Belföld

Ujhelyi István: A pedagógus-béremelésről is hazudott a kormány

Mohos Márton / 24.hu
Mohos Márton / 24.hu
Szerinte arra eddig nem is kértek pénzt az EU-tól, csak most. A PDSZ szerint a kormány minden általuk felvetett problémát elismert.

Ujhelyi István szerint csak az Orbán-kormány által a napokban Brüsszelnek beadott új operatív program vállalásai között szerepel pedagógusbérek jelentős emelése. Az MSZP EP-képviselője a Facebook-oldalán tartott online sajtótájékoztatón azt mondta: az uniós források elköltésére beadott eredeti kormányzati csomagban arról egyetlen szó sem volt, vagyis hazugság a fideszes propaganda, hogy Brüsszel és a magyar baloldali EP-képviselők „áskálódása” miatt nem lehet emelni a pedagógusok fizetését.

Úgy értékelte, győzött az érdekharc, a kormány meghajolt a pedagógusok követelése előtt, ám eddig belehazudott a szemükbe, hiszen csak azután tette a kormányzati tervbe a bérrendezésről szóló vállalást, hogy azért demonstrálni kezdtek, azt az EU kiemelt feladatként jelölte meg.

Szerinte az uniós forrás lehívása, a béremelés csak az Orbán-kormányon, a jogállami garanciák biztosításán múlik. Fontos eredményként értékelte, hogy a kormányzat – szerinte Navracsics Tibor miniszter hatékony munkájának köszönhetően – belátta,

ha pénzt kér az EU-tól, akkor figyelni kell a szakmai javaslatokra is.

A szocialista képviselő szerint a Brüsszelnek küldött kormányzati dokumentum meglepő őszinteséggel, önkritikával írja le, milyen válságban van az oktatás, milyen fontos a pedagógus-béremelés. A mostani vállalások nagyrészt megfelelnek az Európai Bizottság által kiadott országspecifikus ajánlásoknak is – tette hozzá.

A kormány által a napokban beadott új csomagban – az emberi erőforrás fejlesztési program plusz keretében – mintegy egymilliárd eurót, nagyjából 400 milliárd forintot költene (nyilván állami forrásokkal kiegészítve) a tanárok életpálya-modelljének finanszírozására, vállalva, hogy legalább a diplomás átlagbér nyolcvan százalékáig felhúzzák a pedagógusok átlagfizetését.

Ujhelyi István szerint azonban „ezzel még csak az első félidőt nyertük meg”, hiába sikerül szakmai kérdésekben az új programterv alapján megállapodni, ha a jogállamisági kifogások miatt a pénzek továbbra sem lesznek elérhetőek.

Szerinte Navracsics Tibor sikerrel tárgyalhat, a források befagyasztásának kérdése már Orbán Viktor és politikájának jelentős változtatásán – így az állami korrupció felszámolásán, az igazságszolgáltatás és a média függetlenségének biztosításán – múlik.

Ha egyetlen forint is elvész, az kizárólag Orbán és kormánya felelőssége

– erősítette meg Ujhelyi István.

FRISSÍTÉS!

A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) szerint így már semmi akadálya nem lenne még idén egy érzékelhető béremelésnek. A Ne dolgozz ingyen! oldalon azt írták, a kormány eddig hazudott, az új EFOP-Plusz pályázat közoktatás fejlesztésével foglalkozó részeiben azokat a problémákat írja le, amelyeket eddig tagadott, a PDSZ-t sokszor nyilvánosan meghazudtolva.

A kormány ezekkel a gondokkal eddig is tisztában volt, s bár korábban éles vitái voltak a szakszervezettel, immár elismeri,  hogy

  • az egy tanulóra jutó kiadásokat tekintve Magyarország az OECD-átlag alatt van,
  • a pedagógus-ellátottság tekintetében egyenetlen a területi megoszlás,
  • a korfa, és a hiányterületek alapján strukturális kihívásokkal néz szembe a köznevelés.

A dokumentum számos helyen pontosan azokra a problémákra tér ki, amelyekről a PDSZ beszélt: a magyar pedagógusok relatív kereseti helyzete az alap- és középfokú oktatásban számottevően elmarad az európai átlagtól. Idősödik a pedagógusállomány, az elmaradó pedagógus utánpótlás egyik oka a versenyképes fizetés hiánya:

a tanárok kezdő fizetése az egyik legalacsonyabb az EU-ban.

Az EFOP-anyag azt jelenti, a kormány kapitulált: elismeri, a sztrájkolók követelései jogosak voltak. Most Brüsszelből vár segítséget, emlékeztet a PDSZ, amely ugyanakkor teljesen valószínűtlennek tartja, hogy a kormány képes lenne eleget tenni a jogállamisági kritériumoknak, ami a pénzek lehívásához kellene.

A PDSZ jelezte, a következő sztrájkbizottsági egyeztetésen, augusztus 10-én, a kormány új érveivel felvértezve fogják követelni az azonnali, látható, érzékelhető béremeléseket, nem összességében 2027-ig, hanem most, ebben az évben.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik