Belföld

Addig nem fizet a kormány a Lánchíd felújítására, amíg vissza nem engedik rá az autókat

Farkas Norbert / 24.hu
Farkas Norbert / 24.hu

Tizennyolc hónappal a lezárása után átadták a felújított Lánchidat, így mától szabad az út a BKK járataival, a taxival, a kerékpárral, a motorkerékpárral és a segédmotoros kerékpárral közlekedők előtt.

A felújítás bruttó 26 milliárd forintba kerül, melyből nagyjából hatmilliárdot vállal magára a kormány. A pénzt azonban eddig nem folyósították a fővárosnak, és addig nem is fogják, amíg nem engedik fel rá az autókat.

A területfejlesztési miniszteri kabinet az RTL Híradónak elmondta, hogy az állami pénzek kifizetésének feltétele, hogy

a gépjármű forgalom ezen közúti szakaszon való teljes vagy részleges korlátozása ne haladja meg a 18 hónap időtartamot.

Szerintük azzal, hogy a hidat se a gyalogos, se a gépjárműforgalom nem használhatja, nem teljesítik a kormányhatározatban foglaltakat.

Karácsony Gergely szerint a főváros azt a menetrendet követi, amiről a Fővárosi Közfejlesztések Tanácsának 2020 februári ülésén megállapodtak, ráadásul a most bevezetett forgalmi rendet a korábbi államtitkár, Vitézy Dávid javasolta.

Gyalog csak a felújítás utolsó szakaszának befejezése után, várhatóan 2023 őszén lehet átkelni a Lánchídon, míg a végleges forgalmi rendről, nevezetesen arról, hogy az autósforgalom is visszatérhessen-e a főváros legrégebbi hídjára, 2023 nyarán döntenek. Karácsony ígérete szerint erről kikérik majd a budapestiek véleményét.

A főváros autómentesítési terveivel az alábbi cikkünkben foglalkoztunk:

Kapcsolódó
„Nem fűmaggal lesz beszórva a rakpart” – forgalmi apokalipszis vagy egy élhetőbb Budapest lesz az útlezárásokból?
Karácsony Gergely ismét napirendre tűzte a pesti alsó rakpart és a Lánchíd autómentesítését – ezt nemcsak a kormánypárti propagandagépezet bírálta élesen, hanem az autós érdekvédelmi szervezetek is kritizálták. Szakértőket kérdeztünk az útlezárások hatásairól.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik