Belföld

Villámárvíz öntötte el Gyöngyöstarjánt, ketten meghaltak

Gyöngyöstarján közössége most rendkívül nehéz órákat él át a csütörtöki felhőszakadást követő villámárvíz miatt. Eddigi információink alapján két ember életét vesztette

– közölte Gyöngyöstarján önkormányzata Facebook-oldalán. Mint írták: „az áradat jelenleg is veszélyt jelent, bárkit és bármit képes elsodorni”, és hozzátették, hogy az időjárás kiszámíthatatlanul alakul a következő napokban is.

A hírt a Heves Vármegyei Katasztrófavédelem is megerősítette, közleményükben azt írják, a csütörtök kora délutáni heves esőzések következtében kialakult villámárvíz Gyöngyöstarján településen két embert magával ragadt,

az egyiküket a patakmederből kilépő víz vitte magával, a másikukat pedig egy szerteágazó pincerendszerbe sodorta be a hirtelen lezúduló esővíz.

„Az eltűnt emberek felkutatását nagy erőkkel kezdték meg a katasztrófavédelem és a rendőrség helyszínen lévő egységei. A pincében rekedt személyt a katasztrófavédelem fővárosi búvárszolgálatának a segítségével, a másik eltűntet a rendőrség hőkamerával felszerelt speciális kereső drónjával sikerült felkutatni”, közölték.

Az egységek mindkét embert átadták a mentőknek, újraélesztésük sikertelen volt, az életüket már nem lehetett megmenteni. A rendőrség közigazgatási eljárás keretén belül vizsgálja a történteket.

A gyöngyöstarjáni villámárvízről az Extrém időjárás Facebook-oldal osztott meg korábban képeket.

Csütörtökön villámárvíz sújtott több magyarországi települést is, Recsk egy részét is elöntötte a víz, de komoly árvíz volt a Mátrán is.

Frissítünk!

A heol.hu azt írja, hogy egy középkorú férfi és egy középkorú nő vesztette életét az árvízben.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik