Belföld

Wizzair-vezér: Az extraprofitadó eltörpül az elszállt kerozinárak mellett, amúgy a jegyárba sem építettük bele

Ivándi-Szabó Balázs / 24.hu
Ivándi-Szabó Balázs / 24.hu

Interjút adott Váradi József, Wizzair-vezér a hvg.hu-nak. A légitársaság vezérigazgatója a nehéz gazdasági helyzet ellenére is optimistán nyilatkozott, és azt is elmondta, hogy az extraprofitadó nem igazán érintette meg a céget. Elmondása szerint azáltal, hogy a Ryanair jelentős kapacitásokat szüntetett meg a Budapest Airporton,

ezért ősztől már vissza is vettük a piacvezető pozíciónkat.

Sőt, az „utóbbi időben pedig már más utazási formákkal is versenyzünk, hiszen az autózás is egyre drágább, ahogy vonatközlekedésben is nőnek az árak, így azt tudom mondani, hogy a versenypozíciónk összességében az adóval együtt is javult.”

A kormány által kivetett extraprofitadót a jegyárba nem „építettük be. A repülőjegy árában nincs olyan tétel, plusz költség, hogy extraprofitadó.” Hozzátette: „az extraprofitadó nagyjából 3–4 százalékos költségnövekedést jelent. De ez eltörpül amellett, hogy a kerozinkiadás a Covid előtt 30 százaléka volt az összköltségnek, ma már 50 százalék. Az, hogy az euró 20 százalékot gyengült az dollárhoz képest, ugyancsak nagyobb költségtétel.”

Állítása szerint ugyanakkor a Wizzair a Covid idején „300 millió dollárral megégettük magunkat. Le voltak ugyanis fedezve a kerozinügyleteink, de mivel nem tudtunk repülni, ez végül ablakon kidobott pénz volt.”

A nyári járatkimaradásokért szerinte alapvetően nem a Wizzair a felelős. A baj nyáron az volt, hogy a rendszer nem működött, azaz nem „volt elég légiirányító, nem volt elég földi kiszolgáló személyzet, ezért rákényszerültünk arra, hogy járatokat töröljünk, hosszú késéseket szenvedjünk el, aminek természetesen megvoltak a hatásai az utazók számára.” Megjegyezte: nem „tartjuk magunkat alapvetően felelősnek ebben: ha megnézzük az európai járattörléseket, akkor a Wizz Air pont annyit törölt, mint az európai átlag, egyáltalán nem lógtunk ki a sorból.” Hangsúlyozta azt is, hogy mára „elértünk oda, hogy a járattörlések effektíve megszűntek és a késések is jelentős mértékben csökkentek. Éppen ezért úgy vélem, hogy kezd normalizálódni a helyzet. Az igazi mérce azonban megint egy utazási csúcs lesz, például a karácsonyi vagy a következő nyári időszak.”

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik