intézményekben.
Idős nő, súlyosan beteg fiú
A 34 éves Olekszij Ratov egy olyan gyulladásos immunelégtelenségben szenved, amely édesanyja szerint alig több mint háromszáz embernek van a világon. Ljudmila Ratova, az angolul is kiválóan beszélő, nyugatias megjelenésű nő súlyosan beteg fiával érkezett Magyarországra. Előtte az Ukrajna középső részén található Vinnicjában éltek. A Déli-Bug folyó partján fekvő 370 ezres középvárosban 2022 júliusában érkezett meg a háború, egy napsütéses csütörtökön, amikor a békés járókelők közé váratlanul orosz rakéták csapódtak be.
A támadásban több tucat ember halt meg vagy tűnt el, Volodomir Zelenszkij ukrán elnök már másnap terrorcselekménynek minősítette az esetet. A Nexta által közzétett videón az látható, hogy emberek sétálnak és bicikliznek Vinnicja egyik terén, majd rakéták csapódnak be a közelben, és mindenki hanyatt-homlok menekülni kezd.
According to the #Ukrainian Interior Ministry, the rocket attack on #Vinnytsia killed 23 people, including three children.
— NEXTA (@nexta_tv) July 15, 2022
Seventy-one people were hospitalized. Eighteen people are still missing. pic.twitter.com/890jutTJ12
Olekszij és Ljudmilla azonban még jóval a meglepetésszerű támadás előtt elhagyta Ukrajnát, mégpedig a felnőtt fiú állapota miatt. Olekszijjel bár nem találkoztunk, de édesanyja szerint állandó orvosi ellenőrzésre szorul. Betegsége miatt szociálisan teljesen elszigetelődött. Elvesztette az emlékezetét, rosszul beszél, járni nem tud. Ennek egyik oka édesanyja szerint, hogy a végleges diagnózisa előtt a fia már két agyvérzésen esett át, amelyek megakadályozhatóak lettek volna. Amikor megtudták, hogy Olekszij milyen betegséggel küzd, állítólag az egész világon gyűjtöttek a családnak pénzt, amíg Ukrajnában el nem indult a program, ami lehetővé tette, hogy állami támogatással kapja meg gyógyszerét. Erre végül egy évvel a háború kitörése előtt, 2021-ben került sor. Ljudmilla Ratovát Olekszij édesapjának hollétéről is kérdeztük, de azt mondta, még akkor elhagyta őket, amikor a fiú két éves volt.
Megértettem, hogy a háború aktív, nehéz fázisában az egészségügyi ellátórendszer a katonákkal lesz elfoglalva, nem a civilekkel. Abban a reményben jöttem Magyarországra, hogy a fiamnak rehabilitációs lehetőséget találok
– részletezi Ljudmila a költözésük indokait.
Az asszony úgy értesült, hogy Magyarországon az ilyen betegségben szenvedő emberek ingyen kapnak segítséget az államtól. Mint mondta, a magyar egészségügyi ellátórendszert semmiképpen nem akarja kihasználni, remélte, hogy megértik, milyen kiszolgáltatott helyzetben vannak, és remélte azt is, hogy itt segítséget kapnak.
Dokumentumokat is mutat. Ezekből úgy tűnik, hogy Olekszij gyógyszeres kezelésének ára támogatás nélkül havonta jócskán meghaladja a félmillió forintot. A gyógyszerek, amelyeket Ukrajnából hoztak, hamarosan elfogynak, és azért ajánlották nekik a Budai Irgalmasrendi Kórházat, mert ott nemcsak kezelés van, hanem segítséget is nyújtanak a ritka és rendkívül drága gyógyszerek beszerzéséhez, beadásához is. Ez azonban a végtelenségig nem folytatódhat, hiszen a források végesek.
A budai kórház főorvosa – mondja az asszony – teljesen átérezte a család problémáját, és segítette őket, hogy benyújthassák méltányossági kérelmüket a Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelőhöz (NEAK) az egyik gyógyszer állami támogatásáért. Egy 2023 októberében kelt írásos végzésben Ennek oka a NEAK indoklása szerint, hogy a „kérelmező Magyarországon biztosítási jogviszonnyal nem rendelkezik, TAJ száma nincs”, a menedékes státusz pedig ilyen támogatásra Olekszijt nem jogosítja fel.
„Tekintettel arra, hogy a fenti jogszabály h) pontja nem nevesíti az egyedi méltányosságot, a menedékes, menedékesként elismerését kérő vagy Ukrajnából érkezők számára a társadalombiztosítási támogatással nem rendelhető allopátiás gyógyszerhez egyedi méltányosság nem nyújtható” – olvasható a NEAK bürokratikus nyelven megfogalmazott végzésében, amely a többek között a menedékjogi törvény végrehajtási rendeletére és egyéb jogszabályokra hivatkozik.
Szakértő: A kormány alig kommunikál
Az egészségügyi ellátással visszatérően nagyon durva problémák vannak, nagyon széleskörű problémákkal szembesülnek azok, akik Ukrajnából menekültek
– mondja a 24.hu kérdésre Szekeres Zsolt. A Helsinki Bizottság jogi főmunkatársát elsősorban az Irina történetében bemutatott problémáról kérdeztük, vagyis arról, hogy a lejárt menedékesi kártyákat kiváltó papíralapú hatósági bizonyítványokat sorra utasítják el az egészségügyi intézményekben és gyakran másutt is. Szekeres Zsolt erről azt mondta, maguknak az intézményeknek sincs normális, közérthető és könnyen hozzáférhető információja és tájékoztatása arról, hogy ki, mivel, milyen kártyával, milyen papírral, milyen hatósági bizonyítvánnyal, mire jogosult, és ezt hogyan tudja érvényesíteni.
Oroszország több mint két éve támadta meg Ukrajnát, és azóta a magyar állam nem volt képes ezt megoldani, megugrani ezt a feladatot, ami szerintem elég szomorú
– értékelte a helyzetet a Helsinki Bizottság jogi főmunkatársa.
Szekeres Zsolt szerint mindez nem azt jelenti, hogy az állam egyáltalán nem kommunikál, hiszen vannak tájékoztatók, miniszteri körlevél és hasonló, ezek azonban szemmel láthatóan nem képesek biztosítani azt, hogy az Ukrajnából a háború elől menekülők ténylegesen és maradéktalanul érvényesíteni tudják a jogaikat.
