Belföld

Novák Katalin: Az unióban nincsenek sablonmegoldások

Bruzák Noémi / MTI
Bruzák Noémi / MTI
A köztársasági elnök szegedi halászlével érkezett Prágába Milos Zemanhoz, beszélt az orosz szankciós csomagról és az unió előtt álló demográfiai kihívásokról is. A cseh elnök Novák jelenlétében közölte: amennyiben a parlamentben többséget kap az azonos neműek házasságáról szóló javaslat, azt nem fogja aláírni.

Milos Zeman cseh köztársasági elnök meghívására Prágába érkezett Novák Katalin. Közös sajtótájékoztatójukon az ajándékként szegedi halászlével érkező magyar köztársasági elnök a többi között arról beszélt, hogy Magyarországot és Csehországot hosszú barátság köti össze. A találkozón megkerülhetetlen téma volt az orosz-ukrán háború: a két elnök egyetértett abban, hogy elítélik a putyini agressziót, és megtesznek mindent azért, hogy az Ukrajnából menekülők megfelelő támogatást kapjanak.

Novák kiemelte, Magyarország eddig 750 ezer Ukrajnából menekülőnek nyújtott segítséget, minden idők legnagyobb humanitárius akciójának nevezte ezt. Azt is mondta, hogy azt szeretnénk, ha minél előbb béke lenne.

Beszélt arról is, hogy a közép-európai országok nem készen kapták a demokráciát, azért meg kellett küzdeni. „Tudjuk, hogy mennyire meg kell becsülnünk az uniós tagságot. Tudjuk, hogy egyenrangú félként ülünk a tárgyalóasztalnál, ahol nincsenek sablonmegoldások” – fogalmazott Novák Katalin, utalva a nemrég elfogadott hatodik uniós szankciócsomagra. Örömtelinek tartja, hogy a csomaggal végül olyan döntés született, amelyet Magyarország is támogatni tudott, és bízik benne, hogy józan döntés született.

Hangsúlyozta, Magyarország olyan szankciókat tart irányadónak, amelyek nagyobb fájdalmat okoznak az agresszornak, mint az unió tagállamainak. Ha nem ez lenne a helyzet, akkor az nem lenne jó szankció.

Novák felhívta a figyelmet arra is, hogy különböző földrajzi tulajdonságokkal bírnak az országok, így mozgásterük más és más, ezt is figyelembe kell venni. Cseh- és Magyarországnak is nagy a kitettsége az orosz energiaforrásoknak, ezért muszáj volt, hogy a vezetékes olajszállításnál kapjunk egy olyan lehetőséget, hogy a szankció ránk ne vonatkozzon – mondta az államfő, hozzátéve, Magyarország lényegében egyedül maradt ezzel az állásponttal, de a döntés után jó volt látni, hogy „többen elismerték a kompromisszumunk józanságát és létjogosultságát.”

Bruzák Noémi / MTI Milos Zeman cseh államfő fogadja Novák Katalin köztársasági elnököt a prágai várban 2022. június 7-én. Mellettük Ivana Zemanová, a cseh elnök felesége és Veres István, a magyar államfő férje.

Szerinte tanultunk a hatodik szankciós csomagot megelőző tárgyalásokból: azt, hogy érdemes az érdekeket minél korábban és egyértelműbben kitenni az asztalra azért, hogy jó döntés születhessen.

A Milos Zemannal tartott sajtótájékoztatón a köztársasági elnök beszélt arról is, hogy létfontosságúak a demográfiai kihívásokra adott válaszok. Nincs Európában olyan ország, ahol elegendő gyerek születne. Támogatni kell a fiatalokat, hogy akkor és annyi gyerekek vállalhassanak, amikor és amennyit szeretnének – fogalmazott Novák Katalin, kiemelve, háromgyermekes anyaként a férjével azt vallják, a gyerekvállalásnál és -nevelésnél nincs csodálatosabb dolog, és nem kellett erről lemondaniuk úgy sem, hogy mindkettejük számára fontos a szakmai karrier is.

A cseh uniós soros elnökségről szólva azt mondta, számít a csehek pragmatizmusára, és arra, tudni fogja a cseh elnökség, mik a valóban fontos kérdések Európa számára.

Novák Katalinnak elnökként ez az első hivatalos útja, ahova férje, Veres István is elkísérte.

Bruzák Noémi / MTI Novák Katalin köztársasági elnök és férje, Veres István érkezés után a prágai Václav Havel repülőtéren 2022. június 7-én.

Csehország támogatja a visegrádi országok együttműködését, és nem akarja azt gyengíteni, szétverni – ezt mondta a cseh államfő. Milos Zeman a nyilatkozatában nagyra értékelte a vezető magyar politikusokat, akik szerinte az orosz-ukrán háborúval összefüggésben is tiszteletben tartják a magyar nemzeti érdekeket és védik azokat. Külön üdvözölte Orbán Viktor kormányfőt, akit barátjának nevezett.

A cseh köztársasági elnök elítélte azokat a cseh politikusokat, akik az elmúlt hónapokban, elsősorban az orosz-ukrán háború kapcsán, bíráló hangnemben nyilatkoztak Magyarországról és a magyar politikusokról. Felhívta a figyelmet arra, hogy a magyar kormányzatot leginkább támadó cseh képviselőházi elnök (Markéta Adamová Pekarová) pártjának (TOP 09) jelenlegi támogatottsága alig három százalék.

A családpolitikával kapcsolatos kérdésre válaszolva az elnök elmondta, hogy a cseh parlament előtt van egy alkotmánymódosítási javaslat, amely törvényesítené az azonos neműek házasságát, egy másik javaslat szerint pedig azt kellene alkotmányba foglalni, hogy a házasság egy férfi és egy nő kapcsolata. Zeman hangsúlyozta: ebben a kérdésben megegyezik a véleménye Novák Katalinnal, ő is csak két nemet ismer.

Amennyiben a parlamentben többséget kapna az azonos neműek házasságáról szóló javaslat, azt nem fogom aláírni

– tette hozzá.

Az ukrajnai háború kapcsán elfogadott oroszellenes szankciókról szólva Zeman leszögezte: teljes mértékben egyetért azzal a véleménnyel, hogy a büntetőintézkedéseknek nem az áldozatot, hanem az agresszort kell gyengíteniük. Jónak minősítette, hogy Magyarország mellett Csehország is engedményt kapott az orosz kőolajszállítások korlátozását illetően.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik