B. Zoltán esete – legalábbis a másodfokú ítéletig – új fénytörésbe helyezi a véleménynyilvánítás szabadságának kérdését. Mint ismert, a férfit első fokon három év próbára bocsátották becsületsértés miatt, mert a tavalyi önkormányzati kampány során Radnóti Ákos fideszes győri alpolgármester egyik megosztott cikke alá azt kommentelte: „ez egy fasz”. Kezdjük az alapoknál! Ha most én négyszemközt azt mondom önnek, hogy ön egy fasz, azzal megsérthetném az ön becsületét, jó hírét?
Megtehetné. Becsületsértést ugyanis úgyis el lehet követni, hogy más nem is szerez róla tudomást, tehát akár egy négyszemközti beszélgetésben is. Más kérdés, hogy emiatt elvétve indul eljárás. Viszont rágalmazni nem tudna, mert azt csak úgy követhetné el, ha a dehonesztáló állítását megosztaná a nyilvánossággal. Vagyis, ha a rágalmazás kettőnk között marad, akkor nem is lehet jogi következménye. A jogi következmény egyébként ilyen ügyekben büntetőjogi vagy polgári jogi lehet, előbbi kategóriába tartozik a rágalmazás és a becsületsértés, utóbbiba – a becsületsértés mellett – a jó hírnév megsértése. A rágalmazás azt jelenti, hogy valakiről nyilvánosan valótlan és sértő tényt állítanak. Ezt csak szándékosan lehet elkövetni. Becsületsértést értékítéletekkel, véleménynyilvánítással lehet elkövetni.
És ha a fotós kollégám harmadikként hallja, hogy a beszélgetésünk közben csúnyát mondok önnek, az már nyilvánosság?
Már egy harmadik személy is elég hozzá, az már nyilvánosságnak számít.
Ugyanez igaz a chatelésre is?
Pontosan. Ha csak ketten chatelünk a Messengeren vagy bármilyen más alkalmazás segítségével, nem követhetünk el rágalmazást, ám ha már hárman vagyunk egy beszélgetésben, ez megtörténhet. Minősített esetnek számít, ha mindez nagy nyilvánosság előtt történik. Logikus, hiszen ha sokan szereznek tudomást egy rágalmazásról vagy becsületsértésről, akkor valóban jóval nagyobb a kockázata annak, hogy sérül az emberi méltóság és a jó hírnév.
Mi számít nagy nyilvánosságnak?
Nincs erre egy egzakt meghatározás. A bírói gyakorlat alapján elmondható, hogy például az interneten kifejtett vélemény minden esetben nagy nyilvánosságnak számít.
Akkor is, ha csak öten látták, és esetleg senki sem lájkolta?
Akkor is, amennyiben nyilvános posztról van szó. Nem az számít ugyanis, hogy ténylegesen hányan látták, hanem, hogy bárkihez eljuthat.
És mi a helyzet a zárt csoportban kifejtett dehonesztáló véleménnyel?
Az is lehet rágalmazó vagy becsületsértő, akár a csoport valamelyik tagjára, akár kívülállóra vonatkozik. Ugyanakkor fontos feltétel, hogy jogi eljárást mindig csak az érintett személy indíthat. Magánvádas eljárásokról van szó, vagyis senki nem fordulhat bírósághoz pusztán azért, mert úgy érzi, hogy valamelyik rokonát vagy barátját súlyos sérelem érte. Csak a sértett kezdeményezhet ilyet.
Az egyébként jogsértő, ha egy zárt csoportban tett bejegyzést valaki kivisz a csoportból?
Ez nagyon sok körülménytől függ, de nem ismerem az ezzel kapcsolatos bírói gyakorlatot. Az biztos, hogy etikailag kifogásolható.
Nem világos nekem, hogy milyen terei vannak a nyilvánosságnak. Otthon a nappaliban például gond nélkül mondhatom-e bárkiről, hogy egy fasz? Vagy a szomszédnak a kerítésnél, esetleg a kocsmában?
Ha valaki jogi útra akarja terelni az ügyet, akkor a rágalmazásnál nincs kiemelt jelentősége annak, hogy milyen körben hangzik el. Becsületsértésnél van. A rágalmazás akár családi körben is megtörténhet, elég, ha akad egyetlen olyan személy, aki ezt meghallja, és közli az érintettel. Ha a kijelentés megtörtént, akkor perelhető.
Sőt, B. Zoltánt el is marasztalták.
Csak első fokon, és ott becsületsértésről van szó. Ez az eset annyira kilóg a bírói gyakorlatból, hogy nagyon bízunk benne, másodfokon fel fogják menteni. Amikor azonban tényleg rágalmazás vagy becsületsértés történik, akkor van jelentősége, hogy ez milyen körben valósult meg: nyilván enyhébb a szankció, ha egy kocsmai kirohanásról van szó, mintha egy tévéműsorban százezrek hallották az adott állítást.
Eddig jórészt magánszemélyekről beszélgettünk. Mi a helyzet, ha a lesújtó véleményemet egy közszereplőről fogalmazom meg? Egyáltalán, ki számít közszereplőnek?
Nincs egzakt jogi definíciója, minden ügyben aktuálisan meg kell vizsgálni.
Ez nem számít jogbizonytalanságnak?
Nagyon nehéz lenne jogszabályba foglalni a közszereplő fogalmát. De ezt nem érzem jogbizonytalanságnak, hiszen gyakran előfordul, hogy egy jogi kérdést a bírói gyakorlat szabályoz. Nem gond, hogyha Mészáros Lőrinc vagy Tiborcz István nem érzik magukat közszereplőnek, a bíróság eldöntheti ezt a kérdést. Ilyenkor az fő szempont, hogy az érintett személy vállal-e közszereplést, részt vesz-e a közügyek alakításában, hatással van-e a tevékenysége a gazdaság és a társadalom működésére. Vagyis nemcsak azok lehetnek közszereplők, akik politikai tisztséget töltenek be, hanem a meghatározó gazdasági szereplők, a közbeszerzések nyertesei is.
És minden helyzetben közszereplő lesz?
Nem. De még egy politikus sem. Igaz, az ő magánszférájuk sokkal szűkebb, mint egy magánemberé, egyúttal jóval tágabb az a határ, amíg tűrnie kell akár a szélsőséges bírálatokat is. Mégpedig azért, mert a tevékenységének a nagyobb része összefügg a pozíciójával, a tisztségével, a napi munkájával. Ugyanakkor például a családi életére vonatkozó kijelentések az ő esetében is védelmet élveznek.
És ha egy politikus megcsalja a feleségét, netán kurvázik?
Amennyiben egy olyan politikusról vagy pártról van szó, amely követendő példaként hivatkozik a házasság szentségére, akkor egy ilyen normasértés bizonyosan a közvéleményre is tartozik.
Ez elég furcsán hangzik: egy liberális politikus inkább kurvázhat, mint egy konzervatív?
Ez alapvetően nem a pártállástól függ. Ha Borkai Zsolt példáját nézem, akkor nyilván az is számít, hogy egy konzervatív politikusról van szó, de egy megyei jogú város polgármesterének tevékenységével kapcsolatban egyébként is szinte minden a közvéleményre tartozik. Ettől függetlenül általában nagyon nehéz meghúzni azt a vonalat, ami egy közszereplő magánéletének akár a nyilvános bírálatát is lehetővé teszi.
Akadnak alkalmi közszereplők is?
Hogyne. Például átmenetileg közszereplővé válhat egy tüntetés szónoka. Ez azt jelenti, hogy az adott közügyben neki is jóval több, adott esetben szélsőséges hangvételű kritikát kell eltűrnie. Ám egy ilyen közszerepléssel nem nyílik meg a terep a magánéletének bírálatára, vagyis egy gimnazista szónokot korlátlanul lehet ugyan bírálni a nézeteiért, de ettől még nem tartozik a nyilvánosságra, hogy hányasra áll matekból.
Mi a helyzet a kampányidőszakkal?
A bírói gyakorlat azt alakította ki, hogy a hivatalos kampányidőszakokban szinte bármit lehet mondani egy közszereplőről, vagyis még magasabb az a küszöb, amit át kell lépnie annak, aki rágalmazást vagy becsületsértést szeretne elkövetni. A sértettnek pedig még sokkal többet kell elviselnie.
Mondana példát?
Ott volt például a 2018-as parlamenti választási kampány, amikor a Fidesz valótlan tartalmú állítást tett az országos plakátakciójában. Emlékezetes, hogy ellenzéki pártelnökök és Soros György arcképe mellé azt írták: „Együtt bontanák le a határzárat”. A plakátokon szeplő politikusok szerint ez klasszikus rágalmazás volt, mert hamis tényállítást tartalmazott, ennek igazolására mindegyikük kijelentette, hogy ilyet soha nem mondtak, egyikük pártjának sem szerepel a programjában, és egyáltalán: nem akarják lebontani a határkerítést. A TASZ jogi útra vitte az ügyet, ám a Nemzeti Választási Bizottság elutasította a kifogást arra hivatkozva, hogy a plakátokon nem tényállítás szerepelt, hanem véleménynyilvánítás. Az indoklás szerint tényállítás csak a múltban már bekövetkezett dolgokra vonatkozhat, minden, ami a jövőre utal, csupán véleményként értékelhető. Így tehát annak a kormánypárti vélelmezése, hogy az ellenzéki politikusok mit fognak csinálni a jövőben – bárhogy is cáfolják ezt aktuálisan az érintettek –, nem lehet rágalmazás.
Tényleg nincs határ?
A plakátügyből az következik, hogy politikai kampányokban gyakorlatilag bármilyen, jövőre vonatkozó állítás megengedhető, függetlenül annak valóságtartalmától. Sőt, mondok még egy példát. A tavalyi önkormányzati választás kampányában Gulyás Gergely kancelláriaminiszter egy kormányinfón azt mondta, hogy Karácsony Gergely „alkalmatlan lenne a főváros vezetésére”. Karácsony választási kifogást nyújtott be Gulyás kijelentése miatt, mivel ezt egy kormányzati eseményen, a kabinet tagjaként, tehát az államot képviselve tette. Márpedig kormánytagként nem kampányolhatott volna egyetlen főpolgármester-jelölt mellett vagy ellen sem, mert ez megengedhetetlen versenyelőnyt jelent az aktuálisan kormányzati pozícióban lévő párt számára. De elutasították Karácsony kifogását. A Kúria végül kimondta, hogy az állam bármely szervének, képviselőjének nem kell semlegesnek maradnia egy politikai kampány során. Ezzel egyébként a Kúria markánsan szembehelyezkedett a korábbi bírói gyakorlattal.
Van-e nyelvi-stilisztikai kritériuma a becsületsértésnek? Ha egy politikusra azt mondom, hogy egy fasz, akkor becsületsértőbb vagyok, mintha azt állítanám, hogy egy hülye?
Az a helyes, ha egy véleménynyilvánítás során jogi szempontból nincs jelentősége a stílusnak. A véleményt eleve sokkal szélesebb körben védi a jog, még akkor is, ha az valóban bántó és sértő. Azért van így, mert a véleménynyilvánítás szabadsága egy tartalom- és értéksemleges alapjog. Nem egyes konkrét – helyesnek vagy igaznak gondolt – állításokat, magatartásokat véd ez az alapjog, hanem a véleménynyilvánítás lehetőségét. Erről egyébként az elmúlt évtizedekben az Alkotmánybíróság is többször kimondta: mindenféle véleménynek helye van a nyilvánosságban, lehet az akár sértő, szélsőséges, zavaró vagy sokkoló. Sőt, helye van a trágár, vulgáris kifejezéseknek is. Ha a véleménynyilvánítás egy közügyhöz kapcsolódva történik, akkor azt szinte soha nem lehet szankcionálni.
Megint B. Zoltán ügyénél vagyunk. Ő vajon egy közügy kapcsán írta azt az alpolgármesteréről, hogy egy fasz?
Azért is bízom benne, hogy másodfokon más döntés születik, mert egyértelműen egy közügyhöz tartozott a bejegyzése: az egyik ismerőse osztotta meg a győri alpolgármester egyik közérdekű posztját, és ehhez fűzte B. Zoltán az inkriminált megjegyzését. Márpedig véleménynyilvánítás miatt csak két esetben szokott a bíróság elmarasztaló ítéletet hozni: ha az adott véleménynek semmi köze nincs a bírált személy közéleti tevékenységéhez, illetve ha annyira sértő és bántó a megnyilatkozás, hogy az már valójában nem a közéleti szereplőt, hanem a személyiségének a magját támadja.
Ez azért elég gumiszabálynak tűnik.
Inkább úgy fogalmaznék, hogy szubjektív értékelésre ad lehetőséget a bíróságnak.
Mennyire számít a magát megsértve érző közszereplő érzékenysége? Van, aki vállat rándít a legalpáribb minősítésre is, más meg sírógörcsöt kap, ha valaki lehülyézi.
A személyes érzékenység egyáltalán nem számít, kizárólag az, hogy a társadalom mit tekint még elfogadhatónak, és mit tart már normasértőnek. Ne felejtsük el, hogy egy közszereplőnek tudnia kell, a közéleti szerepvállalásának minden mozzanatát kritizálhatják, akár alpári módon is. Másrészt egy közszereplőnek számos eszköze van arra, hogy a rágalmakkal szemben védekezzen, hiszen szélesebb körben férhet hozzá a nyilvánossághoz: kiadhat közleményt, megjelenhet a médiában, vitára hívhatja a bírálóit, bizonyítékokat adhat közre. Adott esetben negligálhatja is a bírálatot. Csak egyet ne tegyen: ne indítson büntetőeljárást!
Ha a bíróság első fokon normasértőnek találta, akkor ez azt jelenti, hogy fasznak nevezni egy politikust határesetnek számít?
Épp azért járta be a sajtót ez az ítélet, mert látványosan eltér a bíróság és a társadalom minősítése. Bízom benne, hogy másodfokon átírják ezt a verdiktet, de azért akadnak más aggasztó esetek is. Van egy másik, folyamatban lévő ügyünk, amelyben az ügyfelünk a saját polgármestere házáról azt mondta egy tévéinterjúban, hogy az egy szarkafészek. A polgármester rágalmazás miatt indított magánvádas eljárást arra hivatkozva, hogy az ügyfelünk nagy nyilvánosság előtt közpénztolvajként állította be őt. Első fokon megnyertük a pert, másodfokon azonban elmarasztalták az ügyfelünket: megrovást kapott. Utóbbi döntés szerint az ügyfelünk nem véleményt nyilvánított, hanem rágalmazott, mert olyan tényállítást tett, amit nem tudott igazolni. Ebben az esetben például a településvezetőt másoknál jobban bántotta a negatív kritika. Pedig az emberi méltóság szempontjából nem az egyéni érzékenység, hanem a társadalom megítélése a mérvadó.
Ennek megállapítása azért elég bonyolult, állandó vitákhoz vezethet.
Épp ezért az az alkotmánybírósági gyakorlat, hogy fő szabály szerint a közügyekben tett véleménynyilvánítást csak a legvégső esetben lehessen büntetőjogi szankcióval sújtani. A TASZ még ezzel sem ért egyet, mi azt mondjuk, hogy ilyen esetekben senkit ne lehessen elmarasztalni. Számos országban nem is szerepel a büntető törvénykönyvben a rágalmazás meg a becsületsértés, kizárólag polgári perben lehet elégtételt követelni.
Magánszemélyek ugyanolyan arányban mennek bíróságra rágalmazás és becsületsértés miatt, mint a közszereplők?
Erről nincsenek adataink, magánszemélyek vitáiba nem szoktunk beleszólni, mi általában olyan ügyfelekkel kerülünk kapcsolatba, akiket közszereplők pereltek be. Azért segítünk nekik, mert azt érzik, hogy sérült a szólásszabadsághoz fűződő alapjoguk. Közszereplőt pedig kizárólag akkor képviselünk, ha az állammal vagy annak valamelyik szervével került konfliktusba.
Ami a sérelemdíjakat illeti, kialakult valamiféle tarifarendszer?
Magyarországon enyhék a büntetések, rágalmazásért vagy becsületsértésért még a durvább esetekben is csupán pár százezer forintos sérelemdíjat szoktak megállapítani.
A közösségi média látványos térhódításával ma már tömegek férnek hozzá a nyilvános véleménynyilvánítás lehetőségéhez, holott erre korábban esélyük sem volt. Nem kellene erre reagálnia a jogalkotónak?
Csak annyiban kellene hozzányúlni a jogszabályokhoz, hogy – alkalmazkodva a kialakult helyzethez –, még szélesebb körben kellene teljesen szankciómentessé tenni a véleménynyilvánítás szabadságát.
De hát így is elképesztő stílus uralkodik a szociális médiában.
Éppen ezért lehetetlen vállalkozás lenne a büntető- vagy a polgári jog szigorítása. Gondoljon bele, ha az összes internetes „faszozás” után bírósági eljárás indulna, megbénulna az igazságszolgáltatás.
Vagyis ez nem jogi kérdés, hanem edukációs probléma?
Pontosan. Hosszú időbe telik majd, de mindenkinek meg kell tanulnia, hogy képes legyen megkülönböztetni a valós tényállítást a valótlantól, hogy ne osszon meg álhíreket. Ez egy átlagember számára – szemben például egy újságíróval – ma még nagyon nehéz feladat, még messze nem tartunk itt, ezért ezt a jog nem is szankcionálhatja.
Akkor térjünk vissza az alapkérdésre: mondhatom-e nyilvánosan egy politikusra, hogy egy fasz, vagy sem?
Minden további nélkül. Ha mégis eljárás indulna bárki ellen pusztán a politikai véleménye miatt, nyugodtan keressen minket.
Igen ám, de B. Zoltán azt nyilatkozta, hogy ha előre tudja, hogy e miatt vádlott lesz, akkor esze ágában sem lett volna megtenni a bejegyzését.
Ezért nagyon fontos ez az ügy. Nem szabad, hogy elvegye az emberek kedvét attól, hogy véleményt nyilvánítsanak a közügyeinkről. És az sem baj, ha adott esetben sarkosan fogalmaznak.
Kiemelt kép: Mohos Márton/24.hu
