Farkas Norbert / 24.hu
Belföld

Karácsony nem érti, mit keres az Elk*rtukban, hiszen Gyurcsánnyal először 2016-ban beszélgetett

Karácsony Gergely valószínűleg meg fogja nézni az Elk*rtuk című filmet, a főpolgármester az ATV Híradónak többek közt elmondta: a legjobban az viseli meg, hogy egykori munkahelyét, a Medián közvélemény-kutató céget és főnökét, Hann Endrét negatív színben tüntetik fel. Karácsony úgy fogalmazott:

azt gondolom, a Medián, amelynek én munkatársa voltam, az egyik legkörültekintőbb és talán az egyik legkorrektebb cég volt a politikai közvélemény-kutatási piacon. Semmilyen manipulációhoz soha nem lehetett felhasználni a kutatásainkat.

Ezen kívül közölte, nem érti, mit keres ebben „a nagyon rossz, ócska propagandafilmben”, hiszen Gyurcsány Ferenccel először 2016-ban beszélgetett, akkor is mindössze öt percet. Ezt megelőzően nem is találkozott Gyurcsánnyal, a Medián munkatársaként pedig nem is vett részt azokban a kutatásokban, amit akkor a kormánynak készítettek a cégnél.

Karácsony szerint a filmnek az a szerepe, hogy azt a hamis mítoszt keltse: még mindig Orbán Viktor és Gyurcsány Ferenc vitatkozik a hatalomról, pedig már nyilván nem erről szól a magyar közélet.

Kapcsolódó
A Gyurcsány-show nagyvászonra költözött: tucatthriller lett az Elk*rtuk, Dobrevvel a középpontban
Az Elk*rtuknak nem válik hátrányára a propaganda – ez az egyetlen ok, ami miatt a kampányra időzített filmet nem felejtjük el azonnal.

Ajánlott videó

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.