Belföld koronavírus

A koronavírus-járványra hivatkozva Göd bevételeinek harmadát elveszi a kormány

Különleges gazdasági övezetté nyilvánította Gödöt a kormány, ezzel a helyi Samsung-gyár által megfizetett iparűzési adót – a város bevételének harmadát – a Pest megyei önkormányzathoz irányították. A település ellenzéki polgármestere elfogadhatatlannak nevezte a lépést, ami szerinte a város halálos ítéletét jelenti.

A koronavírus-járvány miatt bevezetett friss rendelkezések értelmében jelentős iparűzési adótól esik el a jövőben a Pest megyei Göd városa – derült a pénteken megjelent Magyar Közlönyből.

Két fontos kormányrendelet jelent meg, ezek közül az első különleges gazdasági övezetek kijelölését teszi lehetővé a kormány számára. Erre az indoklás szerint a koronavírus-fertőzés okozta tömeges megbetegedéssel járó járvány negatív gazdasági következményeinek csökkentése érdekében, valamint a munkahelyek tömeges elvesztésének elkerülése és a meglévő munkahelyek megőrzése érdekében van szükség.

A kormány ezeket a területeket olyan helyen jelölheti ki, ahol

  • a Kormány által nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű beruházássá nyilvánított, legalább 100 milliárd forint teljes költségigényű,
  • a megye területének jelentős részére kiható gazdasági jelentőségű és munkahelyek tömeges elvesztésének elkerülését, új beruházás vagy bővítés megvalósítását szolgáló beruházások valósulnak meg.

Ilyen például a gödi Samsung-gyár is, így a kormány elsőként Gödöt ki is jelölte a különleges gazdasági övezetté.

Ezzel a szabályok szerint a gödi önkormányzat a települést megillető iparűzési adóbevételét elveszíti. 

A rendelet szerint ugyanis helyi adókról szóló törvény rendelkezéseitől eltérően, a különleges gazdasági övezet fekvése szerinti megye megyei önkormányzat képviselő-testülete jogosult arra, hogy rendeletével a helyi adókat bevezesse. Tehát a Pest megyei önkormányzathoz kerülnek át az adóbevételek.

A különleges gazdasági övezet fekvése szerinti települési önkormányzat a különleges gazdasági övezet területén az adómegállapítási jogát nem gyakorolhatja.

Ezzel együtt a gazdasági övezetbe került terület is kikerül a város fennhatósága alól, és a megyei önkormányzathoz kerül át.

A különleges gazdasági övezet kijelöléséről szóló kormányrendeletben meghatározott területen fekvő forgalomképtelen, törzsvagyonba tartozó közterület, közpark, közút tulajdonjogát annak terheivel, és az azokkal kapcsolatos egyéb kötelezettségekkel együtt a különleges gazdasági övezet fekvése szerinti megye megyei önkormányzata szerzi meg.

A Samsung tavaly jelentette be, hogy 390 milliárd forintból bővíti gödi gyárát. A rendelet hatályát most június 15-ig, vagy legkésőbb a veszélyhelyzet végéig hosszabbították meg.

A rendelet megteremti elvi lehetőségét annak, hogy az ország több pontján kerüljenek át stratégiai jelentőségű területek, illetve azok adóbevételei a települési önkormányzatoktól megyei önkormányzatokhoz.

Említésre méltó körülmény, hogy a tavalyi önkormányzati választásokon 19 megyei önkormányzatból 19-ben a Fidesz került többségbe, miközben számos nagyvárosban, így Gödön is elveszítette a választást.

Göd momentumos polgármestere elfogadhatatlannak tartja a lépést. Balogh Csaba a Facebookon azt írta:

Mit jelent ez a városunk számára? Gyakorlatilag egy halálos ítéletet. A Samsung által fizetett helyi iparűzési adó elvételével a város költségvetésének harmada kiesik, ami a jövőben a kötelező feladatok ellátását is veszélyezteti. Talán ennél is fontosabb viszont az, hogy a jövőben sem az önkormányzatnak, sem az gödi lakosoknak nem lesz beleszólása abba, hogy mi történik az ipari park területén, mit és hol építenek, vagy hogy milyen környezetszennyező tevékenységet végezhetnek.

Hozzátette:

Nem hagyhatjuk, hogy a gödiek életéről a gödiek bevonása nélkül döntsenek! Hamarosan jelentkezünk az önkormányzat által tervezett lépésekről és a tervezett demonstráció részleteiről.

Kiemelt kép: Orbán Viktor miniszterelnök beszédet mond a Samsung SDI gödi elektromos jármű akkumulátor gyárának nyitóünnepségén 2017. május 29-én. (MTI Fotó: Szigetváry Zsolt)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik