A Bíró-Nagy András, Hunyadi Réka, Juhász Vanessza és Szászi Áron által készített felmérés során hat helyszínen – Budapest belváros, valamint külváros és agglomeráció, Szeged, Miskolc, Veszprém, Dunaújváros – fókuszcsoportos beszélgetéseket szerveztek olyan résztvevők bevonásával, akik azokhoz a szociodemográfiai csoportokhoz tartoznak, amelyek kisebb hangsúlyt fektetnek a szimbolikus és posztmateriális kérdésekre, de nem feltétlenül ellenzik a zöld javaslatokat. (A módszertan részletes ismertetését cikkünk végén találja.)
A fókuszcsoportok lehetővé tették, hogy a kutatók részletesebben is megismerjék a helyi lakosok legfontosabb aggályait, a preferált megoldási javaslatokat, illetve azt is fel tudták mérni, hogy milyen kommunikációs stratégiákkal lehet a leghatékonyabban eljuttatni a bolygónk jövőjével kapcsolatok üzeneteteket a magyar lakossághoz. A hat fókuszcsoportos beszélgetés mindegyikében 40 olyan zöld üzenetet értékeltek a válaszadók, amelyeket különböző környezetvédelmi szakpolitikákhoz kapcsolódóan fogalmaztak meg négy különféle keretezéssel (gazdasági előnyök, életminőség, ártalom hangsúlyozása és elitellenesség).
Az életminőség keretezésű üzenetek általánosságban kiemelkedően népszerűek voltak. Ezek voltak azok a szlogenek és érvek, amelyek az egyes környezetvédelmi problémák megoldásának fontosságát a személyes egészséggel, a tiszta környezettel, az anyagi előnyökkel, valamint az élhető jövő biztosításával kötötték össze.
Cikkünkben a tanulmány legfontosabb megállapításait foglaltuk össze, az alcímekben szereplő idézetek pedig a fókuszcsoportos beszélgetések során hangoztak el.
„Az életminőség mindenkit jobban érdekel, minthogy mi lesz a gazdasággal 30 év múlva”
Az életminőség keretezésű kijelentésekre gyakran olyan általános igazságként tekintettek a beszélgetések résztvevői, amit „mindenki tud”, ebből adódóan kevesen vitatták ezek valóságtartalmát. A magyarok érdekeltek saját környezetük biztonságában és tisztaságában, kifejezetten, ha azzal ők is jól járnak. Kiemelten fontos tartják, hogy milyen előnyeik származnak a zöld átállásból akár egyéni, akár globális szinten. Az erre fókuszáló üzenetek hatásosabbak, mint a vádló, hibáztató kommunikáció. A zöld üzenetek kommunikációjában éppen ezért érdemes kihangsúlyozni a rövid távú, egyéni érdekeket, melyek összeköthetők a klímaválság elleni globális küzdelemmel.
Ezzel szemben a zöld intézkedések általános gazdasági előnyeit hangsúlyozó üzenetekkel már szkeptikusabbak voltak a résztvevők. Sokan kételkedtek azzal kapcsolatban, hogy a zöld átállás lendületet tud adni a gazdaságnak, illetve képes lenne új munkahelyeket teremteni.
A résztvevők úgy vélték, a jelenlegi helyzetben rengeteg plusz erőforrást és anyagi tőkét igényelnek ezek az átalakítások, amelyek csak hosszú évek múltán térülnének meg az ország gazdaságának.
Az ártalmakat hangsúlyozó üzenetek valamivel kevésbé működtek, mint az életminőségre és a gazdasági előnyökre vonatkozó érvek. A résztvevők a kormánypropagandához hasonló, felesleges riogatásnak tartották azt, amikor az energetikai intézkedések szükségességét a háborúval, az energia- és a klímaválsággal indokolták. Hatékonynak bizonyult viszont a légszennyezettség és különösen a műanyag-szennyezés témájában az ártalmak hangsúlyozása, amiből arra lehet következtetni (összhangban a Policy Solutions korábbi közvélemény-kutatásaival), hogy elsősorban a szmog és a mikroműanyagok egészségügyi kockázataitól félnek a magyarok.
Az elitellenes kommunikáció bizonyult a legkevésbé hatásos keretezésnek. Ezekről az üzenetekről sokan úgy gondolták, hogy a felelősséget hárító, feleslegesen feszültségkeltő uszításra építenek. A kutatás résztvevői gyakran a kormányzati kommunikációban megjelenő panelekre asszociáltak a nagyvállalatokat vagy a gazdagokat hibáztató, zöld üzeneteket hallva.
A műanyag-szennyezésen és a klímaválságon nyerészkedő „profitéhes vállalatok” narratívája egyértelműen rossznak bizonyult. A gazdagok felelősségét hangsúlyozó üzeneteket és a „gazdagellenességet” szintén elutasították a fókuszcsoportokban. A politikusok felelősségére vonatkozó üzenetek valamennyire jobban működtek.
„Sokkal könnyebb lenne, ha felülről is igyekeznének, nem csak alulról nyomorgatnának minket”
A kommunikációs stratégiák mellett különböző zöld szakpolitikákról is megkérdezték a fókuszcsoportok szereplőit, és a felmérés általános tanulsága az lett, hogy a magyarok leginkább olyan környezetpolitikai javaslatokat üdvözölnek, amelyek a szankciók helyett inkább valamilyen kedvezményekkel, pozitív ösztönzőkkel támogatják a zöld átállást. A büntetésekkel szemben az olyan rendszerszintű változásokat preferálják, mint a szabályozás átalakítása, új technológiák alkalmazása, ugyanakkor sokan szkeptikusak azzal kapcsolatosan, hogy ezek mennyire megvalósíthatók.
Leginkább azokat a szakpolitikákat támogatják, amelyek a „kisembereket” segítik a zöld átállásban, és a klímacélok mellett kihangsúlyozzák az egyéni hasznot is. A magyarok érzik a nagyvállalatok felelősségét is a kérdésben, és tudják, hogy a károsanyag-kibocsátás nagy része tőlük származik, azonban úgy érzik, hogy a piaci szereplők tevékenységébe nincs lehetőségük beleavatkozni.
Egyértelműen látszik, hogy a legkevésbé azok az üzenetek működtek, amelyek az életmód megváltoztatását népszerűsítették a karbonlábnyomunk csökkentése érdekében, valamint a személyi közlekedés zöld átállását célozták. Ezek voltak azok az üzenetek, amikkel kapcsolatosan a résztvevők a leginkább a személyes életmódjukat és az anyagi helyzetüket érezték veszélyeztetve. Visszatérő vélemény volt, hogy az egyének saját károsanyag-kibocsátása minimális, eltörpül a nagy szereplők mellett, így nem érzik, miért nekik kéne felelősséget vállalniuk.
„Amíg az embereknek nincs pénze, addig azzal fűt, amivel tud”
A kutatás résztvevőit négy nagy, környezetszennyezéssel kapcsolatos témakörben kérdezték meg: mit gondolnak a probléma helyi érzékeléséről, a lehetséges megoldási javaslatokról, illetve az azzal kapcsolatos üzenetekről.
A tiszta levegő szinte már kincsnek számít az országban, olyannyira, hogy a fókuszcsoportok résztvevői egyedül Veszprémben nem említették spontán a légszennyezettséget a legfontosabb helyi környezetvédelmi problémák között.
A résztvevők szerint nagyon sok a rákos megbetegedés a térségben, illetve sokan számoltak be arról, hogy gyermekeik valamilyen légúti betegséggel küzdenek (asztma, krupp).
A magyarok leginkább az áruszállítás zöld átállásában látják a megoldást a légszennyezettség csökkentésére. A résztvevők úgy érzékelték, hogy nem a lakosság, hanem sokkal inkább az ipar káros kibocsátása tehető felelőssé a légszennyezésért, az iparvárosok lakói pedig különösen a bőrükön érzik a probléma súlyosságát. Kiemelkedően sokan támogatták, hogy az autópályákról és a levegőből (az infrastruktúra javítását követően) a vasútra kell terelni az áruforgalmat.
A személyszállítás zöld átállására irányuló javaslatokkal kapcsolatban a résztvevők igen szkeptikusak voltak:
hiszen érvelésük szerint rengeteg magyar még anyagi támogatással sem tudna egy új, kevésbé szennyező gépjárművet vásárolni. Az elektromos autókra való átállás gondolata jelentős ellenérzéseket váltott ki. Ezzel kapcsolatosan többen kiemelték, hogy azok előállítása és az akkumulátorok cseréje ugyanannyira, ha nem jobban szennyező, mint a benzines gépjárművek kibocsátása.
amelyek a résztvevők szerint nem csupán a levegőt tehetik tisztábbá, de a mindennapi életünket is megkönnyítenék. Sokak szerint jelenleg nincs alternatívája az autózásnak, mert (elsősorban Budapesten kívül) ritkák a buszjáratok, és körülményes a tömegközlekedés.
A háztartások zöld átállása komoly vitát váltott ki a fókuszcsoportokban. Sokan kiemelték, hogy nem tudják az összes kerti hulladékot komposztálni, és nem kapnak megfelelő segítséget a zöldhulladék elszállításában. Többen viszont komoly problémának tartották a szemétégetést, ugyanakkor nem mindenki értett egyet a bírságolással.
Kutatásunkból kiderült, hogy a légszennyezettség témájában az életminőség és az ártalom keretezésű üzenetek tűnnek a leginkább hatékonynak. Míg a vállalatok és a nagyhatalmak „démonizálására” építő kommunikációt elutasították, azzal többségében azonosulni tudtak, hogy az átlagemberek helyett elsősorban a nagyobb szereplőknek kéne a felelősséget vállalniuk a levegő tisztaságának megőrzésében.
Hatékonyak lehetnek a jövőben továbbá az iparvárosokat célzó kampányok is, melyben a gyárak és erőművek helyi szennyezésének káros hatásaira hívják fel a figyelmet. A zöld kommunikációnak építenie kell arra, hogy széleskörű igény mutatkozik a tömegközlekedés fejlesztésére. Meglátásuk szerint a háztartások légszennyezését komplex üzenetekkel kell megközelíteni. Fontos felhívni a figyelmet arra, hogy a jelenség alapvetően az (energia)szegénységhez köthető, de a probléma súlyos egészségügyi következményekkel jár, és a helyi közösségeket kollektívan érinti.
„Ha a sörnél működik a betétdíj, akkor a többinél miért nem?”
A környezetszennyezés témájában a magyar lakosság fejében az elsők között jelenik meg a műanyag-szennyezés, kiváltképp a mindenhol megjelenő mikroműanyag és az annak káros hatásaitól való félelem. Mind a hat fókuszcsoportban elsőként, spontán merült fel a probléma:
Többen kiemelték, hogy rengeteg terméket már nem tudnak csomagolásmentesen megvenni, amiért nem a fogyasztók vagy a boltok, hanem a nagyvállalatok felelősek.
Számos vidéki nagyvárosban hangsúlyozták a nem megfelelő hulladékgazdálkodást, illetve a szelektív hulladékgyűjtés ellehetetlenülését. Visszatérő tapasztalat volt, hogy az emberek nem értik, miért öntik egybe a szemétszállítók a külön kukákban lévő, szelektíven gyűjtött hulladékot.
Több csoportban is kiemelték, hogy hiányolják a korábbi években jól működő, visszaváltható üvegeket, amelyeket mostanra már nagyrészt felváltott a pet palackos csomagolás. Ezzel kapcsolatban a termelő vállalatok felelőssége is felmerült a műanyag-szennyezésben. A fókuszcsoportos beszélgetésekben ugyanakkor elutasították a kereskedőket érintő büntetőadókat, mert szerintük azok előbb-utóbb a fogyasztókon csapódnának le.
A zöld kommunikációs javaslatok közül az ártalomra fókuszáló és az életminőséghez kötődő érvelések voltak a legnépszerűbbek, ami összekapcsolható a mikroműanyagok káros hatásaival szembeni félelmekkel a lakosság körében. A vállalatok és szupermarketek felelősségét célzó üzenetek e témában sem arattak sikert. A magyarok szerint ugyanis a vállalatokat célzó, elitellenes kampány helyett sokkal inkább olyan jogszabályi környezetet kell teremteni számukra, ahol megéri az újrahasznosításba fektetni. A politikai döntéshozókkal szemben meg- fogalmazott kritika viszont pozitívabb fogadtatást élvezett. Az embereknek komoly igényük van továbbá a szelektív hulladékgyűjtéssel kapcsolatos információs kampányokra.
„Nem stadion, hanem szigetelés kéne!”
A kutatás idején a kormány új rendelkezéseinek köszönhetően számos háztartásban már jelentősen megemelkedtek a rezsiköltségek, melyeket a fókuszcsoportok résztvevői is érzékeltek. A fővárosiak szerint egy régi építésű lakóingatlannak jóval nagyobb a károsanyag-kibocsátása, mint akár a dízellel működő autóknak az utakon. Sokan panaszkodtak az egekbe szökő energiaárakra, illetve kiemelték, hogy egy jól leszigetelt ingatlannál jelentősen spórolhatnak a rezsiköltségeken.
Az elöregedő ingatlanok korszerűsítése minden régióban problémát jelent. A résztvevők kiemelték az állami támogatások fontosságát, hiszen a régi építésű ingatlanokban általában a társadalom szegényebb rétegei laknak, akik nem engedhetik meg maguknak az önerőből építkezést és a felújítást. Számos helyen kiemelték a már meglévő támogatási rendszerek hátrányait, például a családi otthonteremtési kedvezményt, amely csupán a társadalom egy bizonyos rétegének érhető el, illetve a panelprogram újbóli elindítása mellett is érveltek.
Kommunikációs szinten az életminőség hangsúlyozása bizonyult a leghatásosabb stratégiának, amely egyszerre kiemeli a személyes lakókörnyezet élhetőségét, az anyagi megtakarítás lehetőségét, illetve az éghajlatváltozás elleni küzdelemhez való hozzájárulást. Jövőbeli nagyszabású felújítási programokat érdemes információs kampányokkal összekötni, melyek tájékoztatják a lakosságot az elérhető pályázatokról.
„Veszprémben állandóan fúj a szél, nem is értem, hogy miért ne lehetnének itt is szélerőművek”
A kutatás szerint a magyar embereket az ország energiamixével kapcsolatban leginkább az energiafüggőség aggasztja. A fókuszcsoportok résztvevői szerint a jelenség nem csak a fosszilis energiahordozók esetében, hanem a megújulóknál is problémát jelenthet. Az atomenergiával kapcsolatban például az emberek sokkal inkább az orosz befolyástól félnek, mint a nukleáris technológia káros hatásaitól.
amelyre a Mátrai Erőmű vagy a Paksi Atomerőmű épül. A Mátrai Erőmű bezárásával kapcsolatban egyedül a közeli Miskolcon fogalmaztak meg aggályokat: a helyi csoportban kiemelték, hogy ez rengeteg munkahely megszűnésével járna, és nem lenne egyszerű az emberek átképzése más munkakörökbe.
Az energiafüggetlenség témakörében a csoportok mindegyike támogatta a zöld, megújuló energiaforrások bevezetését, illetve Magyarország energiamixének diverzifikálását, azonban többen kiemelték, hogy az átalláshoz évek kellenek, és jelentős anyagi tőke is szükséges hozzá. A zöld átállás tekintetében sürgették továbbá a családok anyagi támogatását, hogy ne a szegényebb rétegeknek kelljen megfizetni az ezzel járó költségeket. A résztvevők érzik az olajipar és a gazdasági érdekcsoportok felelősségét az energiafüggőség és a -kibocsátás tekintetében, ám úgy vélik, az átlagemberek nem tudják befolyásolni a tevékenységüket.
Az energiamix tekintetében a személyes előnyökre fókuszáló üzenetekkel rezonálnak leginkább az emberek. A pénzmegtakarítás a megújuló energiákkal, illetve a drága fa és a gáz párhuzamba állítása hatásos üzenetnek bizonyult.
A kutatók úgy vélik, hogy a zöld átállás megvalósíthatóságával kapcsolatos kételyeket információs kampányokkal lehetne eloszlatni a társadalomban, amely bemutatja, hogy a fosszilis energiatermelés fenntartása mennyivel többe kerül a gazdaságnak, mint a zöld átállás támogatása a lakosság számára.
