Caracas meg a NER diplomáciája

Benda László: Tűzszünet az amerikai-kínai hidegháborúban

Egy éve nem találkozott személyesen Joe Biden amerikai és Hszi Csin-ping kínai elnök. A világ két legnagyobb (gazdasági) hatalmának első számú vezetője akkor Bali szigetén, a G-20 csúcstalálkozója margóján tartott rövidke megbeszélést. Most viszont a kínai elnök-pártfőtitkár népes küldöttség élén vett részt az Ázsiai és Csendes-óceáni Gazdasági Együttműködés (APEC) San Francisco-i csúcstalálkozóján. Ez pedig módot teremtett arra, hogy jó négy órán át megbeszéljék a glóbusz helyzetét.

„Elég nagy a világ ahhoz, hogy két ilyen nagy ország is sikeres legyen benne. Hiszen az egyik állam sikere lehetőség a másiknak. A konfrontáció viszont mindkét fél számára elviselhetetlen következményekkel jár” – fejtegette a pekingi vezér már a találkozó előtt. Hszi elnök jó hat éve járt utoljára az Egyesült Államokban, akkor Trump floridai birtokán vendégeskedett. Az előző amerikai elnök közben kereskedelmi és tarifaháborút hirdetett „legfőbb riválisuk” ellen, és utódja, Joe Biden még húzott is a srófon bizonyos high-tech ágazatokban.

A párbeszédet előkészítése végett Vang Ji kínai külügyminiszter és Jake Sullivan nemzetbiztonsági főtanácsadó többször is egyeztettek, így a két elnök aligha szolgált nagy meglepetésekkel a partner számára. Az új pekingi „gazdasági cár”, Ho Li-feng már a hajrában kétnapos megbeszélést tartott Janet Yellen pénzügyminiszterrel, aki az amerikai külügy- és kereskedelmi miniszterhez, valamint a klímaügyi főmegbízotthoz hasonlóan már jóval ezelőtt levizitelt Pekingben. Ebből is érzékelhető volt, hogy a két szuperhatalom érdekelt a mélypontra került kapcsolatok olvadásában.

Fleck Zoltán: A menedékhelyek felszámolása a nihilizmus korában

Az évekkel ezelőtt NER-esített Corvinus Egyetem kirúgta Ádám Zoltán docenst, mert szóvá tette egy NER-barát család gyerekével való kivételezést. Az azonnali hatállyal menesztett oktató korábban is szembekerült a felsőoktatási intézmény vezetésével, amikor kiállt az egyetemi polgárok szólásszabadságáért. Egyéni sorsa a magyar egyetem tükre. Néhány oktató, a szakszervezet és nem mellesleg a FAKT hallgatói szakkollégium szolidaritási konferenciát rendezett November 9-én a kirúgott oktató melletti szolidaritás jegyében.

Elöljáróban jelzem, hogy nyugodtan megszabadulhatunk a jogi érvelések nagy részétől, nem sokra jutunk velük. A jog csaknem tehetetlen már, elsősorban azért, mert teljesen elvesztette autonómiáját.  A jogászi érvelést minden megfontolás nélkül söpri el a hatalmi akarat, amit ha kell bármilyen normatív formába csomagolnak. Az egyetemeken történtek egy hosszabb folyamat állomásai és aligha az utolsó lépcső a kulturális intézmények lejtmenetében. Soha nem segítettek a jogi eljárások, a Közép-Európai Egyetem sorsából látjuk, hogy még az európai jogi eljárások sem. Jogsérelmekre hivatkozni ilyen helyzetben akkor van értelme, ha az kollektív felháborodáshoz vezet. Tudni kell azonban, hogy a kollektív felháborodás létrejöttéhez és artikulációjához olyan értékek, készségek, érintkezési formák kellenek, amelyek talán ha nyomokban léteznek az egyetemeken. A meddő jogi elemzés helyett ezen értékek, készségek és formák eltűnésének okairól szólnék a menedékhely és a nihilizmus klasszikus fogalmai segítségével.

Arany Ádám: Caracas meg a NER diplomáciája

Venezuela nyit a világ felé, és a nyugati világ is nyit Venezuela felé. Aki előbb jön, az zsebeli be a hasznot.

Szijjártó a közösségi médiában ezekkel a szavakkal kommentálta érkezését a caracasi reptérre. A megfogalmazás dióhéjban foglalja össze a Fidesz-kormányzat külpolitikai alapvetését, miszerint egyrészt Magyarország szilárdan a Nyugathoz és a nyugati szövetségi rendszerhez tartozik, azon belül viszont makacsul szuverén aktor, s kész olyan lépéseket tenni, melyek nem feltétlenül összeegyeztethetők a nyugati mainstream diplomáciafelfogással és külügyi irányelvekkel. Másfelől a „haszon” „bezsebelését” említő kiszólás azt tükrözi a magyar kormány egyértelműen választott az értékalapú és érdekalapú külpolitika között. Ez sokszor visszaköszönt már nemcsak Szijjártó megszólalásaiban, hanem Orbán Viktor tusványosi programadó/világmegfejtő beszédeiben az utóbbi tizenhárom év során. Az a megállapítás, hogy Venezuela újból kezd becsatlakozni a világgazdaság vérkeringésébe, természetesen igaz

Mindazonáltal a magyar keresztény-konzervatív kormányzat diplomáciájának nyilvánvaló elvi kihívást jelent, hogy kommunikálja a közeledést egy szocialista rezsimhez. Azaz kihívás lenne, hogyha az értékalapú diplomácia nem erodálódott volna fokozatosan 2010 óta. Miért feltételezné bárki, hogy a Fidesz szavazótábora felhorkan, ha a kormányzat felveszi a kapcsolatot egy baloldali autoriter rendszerrel, miután az elmúlt évek egyik legsúlyosabb valódi sérelme sem keltett számottevő felháborodást a kormány támogatóinak körében, az, hogy a 1956-os forradalmat fasiszta felkelésnek bélyegzik az orosz állami tankönyben, mint ahogy a magyar külügy sem háborodott fel ezen oly módon, ahogy Nyugatról jövő jogos/jogtalan kritikák esetében menetrendszerűen szokott.

Széky János: Fütty meg tánc

A nemzeti konzultációval az a baj, hogy nem nemzeti és nem konzultáció.

1. Nem a nemzet a célcsoport, hanem a politikailag aktív népességnek az a hányada, melynek buzgó helyeslésére Orbán Viktor igényt tart. Például választási szavazatok formájában.

2. A konzultáció pedig az ismert világegyetemben nem ilyen, ott általában valamely téma megvitatását jelenti tanács vagy vélemény kérése céljából. Itt azonban nincs semmilyen vita, se tanácskérés, sem a megkérdezettek véleménye nem érdekes a Miniszterelnöki Kabinetirodának (Budapest 1014, Színház u. 1.).

De ahogy a nemzeti konzultáció nem konzultáció s nem nemzeti, úgy a tizenegy „kérdése” sem kérdés. Az, hogy „Ön mit gondol erről?”, teljesen nyilvánvalóan kamu, merthogy a Miniszterelnöki Kabinetiroda néven szereplő keresztapát a legkevésbé sem érdekli, hogy ki mit gondol. Az egyetlen dolog, amit a szuverenitására büszke normálismagyarember gondolhat, ott van rögtön az első válaszban, csak be kell ikszelni mellette a piros kockát. Sőt még azt se lehet mondani, hogy a megadott válaszok (például: „Továbbra is fenn kell tartani a rezsitámogatást”) valamilyen állítást tartalmaznak a valóságról. Álvalóságot takarnak ugyanis, egyszerűen szólva: nincs igazságtartalmuk. Az „igazság utáni” (2016 óta elterjedt szakszóval: post-truth) politikai beszéd termékei, melynek célja még csak nem is a hazugság, hanem Sean Illing definíciójával „az igazság közös, objektív mércéjének eltüntetése”.

Hogy csak az 1-es sorszámmal jelölt álvalóságot nézzük: „Brüsszel” nem „el akarja törölni a rezsitámogatást”, hanem az államhztartási deficit mérséklése végett (a hivatalos hiényterv 5,2 százalék) azt várja el, hogy ha mégis kellenek ilyen intézkedések, hozzák meg őket rászorulási alapon, szem előtt tartva az energiatakarékosságot és a fosszilis tüzelőanyagokról való leválást. Arról nem beszélve, hogy a „rezsicsökkentés” (amit tudvalevőleg már eltöröltek), „totális megtévesztés volt”, ahogy Holoda Attila mondja. Nem az energiaárak csökkentését jelentette, hanem befagyasztását az egy évtizeddel korábbi szinten, azaz a villany- és gázszámlák hol magasabbak voltak, mint reálisan lehettek volna.”