Belföld

Tóth Bertalan szerint érvénytelen a Vodafone-üzlet

Koszticsák Szilárd / MTI
Koszticsák Szilárd / MTI
Az MSZP-frakcióvezető Polt Péterhez fordult.

Tóth Bertalan MSZP-frakcióvezető közérdekű adatigényléssel kérte ki a Vodafone megvásárlásáról szóló szerződést és a cég átvilágítását rögzítő iratokat, majd pert indított, mert a Corvinus Nemzetközi Befektetési Zrt. (amelyen keresztül az állam megvette a cég 49 százalékát) azokat nem adta ki. A 444.hu ír arról, csak a Fővárosi Törvényszéken derült ki az egész szerződést megkérdőjelező körülmény. A tárgyaláson a Corvinus Zrt. védője ugyanis azt jelezte, a több ezer oldalas angol nyelvű szöveg lefordítása igen drága lenne. A portál szerint a cég az ellenkeresetében is utalt rá, hogy a szerződés és az átvilágítás is angol nyelvű, az iratokra is angol címmel hivatkozott.

A szocialista politikus szerint ez így jogsértő, mert a nemzeti vagyonról szóló törvény előírja, hogy az állami szerződéseket magyarul kell kötni, a magyar jog alapján, hogy vita esetén magyar bíróság járhasson el. Magyar nyelvű szerződés híján ennek a Vodafone-üzlet nem felel meg. Ezért Tóth Bertalan a legfőbb ügyészhez fordult. Polt Pétertől arra vár választ, indokolt-e közérdekben okozott sérelem miatt semmisségi pert indítani a Vodafone-üzlet miatt.

Mint írta, a magyar nyelvű szerződés hiánya piaci magánszereplők között nem lenne gond, de itt egy 100%-os állami tulajdonban álló társaság vállalt mintegy 323 milliárd forintos kötelezettséget. Mivel ezt közpénzből tette, így rá a nemzeti vagyonról szóló törvénynek az a speciális szabálya is érvényes, mely szerint nemzetközi szerződés eltérő rendelkezése hiányában,

Magyarország határa által körbezárt területen lévő nemzeti vagyonra vonatkozó polgári jogi szerződésben a nemzeti vagyonnal rendelkezni jogosult irányadóként kizárólag a magyar nyelv és a magyar jog alkalmazását, jogvita esetére kizárólag a magyar bíróság joghatóságát kötheti ki.

Levezetése szerinte a szerződés magyar nyelvű változat nélkül a törvény 15. §-a alapján semmis. A szocialista politikus arra várt választ, hogy Polt Péter szerint is sérti-e a nemzeti vagyonról szóló fenti rendelkezéseit a 4iG Nyrt. leányvállalata és a Corvinus Zrt. szerződése a Vodafone Magyarország Zrt. üzletrészének megszerzéséről, mikor indít az ügyészség a közérdekben okozott sérelem miatt a szerződésre nézve a
semmisség jogkövetkezményeinek alkalmazása iránti pert.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik