Belföld koronavírus

A pedagógusok levélben kérik Káslert, tegyen valamit, mert egyre nagyobb veszélyben vannak a gyerekek

Marjai János / 24.hu
Marjai János / 24.hu
Az emberminiszter még a tanév elején jelentette ki, hogy önmagában a pandémia nem indoka a tanulók iskolai mulasztásának.

Ismételten aggodalmát fejezte ki a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) azzal kapcsolatban, ahogy a kormány a járványhelyzetet kezeli, ezért a szervezet vezetői levelet küldtek Kásler Miklós emberi erőforrás miniszternek, aki az Emmi szerint egyébként is heroikus küzdelmet folytat a járvánnyal.

A szakszervezet a levelében úgy fogalmaz,

a járványügyi adatok, a gyermekek, tanulók tömeges megfertőződése, a járványügyi intézkedések elmaradása súlyosan veszélyezteti számos intézményben a gyermekek, tanulók és hozzátartozóik egészségét. Az iskolákban tünetmenetesen megfertőződött gyermekek hazaviszik a vírust családjaikba.

A PDSZ emlékeztet, hogy Kásler a tanév elején az intézményvezetőknek küldött levelében azt írta, hogy önmagában a pandémia nem indoka a tanulók iskolai mulasztásának, tavasszal pedig Maruzsa Zoltán államtitkár hangsúlyozta, hogy a tanulók hiányzásának igazolása mindig is az intézményvezetők hatásköre volt és az is maradt.

Most viszont a szakszervezet az egyre romló járványügyi adatok miatt lépéseket sürget.

Kérjük, hogy a szeptemberi levelében foglaltakat vonja vissza, jelentse ki újból, ahogyazt 2021 elején is megtette, hogy a 20/2012. (VIII. 31.) EMMI rendelet 51. § (2) bek. c) pontja alapján az intézményvezető a gyermek, tanuló mulasztását igazolja, amennyiben a szülő a járványhelyzet miatt azt kéri, és biztosítja gyermeke számára az otthoni felügyeletet, valamint a tananyagban való haladást.

A közlemény végén megjegyzik, hogy minél hamarabbi cselekvést várnak a minisztériumtól, mivel a negyedik hullám egyre súlyosabb kereteket ölt.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik