Belföld

Kizáratná az államtitkár a Strabagot a közbeszerzésekből

Az osztrák Strabag vezette STR M0 Konzorcium nem az elvárható gondossággal járt el a Deák Ferencről elnevezett Hárosi Duna-híd kialakításánál, a beépített saruk alulméretezés miatt folyamatosan tönkremennek, ami a forgalom már többedszeri leállításához vezet – mondta az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) parlamenti és stratégiai államtitkára vasárnap a hídnál tartott sajtótájékoztatóján.

Schanda Tamás kiemelte: a saruk állapotát szeptembertől folyamatos helyszíni szemlékkel és újonnan kiépített monitoring rendszerrel is ellenőrzik, mióta korábban már eltörött egy. E hét szerdán egy másik saru is eltört, bár a károsodás mértéke nem indokolta a híd azonnali lezárását, de sürgős és sokaknak nehézségeket okozó intézkedések kellenek. Hangsúlyozta: a konzorciumvezető Strabag és a hídszerkezeti munkákkal megbízott alvállalkozója, az A-Híd nyilvánvaló módon felelőtlenül járt el, hibázott a sarutípus kiválasztásánál.

A Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. hétfőtől előreláthatóan vasárnapig forgalomterelést kénytelen bevezetni, a bal pályahidat az M1 felé ismételten le kell zárni. 

Az osztrák Strabag vezette STR M0 Konzorcium nyerte el a munkát, és 2018 áprilisában megkezdték a rekonstrukciót. A hídon tavaly májustól szeptemberig végezték el a szükséges sarucseréket, idén áprilisban pedig készre jelentették a bal pályahíd megnyitáshoz szükséges feladatokat is. Nem sokkal később azonban a saruk cseréje szükségessé vált, egyikük el is tört.

Schanda Tamás kitért arra is, hogy a Strabaggal kötött, a híd rekonstrukciós munkáiról szóló szerződésnek minden pontját be fogják tartatni. Minden hibát, felületességet, gondatlanságot számon fognak kérni, a lehető legszigorúbban járnak majd el. Emellett vizsgálják annak a lehetőségeit is, hogy az ilyen hanyagul, felelőtlenül eljáró cégeket miként lehetne egyszer és mindenkorra kizárni a közbeszerzésekből.

Az államtitkár azt mondta, „remélhetjük, hogy a baloldal is tanul a Deák Ferenc híd esetéből”. Bízik abban, hogy Karácsony Gergely főpolgármester és a budapesti vezetés nem a Strabagra vagy az A-Híd-ra fogja bízni egy másik budapesti híd, a Lánchíd felújítását.

Azt nem tudni, hogy Schanda Tamás egy másik esetben miért nem tartott hasonló tájékoztatót:

Aranyáron korszerűsítik a vasutat Mészárosék, de elmértek egy átjárót, áll a bál a kisvárosban
A tervező 1 méterrel leszűkítette az átjárót, a kivitelező az államra mutogat, helyiek dühöngenek, a kiszélesítés több százmilliókba kerülhet, por veri fel Pusztaszabolcsot.

Kiemelt kép: Schanda Tamás, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) parlamenti és stratégiai államtitkára (j) és Bóna Zoltán, a Fidesz Pest megyei 8-as számú, szigetszentmiklósi választókerületének országgyűlési képviselője, parlamenti frakcióvezető-helyettese, Pest megye fejlesztési feladatainak ellátásért felelős miniszteri biztos (b) sajtótájékoztatót tart a Deák Ferenc híd lábánál Szigetszentmiklóson 2020. november 1-jén. MTI/Mónus Márton

Ajánlott videó

Olvasói sztorik