Belföld koronavírus

Vizsgálóbizottságok létrehozását kezdeményezik az ellenzéki pártok

Országgyűlési vizsgálóbizottságok létrehozását kezdeményezi a hat ellenzéki párt a koronavírus-járvánnyal kapcsolatos kormányzati döntésekkel kapcsolatban, írja az MTI.

A DK, a Jobbik, az LMP, a Momentum, az MSZP és a Párbeszéd hétfői közös nyilatkozatukban azt írták: három parlamenti bizottság felállítását kezdeményezik, amelyek a gazdasági válság kezelésére, a járvány elleni védekezésre és a vakcinabeszerzésekre vonatkozó kormányzati döntéseket vizsgálnák.

A hat pártból álló ellenzéki szövetség indoklása szerint a bizottságokra azért van szükség, mert a magyar kormány „rendkívül későn és rosszul” reagált mind a koronavírus-járvány, mind a nyomában kialakult gazdasági válság által előidézett kihívásokra, és rengeteg olyan hibás – az egészségügyet és a gazdaságot érintő – döntést hozott, amelyeknek a „mai napig súlyos következményei vannak”.

A kormány „többszörösen cserben hagyta” a vállalkozásokat és a munkavállalókat, bizonytalanságban tartja a lakosságot az oltási tervvel kapcsolatban, a kínai vakcina beszerzéséről pedig úgy döntött, hogy annak fejlesztője nem is kezdeményezte az oltóanyag engedélyeztetését az Európai Gyógyszerügynökségnél, így ezzel az oltóanyaggal kapcsolatban a lakosság részéről nagyfokú bizalmatlanság alakult ki, írták a közleményben.

Az ellenzéki pártok szerint a vizsgálóbizottságok munkája hozzájárulhat a jövőbeli kihívások sikeresebb kezeléséhez, amellyel több ember életét és megélhetését lehet megmenteni, ezért elvárják a kormánypárti képviselők támogatását a bizottságok felállításához.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik