Belföld

Várhatóan idén már nem lesz nyelvvizsga-amnesztia

Faludi Imre / MTVA
Faludi Imre / MTVA

Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciája (HÖOK) arra számít, hogy 2022-ben nem lesz nyelvvizsga-amnesztia – írja az eduline.

A portál szerint idén több ezer végzős egyetemista, főiskolás számított arra, hogy 2020 és 2021 után idén is „felmentést” kapnak majd azok a hallgatók, akik nem szereztek nyelvvizsgát, ezért nem vehetik át a diplomájukat. Többek között petíciót is indítottak, amelyet néhány hét alatt több mint nyolcezren írtak alá. Igaz, az aláírásgyűjtést a peticiok.com-ról annak elindítója már törölte, indoklásként annyit fűzött hozzá: „már nem aktuális”.

2020-ban 110 ezren, 2021-ben 25 ezren kapták meg az oklevelüket a könnyítésnek köszönhetően. Budai Marcell, a HÖOK sajtófőnöke azt mondta: a tavalyi nyelvvizsga-amnesztiát egyrészt az indokolta, hogy voltak olyan nyelvvizsgaközpontok, amelyek még a záróvizsga-időszak előtt is zárva tartottak a koronavírus-járvány harmadik hulláma miatt.

„Ebben az időszakban csak ott szerveztek nyelvvizsgákat, ahol már akkreditáltatták az online vizsgákat. Viszont szaknyelvi vizsgát nem minden központban tudtak tartani” – mondta. Így fordulhatott elő, hogy például a felsőoktatási népszerűségi lista élén álló gazdálkodási és menedzsment szakon diplomázók nem tudták megszerezni az oklevél kiállításához szükséges gazdasági nyelvvizsgát. Egész egyszerűen azért, mert nem volt olyan központ, ahol megszervezték volna az írásbelit és a szóbelit.

Budai Marcell szerint a tavalyi kormánydöntés másik oka az volt, hogy tavaly minden harmadik végzősnek nem volt papírja a nyelvtudásáról – ha nem kaptak volna könnyítést, nem vehették volna át a diplomájukat, és nem is tudtak volna a szakmájukban elhelyezkedni. Ez a probléma a záróvizsga előtt álló hallgatók 35 százalékát érintette tavaly. A HÖOK akkori felmérése szerint a 2021-ben végzős hallgatók közül több mint húszezernek egy nyelvvizsgája sem volt a kutatás időpontjában.

Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter januárban azt mondta, amíg a kormány nem hoz külön döntést, addig az általános szabályok érvényesek, vagyis a diploma előtt állóknak nyelvvizsgázniuk kell.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik