Belföld

Elhatárolódott Kőszeg Ferenc pedofíliával kapcsolatos szavaitól a Helsinki Bizottság

Varga Jennifer / 24.hu
Varga Jennifer / 24.hu
A jogvédő szervezet teljesen elfogadhatatlannak minősítette az alapítója által mondottakat.

A Magyar Helsinki Bizottság közleményt adott ki arról, hogy Kőszeg FerencPartizánnak adott életútinterjújában a pedofíliával kapcsolatos kérdésekre olyan válaszokat adott, melyek szöges ellentétben állnak értékrendjével, a kiszolgáltatott helyzetben lévők érdekében végzett munkájával, belső szabályzataival.

Mint írták, a hatalommal való visszaélés ellen küzdő jogvédők számára az interjúban megjelenő nézetek gyakorló szülőkként, oktatókként is teljesen elfogadhatatlanok. Emlékeztetnek rá, hogy Kőszeg a Magyar Helsinki Bizottság egyik legismertebb alapítója, volt az elnöke is, ám csaknem húsz éve nem képviseli a szervezetet, nem nyilatkozik a nevében.

A Partizán Kőszeg Ferencet, az SZDSZ egykori parlamenti képviselőjét a demokratikus ellenzék legendás alakjaként mutatta be, de kérdezte az öregedésről és arról is, miért beszél ellentmondásosan a pedofília határairól, miért nem tartja mereven elítélendőnek egy felnőtt és egy gyerek, egy tanár és egy diák kapcsolatát, miért próbálja relativizálni a pedofíliát.

A műsorvezető kérdésére Kőszeg Ferenc arról beszélt, hogy az erotikával átszőtt érzelmi kapcsolatokat felnőtt és gyerek között nagyon széleskörűek, a büntetőjogi szigor csak árt a dolognak. Jelezte, nem ő maga sem helyesli, de elég sok szexuális kapcsolat volt diák és tanár között, de nem lett belőle ügy, erőszak nem volt benne, ő maga is ismer olyan esetet, amikor egy fővárosi gimnázium  könyvtárosának viszonya volt egy 16 éves lánnyal, aki már nagymama, és nem vette rajta észre, hogy traumatizált lenne. Úgy vélte, annyiféle különböző helyteleníthető kapcsolat van, hogy ő nagyon óvatos lenne ezek nyilvánosságra hozatalával. Személyes példaként azt mondta, fia egykori iskolájában egy pedofil tanár rendszeresen kikezdett a fiúkkal, ő pedig azt javasolta a gyerekének ne hagyja magát, de „ne menjen ebben tovább”. Ezt azzal magyarázta, hogy noha távol áll tőle a pedofíliát bármilyen módon helyeselni, de szerinte, ha lehet, el kell kerülni a nyilvános leleplezést, felelősségre vonást, mert ettől inkább rosszabb lesz.

Kőszeg „Csörögnek a zászlók” címmel gyűjtötte kötetbe a 2000 és 2022 közötti írásait. Néhány hete lapunknak arról beszélt, politikai publicisztikák helyett szívesebben ír már magánügyekről.

Kapcsolódó
Kőszeg Ferenc: A NER sem tart örökké, a történelmi hagyományban lesz jelentősége a demokratikus ellenzéknek
A NER megmásítaná a demokratikus ellenzék szerepét a rendszerváltásban, de ha az új könyvvel jelentkező Kőszeg Ferencen múlik, ez nem fog sikerülni. Megérte-e kiállnia Márki-Zay Péter mellett, és mit tanácsolt neki Orbán Viktor? Interjú.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik