Belföld

Súlyosabb büntetést kértek hajdúhadházi férfit vasrudakkal, karókkal agyonverő kamaszokra

Súlyosabb büntetést kért a fellebbviteli főügyészség arra a hét kamaszra, akik tavaly májusban vasrudakkal és fakarókkal vertek egy hajdúhadházi idős férfit, hogy édességeket, cigarettát és energiaitalokat és likőrt szerezzenek tőle.

Tóth István, a Debreceni Fellebbvitel Főügyészség szóvivője megkeresésünkre azt közölte, hogy az ügyészség azt szeretné elérni, hogy a táblabíróság  súlyosítson a minősítésen, és  “előre kitervelten elkövetett” minősítés alapján állapítsa meg a vádlottak bűnösségét.

Ez azt jelenti, hogy a 16. életévüket betöltött elkövetők akár 15 év szabadságvesztéssel is sújthatók. A halmazati büntetések miatt pedig az akár 20 év is lehet. A 16 alatti vádlottak esetében pedig akár tíz év javítóintézeti nevelést is kaphatnak az elkövetők.

A bűncselekményeket elkövető öt fiatalkorú fiú és a két fiatalkorú lány egyike unokatestvérek, illetve szomszédok, míg a másik fiatalkorú lány az egyik fiú barátnője. Hajdúhadházon köztudomású volt, hogy az idős férfi nagyobb mennyiségű élelmiszert, édességet és cigarettát halmozott fel otthon és azt minimális haszonnal értékesítette a helybelieknek a kora reggeli, illetve a késő esti órákban.

A kamaszok is rendszeresen vásároltak tőle, így tudták, hogy pénze is van. Tavaly május elején két fiú elment hozzá, egyikük vásárlási szándékot színlelve becsengetett, míg társa ez idő alatt beugrott a kerítésen át az udvarra. A csengetésre az idős férfi kiment a kapuhoz, az udvaron tartózkodó fiú ekkor egy vasrúddal fejbe vágta. A bácsi az ütéstől megtántorodott, de ezután képes volt védekezni, a közelben lévő fakarót akarta magához venni, mire a két kamasz megijedt és elszaladt a helyszínről. A rablótámadás befejezéséről azonban nem tettek le. 

Néhány nap eltelte után a korábbi cselekményt elkövető fiatalok további öt társukat szervezték be azért, hogy újra rátámadjanak a nyugdíjas férfire. Felosztották a feladatokat, s megállapodtak abban, hogy a két lány, illetve további két fiú a ház környékén fog figyelni, míg egy társuk közvetlenül a férfi háza előtt fog várakozni, míg oda három fiatalkorú fiú fog behatolni.

Az esti órákban valamennyien megjelentek a bácsi házánál, három fiatalkorú fiú a kerítésen át beugrott az udvarra, mire a kutyák ugatni kezdtek. Ezt észlelve a férfi kijött, és elindult a kapu irányába. Ekkor az udvaron lévő vádlottak a náluk lévő fakaróval és vascsővel őt többször fejbe ütötték, mire a nyugdíjas összeesett és a földre került. A földön fekvő férfit tovább ütötték, illetve testszerte nagy erővel megrugdosták. A férfi ütlegelését követően az egyik kamasz kiszaladt az utcára, míg másik két társa bement a házba, ahol az idős férfi mozgáskorlátozott feleségét felszólították arra, hogy adja át a készpénzüket.

A megfélemlített asszony elmondta, hogy a készpénzük a konyhaasztalon van, ezért a kamaszok onnan ötezer forintot, majd a ház többi helyiségében kutatva még hatezret loptak el. Ezután két kartondobozba cukrot, csokoládét, likőrt, chipset, cigarettát és energiaitalt pakoltak és azzal együtt távoztak a sértett házából. Ezután a fiatalok egy közelben lévő lakatlan házban találkoztak, majd elosztották a lopott édességet és cigarettát..

Beismerte a gyilkosságot a hajdúhadházi férfit vascsővel agyonverő négy gyerek
Amíg a négy kamasz a házban volt, addig két tini az utcán figyel.

A három fiatalkorú fiú bántalmazása következtében az idős férfi a fején és a mellkasán szenvedett többszörös csonttöréses, repesztett és hámhorzsolásos sérülést, melynek következtében életét vesztette. Úgy tudjuk, hogy a négy főbűnös beismerő vallomást tett a gyanúsítotti kihallgatása során. Tettüket azzal magyarázták, hogy pénzhez akartak jutni, és szerezni akartak maguknak egy kis édességet és ennivalót.

A törvényszék júliusban az elsőrendű vádlottat 12 év fiatalkorúak börtönében végrehajtandó szabadságvesztésre. A másodrendű vádlottat 10 év fiatalkorúak börtönére, a harmadrendűt nyolc év szabadságvesztéssel, a negyedrendű vádlottat pedig 6 év börtönnel sújtotta. A bíróság az ötöd-, a hatod- és a hetedrendű 4, illetve 3-3 év javítóintézeti nevelésre ítélték rablás miatt.

A vádhatóság az elkövetők terhére bejelentett fellebbezésében az „előre kitervelten elkövetés” minősítő körülmény vádirattal egyező megállapítását is indítványozta. A Debreceni Fellebbviteli Főügyészség pedig most fenntartotta a súlyosításra irányuló fellebbezést. Rámutatott, hogy a törvényszék a kamaszok cselekvőségének pontos megállapítása ellenére tévesen mellőzte a bűntett súlyát jelentősen növelő átgondolt, céltudatos elkövetés miatti minősítő körülmény megállapítását.

A fellebbviteli főügyészség az emberölésért is felelős vádlottakkal szemben kiszabott 6-8-10-12 év fiatalkorúak börtönének súlyosítását is indítványozta. Álláspontjuk szerint a rablásban figyelőként részt vett további 3 bűnsegéd vádlottal szemben alkalmazott javítóintézeti nevelés súlytalan intézkedés. Helyette fiatalkorúak börtönének kiszabása, valamint közügyektől eltiltásuk egyaránt indokolt. A kamaszok és védőik ugyancsak fellebbezést jelentettek be. A büntetőügyben másodfokon a Debreceni Ítélőtábla határoz.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik